A harc után 1.fejezet By:Haogirl

1. rész

A harc után

Hűvös, esős nap köszöntött be. A tokiói ház udvarán rózsák nyíltak.

Yoh aznap a szokásosnál is lustábban kelt föl. Ha rajta múlt volna, aznap az ágyban maradt volna. De nem rajta múlt.

- Kifelé az ágyból, gyere már! – Anna parancsoló hangja kirángatta a félálom kellemes állapotából.

- Na de Anna, esik az eső – nézett ki az ablakon Yoh fáradtan.

- Igen, tehát jobban fogsz sietni a futással. Már ha a haverjaiddal össze akartok jönni délután – jegyezte meg Anna. Nem nagyon volt ínyére, hogy Yoh délután edzés helyett egy kis összejövetelt akar tervezni. Pedig készülni kell, kezdődik a Sámánbajnokság, mondta mindig Yoh-nak. Yoh-t viszont ez nem igazán érdekelte.

Yoh ennek hallatán kipattant az ágyból, ami nála meglehetősen ritka pillanat volt. Gyorsan magára kapta fehér ingét, zöld nadrágját, és elmaradhatatlan köves nyakláncát. Az egyik kövön egy kis karcolás látszott. Azt is tudta, hol sérült meg a fekete kő. A karcolás látványa eszébe juttatta, mi is történt azon a bizonyos napon, mikor legyőzte Ziket.

Egyetlen dolog bántotta csak evvel kapcsolatban: mikor Ziket megölte, az utolsó pillanatban egy szót súgott Yoh-nak: testvér. Ez Yoh-t részben dühítette, elvégre Zik mikor viselkedett úgy, mint egy igaz testvér? 13 évig nem látta, nem is tudott róla, aztán egyszer csak jön és meg akarja ölni őt. Hol itt a testvérség? Másrészt kissé bántotta is Yoh-t. Elvégre ő nem az a típus volt, aki bántana bárkit is, csak a Sámánviadalokon belül harcolt. Zik megérdemelte, nyugtatta meg magát Yoh, és követte Annát a konyhába.

- Jó reggelt, Yoh! – köszönt Morty. Mióta Yoh a barátja, mindenhova követi, ezért mivel elkezdődött a második bajnokság, odaköltözött Yohékhoz. Ennek néha ő látta a kárát, mint ezen a napon is. Anna őt „fogta be” főzésre. Mortynak fel kellett vennie egy kis kötényt, kendőt a fejére, és úgy főzött. A serpenyőből finom illatok szálltak felfelé. Yoh jóízűen beleszagolt a levegőbe, csak azután köszönt vissza.

- Jó reggelt neked is – felelte egy nagy ásítás közepén. – Segítsek főzni?

- Nem, drágám, te most kimész futni – Anna már ki is nyitotta a bejárati ajtót. Yoh megadta magát, és korgó gyomorral, fáradtan kivonszolta magát az esőbe. Pár perc múlva Morty is követte a kis biciklijén.

- Na most merre fussunk? – kérdezte Yoh.

- A parkhoz mit szólsz? Nem jártunk ott már mióta elindultál a viadalon. – válaszolta Morty.

- Menjünk – válaszolta Yoh egy pár másodperccel később. Még mindig a Zik-dolgon gondolkodott. Morty ebből semmit nem vett észre, csak elkanyarodott a park felé. A park füvén csillogtak a harmat- és esőcseppek, a padok is vizesek voltak. A fák ágairól ütemesen csepegett az eső. Összefoglalva nem volt egy vidám látvány.

Yoh egyszer csak megtorpant futás közben. Egy arcot látott az egyik fa mögött, aki őt nézte. Mire még egyszer odanézett volna, az arc már eltűnt, csak egy hosszú hajtincs fellibbenése jelezte, hogy ott volt.

Morty nem vette észre, hogy Yoh megállt, ezért egyenesen nekihajtott. A váratlan lökéstől Yoh elterült a sáros fűben. Lehet, hogy csak az ütéstől csengett a füle, amit a földtől kapott a váratlan esésért, de Yoh mintha halk kacajt hallott volna…

- Az nem lehet – motyogta, miközben fölállt. – Az nem lehet, pláne itt nem… Nem lehet itt…

Miután Yoh lefutotta azt a pár tíz kilométert, amit Anna aznapra kiírt, Morty elbúcsúzott barátjától. Yoh hazafelé indult. Nagy meglepetésére a kapufélfán kézzel írott papírokat zörgetett a szél.

Kedves Yoh,

Elmentem a városba vásárolni. A kaja a hűtőben van. Még ebéd előtt csinálj ötven felülést és húsz fekvőtámaszt, és mára készen van az edzésed. Rendezd be a házat a bulira.

Anna

Yoh-t azonban sokkal jobban nyugtalanította a második levél tartalma:

Yoh!

Még ma meg foglak látogatni. Sürgős megbeszélnivalóm van veled.

A levél nem volt aláírva. Ki akarhat vele sürgősen beszélni? És ráadásul ma lesz a haveri összejövetel, nem lenne jó, ha az „idegen” a buli közepén állítana be. Yoh vállat vont, bement a házba, hogy rendet tegyen és előkészítse a harapnivalókat.

Mikor ezzel végzett, fáradtan levetette magát egy székbe és végignézett művén. A ház szinte ragyogott a tisztaságtól, és kissé színesebb is lett minden. A kis asztalon sorban állt a chips, a kóla és a pizza, és még ötféle rágcsálnivaló. De Yoh tudta, hogy ez nem a kajáról fog szólni: mindenki elmeséli, mit csinált azóta, mióta elváltak útjaik. Trey a messzi északról jön, Rióval és Pilicával, és persze a kis Korival, Trey szellemével. Aztán jön Ren és Jun, ők nem messziről, ők is abban a városban élnek, ahol Yoh. Jön velük együtt Bason, a kínai hadvezér szelleme is. Morty is megígérte, hogy beugrik egy-két órára. Várják még Lyserget és Cloe-t, a kis tündért; Jocót, a „mókamestert”, és Miket, ők repülővel jönnek; Yoh az ujjain számolta a neveket és a szellemeket. Aztán számíthatunk még Tamira, Conchival és Ponchival, és persze te is itt leszel, Amidamaru – szólt akkor megjelenő japán szamuráj szelleméhez Yoh.

- Az kilenc ember és öt szellem – számolta Amidamaru.

- És persze Anna és én – ásított Yoh. – Az tizenegy ember lesz.

- Faustot és Elizát kifelejtetted – nevetett Amidamaru. – vagy őket talán nem is akarod meghívni?

- De, persze hogy – csapott a homlokára Yoh. – Bár őket nem tudom elképzelni így bulizni…

- Az igaz is – válaszolta Amidamaru még mindig nevetve.

Yoh nyújtózott egy nagyot, ásított, majd a jól végzett munka édes tudatával ott, helyben, ülve elaludt.