Felelj vagy bűnhődj 5.fejezet

5. rész

Felelj vagy bűnhődj!

Amint hazaértek, Anna kiadta a parancsot: amint Zik megjön, hárman nekilátnak a főzésnek: Zik, Lizi és Yoh. Morty aznap nem tudott elmenni. Amikor a bevásárlás felelőse betoppant – viszonylag hamar -, mindannyian nekiláttak, hogy a környék legfinomabb sushiját készítsék el a harapós kedvű Annának. Egész délután és még este is a konyhában sürgölődtek, de a házat átlengő mennyei illat bizonyította, hogy nem hiába dolgoztak. Még Anna is azt mondta rá, hogy „Elfogadható”, ami dicséretnek számított. Együtt ültek egy nagy asztal körül, és ettek. Lizi kinézett az ablakon, és egy fényes csillagon akadt meg a szeme. Nem is csillag volt, hanem egy üstökös, ami átsuhant az éjjeli égbolton.

- A jel! – suttogta megigézve. A többiek ránéztek. – Láttam a jelet. Meg kell felelnem a sámántanács előtt újra, hogy bejussak a bajnokságba – Lizi inkább magának mondta ezt, mint másoknak. Zik szemében aggódást látott, Yohéban izgatottságot, Anna pedig közönyös maradt. Liz felállt az asztaltól, és megköszönte a vacsorát.

- Hajrá, és vigyázz magadra! – óvta Zik.

- Adj bele mindent, meglátod, sikerül! – biztatta Yoh.

- Tízre érj haza, vagy egész éjjel mosogatni fogsz!

Lizinek oda sem kellett néznie, hogy tudja, kié volt az utolsó megjegyzés.

A lány a balzsamos levegőben szaporán szedte a lábát. Próbálta fékezni magát, de futnia kellett az izgatottságtól. Ha most nem sikerül, az álmomat veszítem el ötszáz évre – jutott eszébe. Az üstökösre nézett, az égitest tükörképe ragyogott a lány csillogó szemében. Még odébb volt, tehát egy ideig gyalogolnia kellett. Egy erdőbe ért, de nem állt meg. Tekintetét az égre szegezte. Végre egy tisztásra ért, ahol egy tanácstag már várta.

A férfit eddig árnyék takarta, de most előlépett a holdfénybe. Keskeny arca volt, kék mellénye, amely feszült izmain. Indiánszerű fejpántot és tollakat viselt.

- Újra köszönthetem, ifjú Liza – köszöntötte a férfi.

- És én is örülök a találkozásnak, Silva. – Lizi elmosolyodott. – De a nevem továbbra sem Liza.

- Itt nem a név, hanem a sámán erejét teszteljük, Miss Liza. – Silva továbbra is Lizának hívta a lányt. – A feladat továbbra is maradt: meg kell ütnie engem, ami természetesen nem könnyű feladat.

- Azt gondolom. Milyen új trükköd van?

- Persze, majd mindent szépen elmagyarázunk, hogy az a csinos kis fejed megértse! – kotyogott közbe Ezüstszárny, a sas szelleme. Lizi nevetett a cserfes szájú madáron. Néha úgy érezte, hogy mások szerint ő maga hasonlít Ezüstszárnyhoz. Régen Lizi kissé vidámabb lány volt, bolondozott, élte a gondtalan életet a sok edzés mellett. Azonban a szökés előtt pár héttel megváltozott, amikor megérezte, hogy ötszáz év után megérett az idő az újabb Sámánbajnokságra. Komolyabb, merengőbb lett, de az olthatatlan tűz, mindenki iránti szeretetének tüze nem aludhatott ki. Ez a tűz most felperzselte egész lelkét, égette, marta, mindezt egy fiú miatt, akinél végre megtapasztalhatta, mit is jelent szeretni, és szeretve lenni…

- Hahó, kicsikém, visszajössz ide? – rikácsolt a sas. Liz felkapta a fejét.

- Bocsánat, elgondolkodtam – hebegte elvörösödve.

- A gondolataidat most ne tereld el, mert minden intelligenciádra szükséged lesz, ha túl akarod élni a próbát. Légy felkészülve! Felelj az erődből, vagy bűnhődj gyengeséged miatt!

Felelj vagy bűnhődj! Ezt mondták mindig Liz szülei is. Figyelj – szidta magát. – Ez a döntő meccs!

- Mivel te már nem vagy újonc, kezdjük egyből a második szinttel. Ebből már tudod, mi lesz. – Silva elmosolyodott. – Szellemek, rendeződjetek!

A sas, a farkas, a teknős, a kígyó és a bivaly más formát öltöttek, és egy hatalmas totemoszloppá kapcsolódtak össze. Liz szíve kihagyott egy dobbanást. Jaj, ne! – futott át rajta. Silva a totemcsapásra készült.

