Save me from my darkness 4.fejezet by:Ichigo Hime

Bizalom

Már kezdtem unni ezt az egészet. Az egész alatt azt értem hogy a várakozást, a tudatlanságot, és a tétlenséget. Amióta megérkeztünk a Funbari Onsen fogadóba, összekutyulódott minden. Azt sem tudom mi történt, mindenki vagy eltűnt,vagy furcsán viselkedik. Persze , én meg a nagy okos, aki miatt áll a bál, az nem tud semmiről. Tehát, nem is tehet semmit. -közben elindultam a folyosón -Így hát elhatároztam magam, akár mennyire is tartok Anna haragjától, megkeresem és bocsánatot kérek. -megálltam az ajtaja előtt- utána meg megtudakolok mindent és hátha tehetek valamit, ha már én hoztam ide a „problémát” az az Hao-t. -nagy levegőt vettem és elhúztam az ajtót.

A szokásos látvány tárult elém, Anna kekszet majszolt miközben a kedvenc TV műsorát nézte.

Még csak hátra sem fordult, hogy vajon ki nyithatja ki az ajtaját.Nagyon elmélkedhet valamin. Hm. Mély levegőt vettem, és...

– Anna-san.- halkan megszólítottam, de még csak rám sem hederített. Megpróbáltam még egyszer, hangosabban.

– Anna-san.! Ezúttal hátra fordult.

– Ó, te vagy az?-kérdezte szokásos hangnemében.- Mit akarsz?

– Csak, csak,bocsánatot  akartam kérni.-dadogtam.

– Miért? Mert ide hoztad ezt az … vagy azért mert fel akartál pofozni?-

– Mindkettőért. -lehajtottam a fejem.- Sajnálom Anna-san!

– Hm.- megvonta a vállát.- Nem számít.

-Jobb ha most nem mondok semmit, gondoltam. Nem szerettem volna további feszültséget generálni.

– Tamao... -rám nézett, ezúttal némi aggodalmat hallottam kiszűrődni a hangjából, tőle nem megszokott módon.

- Nem láttad Yoh-t?

– Nem. De mi történt?

– A haverod fel idegesítette őt és elviharzott.

– Hao? És hol van ő?-különben sem a haverom, bár legalább ennyire tartana engem.

– Nem tudom, ő is eltűnt. Hozzáteszem szerencsére.

– Miért, mit csinált?-kérdeztem megrökönyödve.

– A szokásos , rosszindulatú dolgait!

– Szóval hozta a formáját.-tördeltem az ujjaim végét.

–  Yoh-val csúnyán összekülönböztek.

– Hm. Tehát Hao és Yoh is eltűnt.-lehunyt szemmel gondolkoztam- JAJ NE!-felpattantak a szemeim.

– Mi történt?

– Ha Yoh lelépett mert besértődött és nem sokkal ez után Hao is elegánsan távozott akkor az csak egyet jelenthet.- Anna rám nézett.

– Hogy Yoh után ment!- ijedten felkiáltott. Már legutóbb is meg akarta ölni Yoh-t -fel alá járkált.- és most kihasználja az alkalmat, hogy egyedül van. Tudtam én! Tudtam, hogy van hátsó szándéka! Ha Yoh-nak valami baja esik az csak az én hibám lesz!

– Anna nyugodj meg -még sose láttam ilyennek.-gondoltam. Hao nem hazudott ebben biztos vagyok! És Yoh-nak semmi baja nem lesz -meg fogtam a kezét. Biztos csak azért ment utána hogy bocsánatot kérjen.

– Tudod jól te is hogy Hao nem az a típus.

Ebben sajnos egyet kellett értenem. – Igen, ez igaz.

– Tamao! Hozd ide a jóstáblát és a segítségével találd meg őket!

– Rendben megteszem amit tudok Anna-san!

A Tokyo-i Sumida -parkban repkedtek a tűz nyalábok és kard csattogások hangzottak el.

