Ezernyi kérdés

A szívem a torkomban dobogott. Szerintem jobban izgultam, mint Hao, nem is csodálom. Remegett a lábam folyt rólam a víz. Mi fog történni ezek után? Mindjárt oda ér az ajtóhoz. Az a pár másodperc lassabban telt, mint az ide vezető út. Láttam, ahogy felemeli a karját és hallottam a koppanások hideg rázó hangját. Egy lány szólt Yoh-nak hogy nyisson ajtót. Nem valami kedves hangnemben így tudtam is hogy csak is Anna lehetett az. Yoh ki szólt.–Nyitom! Pár másodpercre rá már nyílt is az ajtó. Odafutottam és még mielőtt meglátta volna Hao-t belöktem az egyik bokorba. Na, jó csak próbálkoztam, de nem sikerült. Természetesen Yoh meglátta iker bátyját ráadásul, hogy pont a karját fogtam és tök úgy jött ki mintha belé karolnék. Tehát elég furcsán nézett ki, nem mintha nem élveztem volna kedvenc sámánunk közelségét. Az arc, amit vágott Yoh az leírhatatlanul vicces volt.

– Tamao-chan. – pislogott párat – és Hao?

Nem szóltam semmit inkább az ikrekre hagytam a beszédet. Bár jobb lett volna, ha nem teszem.

– Jé, nem látsz a szemedtől öcsikém. – mondta a tűz sámán kaján vigyorral a képén.

– Kedves, vagy mint mindig. – mondta cinikusan bár egy kis félelem is mellé társult.

– Egy Asakuránál ez alap dolog.- vonta meg a vállát még egy vigyor kíséretében.

A szemem nem tudta eldönteni hol állapodjon meg. Hol Hao-nak az önelégült képét bámultam hol Yoh-nak a döbbent kissé zavarban lévő arcát. Aztán hirtelen megváltozott az arckifejezése.

– Csak hogy te már nem vagy Asakura!-kiáltott fel.-Szégyent hoztál a családunk eddig tisztelt nevére.

– Ha én nem lettem volna az Asakura klán a mai napig hitvány por nép lenne a sámánok tömkelegében.

– Inkább leszek por nép mint egy gyilkos.-harapta el a mondtad végét.

– Hahaha. Ez jó!- kezébe temette az arcát. Te komolyan azt hiszed, hogy én vagyok az egyetlen Asakura aki gyilkolt? Na ne nevettess!-ridegen rá pillantott majd folytatta.- Tudod, néha annyira tönkremegy valami hogy ki kell dobni. Így van ez néhány emberrel is ha már képtelen vagy megmenteni az eltorzult, ocsmány lelkét az egyetlen lehetőség...-mosolygott.- a végleges megsemmisítés.

– Elég!-kiáltottam rá- Nem akarok többé pusztításról hallani. Megígérted...

Rám nézett. De nem válaszolt. Majd pár másodperces csönd után elkezdett valami teljesen másról beszélni.

– Esetleg nem mondanád, hogy kerülj beljebb?-mutatott az ajtó irányába- Megjegyzem a saját házamba.

– Túl pofátlan vagy! Még van képed replikázni azok után amit Yoh-val műveltél? – ordítozott a sámán háta mögül.

Ajaj, Anna is felbukkant nekünk annyi. Imádkoztam imádott sámánom biztonságáért. Az enyém mellékes volt, bár ha bele gondolunk én nagyobb veszélyben voltam, mint Hao ugyanis ő az ismeretünk szerint legerősebb sámán és persze a leghelyesebb is.

– Na, felbukkant a szőke sárkány is. Rég találkoztunk szépségem. – rátette a kezét Anna vállára.

– Fogd be!- felemelte a kezét- és ne érj hozzám!

– Anna-sama!- kiáltottam – kérlek, ne bánts őt!

– Szóval a te műved?! Te hoztad „ezt” ide?-lenézően Hao-ra pillantott.

– Kikérem magamnak!- befogtam az említett száját.

– Szerintem jobb lenne, ha ezt bent beszélnénk meg – mondta a zavarban lévő Yoh.

– Aha, jó ötlet. – vágtam rá.