A totemcsapás egy nagyon erős támadás volt. Ha Lizinek nem elég erős a furijokuja, akkor talán nem is éli túl. A lány legutóbb egy hajszál híján mentette meg az életét, de Silvát nem tudta megütni. Minden erejét latba véve még egyet támadott, azután már nem emlékezett semmire.

- Santana! Szellemem, egyesüljünk! – kiáltott Lizi, a következő pillanatban vonásai ellágyultak, arca más kifejezésbe szorult. Szinte felvette Santana arcát. – Santana! Védjük ki!

A totemoszlop által küldött fénygolyó egyre közelebb suhant. A közel álló fák megremegtek a hatalmas energiától, Lizinek erősen meg kellett vetnie a lábát, hogy a szél ne döntse el. Mikor a golyó elért hozzá, karjait keresztbe tette maga előtt. Gyorsan lebukott, mire a gömb elzúgott fölötte, és nekicsapódott egy fának. Lizi friss leveleket látott maga előtt táncolni.

- Ezt kivédted – szólalt meg Silva. – De most lássuk, velem hogyan boldogulsz!

És anélkül, hogy Silva megmozdult volna, egy szellembika kezdett ügetni a lány felé. Mi ez? – gondolkodott, de sehogy nem tudott rájönni, hogyan irányíthatja Silva a szellemet anélkül, hogy egyesülne vele. Mit csinál vele? Ha erre rá tudnék jönni… - a lány egyre lázasabban gondolkodott, és közben ugrált a bika előtt.

- Kontrollálja… Szellemkontroll! – kiáltott diadalmasan Liz, de ezért a pillanatért nagy árat fizetett. A bika újra támadásba lendült, szellemszarvai a lány hasát találták el. Liz anélkül, hogy odanézett volna, tudta, hogy vérzik, de ezzel most nem törődhet… Harcolnia kell…

- Rendben. Erre rájöttél, most lássuk, hogyan boldogulsz vele. – Silva elmosolyodott. – Két perc.

Gondolkodj, Liz gondolkodj! – a lány nem látott más kiutat, mint hogy ki kell próbálniuk ezt a szellemkontrollt. Közben egyre fáradtabb lett, hiszen a rohangáló bika elől is ki kellett térnie. A furijokuja is kezdett fogyni.

- Santana, váljunk szét! – a lány mellkasából előjött Santana, apró gömb formában. Aztán alakot öltött.

- És most mit csinálunk, Lizi mester?

- Nem tudom… Mi az a szellemkontroll?

Silva cipője mintha fénylett volna… Liz tudta, hogy ott tartja Ezüstszarvat, a bikaszellemet.

- Ez ugyanaz, mint amikor egyesül egy tárggyal a szellem – jutott a lány eszébe. Pillanatnyilag nem volt választása. Levette a nyakláncát és a karkötőjét, majd egybefűzte őket.

- Santana, a fegyverbe!

Ez ugyanaz volt, mint Lennek az a dárdaszerűsége, Yohnak a kardja – gondolta Liz.

- Egy perc.

- Santana, szellemkontroll! – kiáltotta Liz, és Santana szelleme megjelent előtte. Támadott. Liz úgy érezte magát, mint egy doshi, aki talizmánnal irányítja a halott testet, mint egy bábot. Itt a báb egy lélek volt, és gondolkodott: leterítette a bikát, ezzel Silva szellemkontrollja megszűnt. A férfi elmosolyodott.

- Remek munkát végeztél, bár majdnem kifutottál az időből. Ez a tiéd.

Egy orákulumharangot nyújtott Lizi felé. Ennek kék pántja volt, arany kijelzője, és valamivel újabbnak látszott, mint az előző viadalon.

- Az orákulumharangod. Hely, idő, ellenfél, de ezt tudod.

Liz minden erejét összeszedve bólintott. Az oldalát felszántotta a szarv, a furijokuja is fogytán volt. Térdre borult, majd kimerülten lezuhant a földre.

- Szerinted sikerült neki?

- Nem hiszem… Különben nem így nézne ki.

- Hé, ébredezik!

- Szóltál?

- Neked eszedet vette ez a lány, esküszöm…

- Mi van itt? – kérdezte Lizi. Annyi tudatosult benne, hogy fényes, meleg szobában van, az nem, hogy hol.

- Végre fölébredtél – válaszolt Zik megkönnyebbülten. – Már egy napja alszol, Csipkerózsika.

- Egy napot átaludtam? És… hol vagyok?

- Itthon vagy – felelt Yoh. – Silva elküldte nekünk Ezüstszárnyat. Az a madár elég idegesítő.