Az idősebbik iker felkiáltott majd Yoh felé rohant és lesújtott a Fire Blade karddal, de nem az élével hanem a másik felével találta hason. A fiatalabbik Asakura 5 métert zuhant és nekicsapódott egy fának. Hao oda sétált elé.

– Na meg mondtam! -nevetett- ha nem lehet szép szóval, kicsikarom belőled erővel.

– Azt hiszed ennyi elég?- feltápászkodott. Aztán újból Hao-nak rontott.

– Amidamaru! Glória-penge! -kiáltotta, majd Hao felé vezérelte a támadását. A bátyja könnyedén kivédte de Yoh az alkalmat kihasználva, hogy a védelmére összpontosított háta mögé lopózott és egy kombóval akarta kiütni testvérét. A terve nem sikerült, mert Hao félre ugrott. De a fiatalabb nem hagyta ennyiben. – Amidamaru! Ugrás a régiségbe!

– Hm. A dupla médium -mosolygott.

– Mért veszel ilyen könnyedén?-ordította. Még mindig „azt” hiszed azok után hogy legyőztelek a csillag szentélybe?

– Hogy mi?-értetlenkedett.

– Ne tegyél úgy mintha nem tudnád!-kiáltotta és rohant Hao után majd egy határozott mozdulattal kiütötte testvére kardját a kezéből az idősebbik a lendülettől hátra esett. Majd a fiatalabbik rászegezte kardját.

– Na itt a vége – mondta diadalmasan Yoh. Hao csak felvette szokásos gonosz mosolyát és válaszolt.

– Sokat fejlődtél öcsém. – megfogta Yoh bal bokáját és kihúzta őt az egyensúlyából.

– Te szemét! Hagytad magad! – kiáltotta sértődötten.

– Otouto, közel harcban sose voltam a toppon.- sóhajtott fel.

Yoh csak megvonta a vállát és tüntetően elfordult majd hümmögött egyet.

– Most nézz ránk mindketten fetrengünk a piszokban – nevetett az idősebbik.

– Yoh arra fordult és nem bírta meg állni, hogy ne nevessen. A csata miatt nagy por keletkezett ráadásul tavaszi időszakokban sokat esik az eső csupa sár meg por volt az ikerpár.

– Hihihi. Hahaha. Mi lennénk a nagy Asakura fivérek. Hahaha.-mutogatott össze vissza.

– Inkább a malac fivérek. -nevetett Hao. -és hozzá dobott egy kis sarat.

Yoh elhajolt előle és vissza dobott egy jóval nagyobb adagot. Ami egyenesen a tűz sámán képébe landolt.

– Haha. Ez a barna illik a szemed színéhez.-nevetett.

– Nagyon humoros-morogta.

– Hé! Ácsi! Most jut eszembe mi utáljuk egymást!-abbahagyta a nevetést.

– De hát mi bajod van? -összetette a két kezét.- Nos?

Maga alá húzta a lábait és a fejét a kezeire tette – Haragszom...-motyogta

– Amiért itt vagyok?-arrébb csusszant az öccse közelébe.

– Nem. Hanem. Anna miatt.-suttogta.

Még közelebb csusszant és a kezét a füléhez emelte – A kanna miatt?

– AHJ, ez hülye!-kiáltotta.

– Ne haragudj öcsikém de ha a kezedbe temetkezve motyogsz azt még a holtak sem hallják meg.

– Anna miatt! Anna miatt!-ismételte egyre hangosabban.- Amiért megcsókoltad és ölelgetted! Ő az én menyasszonyom és -mutogatott fivére felé- ezt te is jól tudtad!

– Mi van? Megcsókoltam? Mikor?

Yoh csak pislogott.

– Arra emlékeznék hidd el.-fel állt a földről és leporolta a gatyáját.

– De láttam!- ő is fel állt.

– Öcsi! Akkor nem látsz a szemedtől. Én csak megöleltem.