Finom füstölő illatát éreztem a levegőben amint egyre beljebb haladtunk az Asakura rezidenciába. Rend és tisztaság uralkodott mindenhol mondjuk az utóbbi nem Annának köszönhető. Mindig vagy én vagy Horohoro takarítottunk. Nem nagy ár volt ez, cserébe itt lakhattunk „ingyen”. Hao lehuppant a legközelebbi kanapéra és kényelmesen elhelyezkedett.

– Tamao!- kiáltott Anna.

– Igen?- megszeppenve visszaszóltam.

– Először veled akarok beszélni, NÉGY SZEMKÖZT!

– Rendben-lehajtottam a fejem, féltem a továbbiaktól.

Kimentünk a konyhába vártam a folytatást. Hosszú csendes percek múlva végre megszólalt, de cseppet, sem úgy ahogy azt vártam.

– Elsőre a te verziódat akarom hallani. Ismerlek és tudom, hogy benned meglehet bízni plusz rólad messziről, lerí, hogy hazudsz e.

– Anna-sama. Sajnálom. Én, csak.

– Hallgatlak. De röviden tömören.

– Hao nem gonosz! Ennyi.-néztem eltökélten a szemébe.

Megvetően visszapillantott. A te szavad nem elég amíg nem bizonyít ….

– Szeretem, és nem hagyom, hogy az utamba állj! Segíteni fogok neki!

– Szereted? Hogy te milyen naiv és ostoba vagy.-mondta lenézően- Vagy csak túlságosan elvakít a szerelem? Szerintem törődj bele, hogy Hao egy idióta mániákus őrült, aki el akarja pusztítani a világot. Úgyse fog irántad érezni semmit. Sőt...-emelte fel a hangját. Soha senki iránt nem fog érezni semmit!

Mindezt olyan hangsúllyal mondta, hogy majd felrobbantam az idegtől. – Azt mondta meg akar változni!- már szinte ordibáltam.

– Hazudik! Bármikor képes lenne bárkit feláldozni a saját érdekeiért. Akár téged is. Ch.

Nekem sem kellet több felemeltem a kezem és lesújtottam kicsit meglepődtem magamon.

CSATT! – A kezem nem talált célba ugyanis valaki időben megállított.

– Mégis mit képzelsz, mit csinálsz?- hallottam Hao hangját. Utána már csak a plafont láttam. Túl sok volt ez nekem. Életem szerelme lehurrogott engem, mert meg mertem volna ütni azt a csitrit, akiért oda van ráadásul azért tettem volna, hogy őt védjem. Hogy meri becsmérelni őt? Teljesen kész voltam idegileg. Sajnos ilyen finom lelkű vagyok. Legalábbis ha Hao-ról van szó.

– Hé, Tamao jól vagy? Ez volt az utolsó mondat, amit hallottam mielőtt teljesen sötét lett volna minden.

A szobámban tértem magamhoz az első dolog, amire rájöttem, hogy az ágyamban fekszek. Tehát valaki felhozott. Csak nem Hao-sama? Ó, az én imádott hősöm.

– Tamao-chan. Magadhoz tértél? Jobban vagy? Minden rendben?– kérdezte aggódva az ágyam mellé telepedett alak.

– Ó, igen Hao-sama köszönöm, hogy „megmentettél” – a nyakába csimpaszkodtam.

– Tamao-chan? Biztos, hogy minden rendben?- eltolt magától és a szemembe nézett.

– Horokeu-san? BB-bocsánat. Azt hittem, hogy…

– Hogy Hao vagyok? Hát pechedre ő egy tuskó alak egy cseppet sem aggódott érted. Legalábbis jól titkolja. – szemrehányóan hozzáfűzte.

– Hát, ez kedves. – lehajtottam a fejem.

– De hé! Én itt vagyok és segítek bármibe, ha kell! – mondta vigyorogva és rám kacsintott.

– Kössz. -grimaszoltam. – és amúgy honnan tudtad, hogy elájultam?

– Yoh rögtön felhívott és azonnal szaladtam hozzád kedvesem, ahogy csak tudtam.-felvette a szokásos hős pózt.- Ja és mit keres itt ez őrült?-ült vissza az ágyra.

– Hao nem őrült! – felpattantam és rá ordítottam. Most így magamon végignézve láttam csak, hogy pizsamában vagyok. Ki a fene öltöztetett át?

– Jól van nyugi. – gyengéden visszanyomott az ágyba és közbe mellém bújt.