- És Ezüstszárny szólt, hogy itt vagy.

- Ki vagy te? – nézett Lizi egy kis termetű fiúra, aki Yoh és Anna között állt.

- Mortimer Oyamada, de csak Mortynak szoktak hívni – válaszolta a fiú.

- Te vagy Morty? Yoh mesélt rólad – a lány barátságosan kezet nyújtott Mortynak. Kezet ráztak.

Lizi megpróbált felülni, de éles fájdalom hasított az oldalába. Zik szelíden visszanyomta az ágyába.

- Na és sikerült bejutnod a Bajnokságra?

A jelenlévők mind ránéztek. A tekintetükben az látszott, hogy mindannyiuknak van egy tippje.

- Hajszál híján, de bejutottam. De kifogyott a furijokum. – válaszolta a lány. Anna úgy nézett rá, mintha nem akarna hinni a fülének.

- Te bejutottál? Az ellógott edzéseiddel együtt? – Lizi elpirult Anna vádló szavainak hatására. Anna bólintott, odalépett a beteghez és lekevert neki egy hatalmas pofont. Liz szeme teleszaladt könnyel. Azután Anna kiment a szobából. Yoh döbbenten nézett utána, majd követte. Morty is utánuk ment.

Zik és Lizi egyedül maradtak a szobában. A lány a könnyeivel küszködött. Zik értetlenül nézett rá.

- Ez mi volt?

Lizi szó nélkül, óvatosan felkelt, és odatámolygott a ruhásszekrényéhez. Kicsit kotorászott benne, majd kiemelt egy halom, piros-bézs színű ruhát. Letette őket az ágyra, és elkezdte széthajtogatni őket. Látszott, hogy frissen mosta és vasalta.

Elsőnek egy világosbézs, selymes, könnyű anyagot vett ki. Szétterítette, és így már látszott, hogy egy piros szegélyű köpeny. Azután sorban jött a többi: egy póló, egy nadrág, egy hosszú ujjú póló, egy rövidnadrág, egy ing, még egy köpeny… Mind hasonlított Zik ruháihoz.

A fiúnak végre leesett. „Az ellógott edzéseiddel…” Lizi azért maradt a szobájában fél napokig, hogy a vásárolt anyagból ruhákat varrjon Ziknek. Ezért haragudott rá Anna, hiszen az edzéseket nem csinálta végig. Zik átölelte a lányt, és úgy is tartotta, számukra egy örökkévalóságig.

- Próbáld föl, hogy jó-e – mondta Lizi, miután Zik elengedte. – Vidd magaddal a szobádba, és majd gyere vissza.

- Oké – válaszolta Zik, felkapta a ruhákat, és átment a szomszédos szobába.

Lizi addig elővette a laptopját, és azon játszott.

Kis idő múlva Zik visszajött. Kimondottan más látványt nyújtott, mint a régi, poros szerelésében. Némi színváltozás is történt, mert Lizi nem mindig ragaszkodott a „jól bevált” színekhez, hanem újakat is tervezett. Zik a felesleges ruhadarabokat visszahozta. Büszkén nézett végig magán.

- Köszönöm, Lizi – suttogta. – Ezért igazán nem pofont érdemelsz.

- Én köszönöm – mondta a lány vidáman csillogó szemmel.

Egy pár nap múlva Lizi egyedül volt a házban. Zik bevásárolt, Anna, Yoh és Morty pedig moziban volt. Megcsörrent a telefon.

- Halló?

- Óh, bocsánat, azt hiszem, rossz számot hívtam – hallatszott egy meglepett fiúhang a telefonból.

- Az nem biztos – Lizi elmosolyodott. – Kit keresel?

- Ren Tao vagyok, és Yoh Asakurát keresem.

- Akkor jó számot hívtál. Liza Meridell vagyok, itt lakom én is.

- Még nem hallottam rólad. Mindegy, mondd meg Yoh-nak, hogy holnaptól együtt lehetnénk, mert már mindenkinek megvan a jóscsengője. Köszi!

- Nincs mit, átadom. Várunk titeket! Szia!

- Még annyit: miért laksz Yoh-nál?

Liz örült, hogy csak telefonon beszélne, így a Ren Taonak nevezett fiú nem láthatta elpirulását.

- Az… az mindegy, nem számít – dadogta. – Szia!

Azzal választ sem várva lecsapta a telefont.

- Renék jönnek? – kérdezte vidáman Yoh. – Tehát együtt indulunk a Sámánbajnokságra! Mint régebben, csak most előbb találkozunk. Majd kibékültök valahogy… - nézett rá Zikre. Testvére pillantásában benne volt, hogy nem nagyon hiszi. De ha Yoh azt mondta, akkor valahogyan elintézi, hogy úgy is lesz.