– Nem kamuzol?-oda tette a mutató ujját a szája széléhez.

– Tessék? – vakargatta a fejét.

– Nem versz át?

– Nem tenném, bízz bennem megváltoztam. A megváltoztam szónál Yoh szúrós tekintettel ránézett. Vagyis ….ha nem is változtam meg de változó félben vagyok. Yoh továbbra is nézte de pillantása megenyhült.

– Sok mindenkinek adtam második esélyt.-felé nyújtotta a kezét. Nem lenne fair, ha pont a testvéremnek nem adnék.-mosolygott.

A tűz sámán hosszasan nézte az öccse kezét majd diadalmasan elmosolyodott és elfogadta a „segítő” kezeket majd kézfogással pecsételték a bizalmukat. Majd egyszer csak két női hangra lettek figyelmesek.

– Yoh! kiáltotta Tamao a Park másik végéből mellette Anna volt ő nem szólt semmit csak megkönnyebbülten felsóhajtott. Hao és Yoh végül szépen lassan oda sétált a lányokhoz.

A tűz sámán hosszasan méregette a szőkeséget majd hozzá fűzte:

– Mi ez a nagy ijedtség Anna? – hajolt közelebb.

– Én...én egyáltalán nem aggódtam- majd egy kis pír jelent meg az arcán amikor rájött, hogy elszólta magát.

– Nem teszem szóvá a véleményem. – öccsére pillantott.

Láttam, hogy Anna nem tud ebből a szituációból jól kijönni tehát be segítettem neki bármennyire se volt kedvem Hao-hoz hozzá szólni. Tulajdonképpen nem azért mert haragudtam rá inkább zavarba ejtő volt ami történt és úgy gondoltam ha nem beszélünk és nem találkozunk akkor nincs is a szemem előtt a történtek képei. De tévedtem ha itt van ha nem folyton rá gondolok.

– Jobban teszed. Mára már elég galibát okoztál.-mosolyogtam. Amitől Hao láthatólag megrökönyödött és mintha egy kis pírt is láttam volna az arcán.

– Hé...izé...Anna? Hogy hogy utánam jöttél?- egymásnak bökdöste a mutató ujjait.

– Yoh! Mégis mit képzelsz? El lógod a triatlont? Még szép hogy saját kezűleg akarlak meg leckéztetni!

– Így már világos! -nevettet Hao ál-felismerést tettetve.

Láttam Annán hogy most meg tudná fojtani. Ezért gyorsan el tereltem a témát.

– Milyen hamar eltelt ez a délután. Ugye milyen szép a Sumida Park alkonyatkor?

– Valóban.- mondta Hao, közben szemével felmérte a terepet.

– Nincs kedvetek négyesbe sétálni?- kérdezte kissé félősen a fiatalabbik.

– Az felejtős, hogy „ezzel” sétáljak -Hao-ra nézett.

– Nem is kell velem sétálnod. Nekem sincs ínyemre. -Yoh-ra nézett aki szomorú képet vágott majd sóhajtott egyet. -Na jó – megfogta a karom. Én Tamao-val megyek te pedig Yoh-val.

– Helyes! Végre egy normális ötlet egy fajankótól.-felhúzta az orrát majd megfogta Yoh karját aki hirtelen csak egy – őőőő -t tudott kiejteni és el indult. Hao csak megvonta a vállát és el indult a másik irányba magával ragadva engem is. Hosszú percekig így sétáltunk de amikor bele untam ki húztam magam Hao keze közül. Meg állt és hátra fordult.

– Mi a baj Tamao? – kérdezte ridegen.

– A viselkedésed. – kicsit még én is meglepődtem a kijelentésemen. Nem gondoltam volna, hogy így simán a szemébe merem mondani amit gondolok. Ritka eset.

– Mondd el mivel bántottalak meg. – mondta kedvesen és elindult. Én követtem a példáját.