– Te öltöztettél át?- még mindig kikelve magamból ordibáltam.

– Igen, de, csak azért mert nem akartam, hogy piszkos ruhába feküdj le az ágyikódba. –mosolygott és fölém mászott.

Átvettem az irányítást és párnával ütögettem a fejét – Te! Te! Te! Megöl...– elharaptam a mondat végét, mert hallottam, hogy nyitódik az ajtó. Bizony Hao volt az, aki bejött ráadásul kopogás nélkül, de mindegy. Másik esetben nem haragudtam volna rá, de most elég kínos pillanatban jött be. Nos, igen, amit kívülálló személy láthatott az biztos messze eltér a valóságtól. Éppen Horo felett térdelek az ágyban és rendkívül közel vagyok az arcához.

– Elnézést, ha zavartam csak meg akartam tudni, hogy jól van e Tamao. – látszólag Horo-hoz szólt. Elég lenézően és a beszéd stílusa is kicsit eltért a megszokottól.

– Ugyan, Hao-sama nem zavartál meg semmit, hehehe.- pirultam – Mi semmit sem csináltunk.

– Csak az tagad, aki bűnös. –rám nézett – Nem mintha lenne közöm ahhoz, amit csinálsz.

– Rá tapintottál a lényegre fafej, na, pá pá! Aztán csukd be magad után az ajtót, mert nem a szaron csúszik. Horo is megszólalt. Bár ne tette volna.

– Hm. – Hao mérgesen ránk nézett Horo karját bámulta, ami éppen a vállamon pihent. – Nem tud érdekelni a gyerekes megnyilvánulásod. A csatatéren legyen ilyen nagy a szád – rá mutatott Horo-ra -„seggfej”. Azzal hátat fordított és elegánsan távozott.

– Húú, de menőőőő –tágra nyílt szemekkel bámultam utána. – Az a higgadt és összeszedett beszéd stílus és ahogy távozott a gyönyörű hosszú barna haja meglibbent a poncsójával együtt.

– Nem értem mi eszel rajta. Láttad milyen ijesztő képet vágott? Tök elmebeteg a srác. Tudod olyan kakukk-kakukk.-mondta idegesítő vékony hangon.

– Nem iiiis!!! Te ezt nem értheted mert...

– Mert pasi vagyok?- vigyorgott.

– Nem, mert hülye vagy és nincs izlésed!

– Köszi.-mosolygott tovább majd témát váltott.-De mivel a selyemfiú lelépett. Talán folytathatnánk ott ahol abba hagytuk. – átölelt.

– Igen! Ott tartottunk, hogy szétverem a fejed, amiért átöltöztettél plusz nagyon ciki helyzetbe hoztál.

– Ennyire haragszol? –rám nézett kiskutyaszemekkel – én csak jót akartam.

Így bele gondolva tényleg van benne valami, meg hát miattam csapot-papot otthagyott és ide jött csak azért, hogy ápoljon ráadásul nagyon aggódott. Szörnyen dühös voltam mégsem tudtam rá haragudni.

– Jó most az egyszer megbocsájtok! – mondtam s puszit nyomtam az arcára.

– Uh, puszit kaptam Tamao-chan-tól. YEAH! –föl emelte mindkét kezét és a levegőbe bokszolt. Várj, csörög a telóm. – felvette.

Ameddig ő trécselt kibámultam az ablakon nézegettem a gyönyörű kertet és azon elmélkedtem, hogy vajon Hao mért viselkedett olyan különösen. Ja és vajon mit szóltak Anná-ék a sztorijához. Minden kimaradt nem baj elhajtom Horo-t és érdeklődök kicsit Yoh-ék fele. Hao-val nem igen van merszem beszélni azok után, amiket látott. Bár nem hiszem, hogy zavarja, de akkor is furcsán viselkedett jobb, ha most elkerülöm egy darabig, ha akar, valamit úgyis megkeres. Eddig is azt tette, ha kell segítség rögtön puszi pajtások lettünk. Hah, amikor megölelt és tette a szépet elöttem. Jól bedőltem neki. – morfondíroztam de Horokeu megzavarta a gondolatmenetem.

– Tamao-chan. – megfogta a kezem – ne haragudj, rám sajnos el kell mennem Pilika valamit betett az elektromos cuckerájba amitől kigyulladt de már kihívták a tűzoltókat csak biztosra akarok menni, hogy minden rendben. De ne félj kedvesem, ha valami gond van, akkor csak hívj. -felvette a szokásos hős pózt.– majd puszit nyomott az arcomra.

– Jól van, menj csak. – csoda, hogy a telefont meg tanulta kezelni. Nem is baj, hogy lelép, legalább nem kell elküldenem. Megfogta a kezem és elindultunk. Amint kinyitotta az ajtót láttam, hogy a hőn szeretett sámánom áll közvetlenül az ajtóm mellet.

– Hát te meg mit keresel itt? – förmedt rá Horo. Nem szép dolog kihallgatni mások beszélgetéseit mi másért álltál volna az ajtóba? Nincs jobb dolgod? Mondjuk már király úgyse lehetsz.-provokálta.

–  Ez még mindig az én házam. Szerintem jobb lenne, ha elhúznál, és nem beszélnél ilyen hangnemben egy nálad jóval feletted álló személlyel.- méregette- Különben is csak itt álltam és vártam Tamao-ra. Nem hallgatóztam csöppet sem érdekel a magán életetek.

– Te csak ne adj ötleteket. – morgott rá- most dolgom van, később elintézlek.

– Úh, Nagyon félek. – vágta rá idióta hangon.

– Srácok elég!- közéjük álltam – Mért kell ilyen ellenségesnek lenned? –Horo-ra néztem.

– Nehogy már ezt a férget védd! – megfogtam az ingét és magamhoz öleltem. Láthatólag ettől lenyugodott.

 – Később majd találkozunk.- puszit nyomott az arcomra és elrohant.

Amint Horo eltűnt a látóhatárból Hao megfogta a kezem és a falhoz nyomott és olyat kérdezett, ami nagyon meglepett.
– Mégis mi van köztetek?- olyan közel volt, hogy a rakoncátlan hajtincsei csiklandozták az arcom és éreztem a forró leheletét, ahogy suttogva kérdezősködött.

– Semmi mégis mi lenne? Csak barátok vagyunk amúgy meg szerintem nem sok közöd van hozzá. –kicsit csípősen fogalmaztam meg és meg is bántam nem akartam ilyen tiszteletlen lenni Hao-sama-val szemben.

– Nem érdekel! Azt csinálsz, amit akarsz. Kérdezni se lehet? -eleresztette a karom.-Vissza akartam válaszolni, de nem hagyta befogta a számat.

-Mellesleg ha valaki szépen kérdez tőled valamit illik ugyan olyan stílusban válaszolni.- Ez olyan ciki –gondoltam.

Elnézést kérek Hao-sama – kitörtem a sámán erős karjai közül és meghajoltam előtte.l Elég furcsán reagált rá. Mintha azt hitte volna, elkezdek veszekedni és őrjöngeni, hogy mégis mit képzel, amiért kioktat.

Nem haragszom Lushia – rátette a kezét a kobakomra. Furcsa csillogást láttam a szemeiben ráadásul mosolygott, ami elég ritka látvány a nagy Hao Asakurá-tól. Annyira lefoglalt a szeme bámulása, hogy most jutott csak el a tudatomig, hogy Lushia-nak hivott. Ki lehet az a Lushia? Fura volt. De ami utána történt az még inkább. Magához ölelt és adott egy puszit a számra. Teljesen vörös lettem.

– Hao.- suttogtam.-olyan közel volt az arca...

– Lushia– súgta bele a fülembe és már a pólóm alá nyúlt.

– Hao-sama. Nem is értem mért hagytam, de olyan jó érzés volt, ahogy kényeztet. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egyre lentebb halad, ahogy elérte a nadrágom-felkiáltottam.

– Hao!- éreztem, hogy összerezzent, mint akit felébresztenek az álmukból.

–  Mégis mit művelsz elment az eszed?

– Nagyon sajnálom, én nem tudom, hogy mit tettem, de felejtsük el oké? – hadarta. S azzal hátra fordult és gyorsan távozott.- mintha egy kis pír jelent volna meg az arcán. Érdekes.

Hao felszívódott de nekem ezernyi kérdésem lenne hozzá hiszen alig ismerem. Teljesen más oldalát láttam. Vajon ki ő valójában?