– Hát... nem arról van szó, hogy megbántottál. -bökdöstem egymásnak az ujjaim.

– Akkor meg mi nyomja a lelkedet?

– Tudod...Amikor Horokeu san-al veszekedtél és... utána.-teljesen elvörösödtem.-tudod...

– Hm.-fogta az állát és vissza gondolt majd pirulva az ég felé nézett.

Vártam a válaszára, közben haladtunk előre és igyekeztem nem Hao felé nézni. Már egész sokat mentünk, el hagytuk a Sumida Park-ot és már az alkonyat végéhez közeledett a napszak. Hiába vártam a válaszát nem válaszolt csak sétáltunk, ki tudja merre és mindketten a gondolatainkba fonódva tettük az egyik lábunk a másik után. Aztán már szinte fojtogatóan kezdett kínos lenni a csönd. Így hát kissé agresszívan megtörtem azt.

– Na mi lesz? Ma még válaszolsz?-kiáltottam rá.- kis királyfi. Fűztem hozzá halkabban.

– Bátor vagy hogy így mersz velem beszélni.-mosolygott fölényesen. Mintha egy cseppet sem zavarta volna az előbbi sértő hangnemem és stílusom ami a „kis királyfitól” meglehetősen furcsa.

– Talán... van okom félni tőled?- a szemébe néztem.

– Ugyan dehogy-nevetett- hova gondolsz téged nem bántanálak.

– E-ez kedves tőled...-elpirultam.

– Úgy gondolod?-kérdezte mézes mázasan közben elindult.

– Igen. Rendes srác vagy, de én ezt mindig is tudtam.-én is elindultam.-Már akkor tudtam amikor elsőre megpillantottalak.-elpirultam.

– Tamao...-rám pillantott majd óvatosan megcirógatta az arcom. Én persze paradicsom színű voltam és próbáltam ki élvezni a pillanatot de hirtelen egy ismerős hangot hallottam a távolból.

– Tamao chan!-kiáltozott.

Olyan gyorsan közeledett felém hogy, még arra sem volt időm, hogy hátra forduljak megnézzem ki az aki el rontja ezt a csodás romantikus pillanatot az én királyommal.

– Tamao chaaaaan!-kiáltott az ismeretlen majd a nyakamba ugrott.

– Horohoro? – nyögtem az ölelő karjai közül.

– Micsoda meglepetés. – mondta unottan Hao és hátrébb lépett egyet.-Már csak te hiányoztál.

– Nem hozzád jöttem! -el engedett majd Hao-ra szegezte szúrós tekintetét. Az én Tamao chanom-hoz.- simogatta közben az arcom.

Hao össze szorította a fogait.- Nem érsz annyit, hogy leálljak veled vitázni.- morogta.

– Ez van törpe. – röhögött Horo.

– Usui!-a kezét is ökölbe szorította.- Egyszer kinyírlak.

– De nem most! – emeltem fel a hangom. Ideje haza indulni és jó lenne egyben hazaérni.

– Tamao chan-nak igaza van, nem kéne ilyen idegbetegnek lenned töpszli. – szórakozott a jég sámán.

– Hóembert csinálok belőled! – vágtam hozzá.

Hao arcán mintha halvány mosolyt láttam volna. Ettől nekem is jobb kedvem lett, de amilyen hirtelen jött az a mosoly olyan gyorsan el is tűnt. Szinte rögtön felvette szokásos pókerarcát és jég hideg stílusával közbe szólt.

– Ideje vissza indulni, nem gondolod Usui?- szúrósan rápillantott, majd egy gúnyos mosoly felváltotta azt.

– Úr isten! Anna kinyír!-kiáltozott.

– Mert? – tettem fel az egyszerű kérdést.

– Ő izé.- vakargatta a fejét.- Ő mondta, hogy a Sumida Park fele keresgéljek utánatok.- Aha folytasd.-szólt közbe a tűz sámán. És azt is mondta, hogy napnyugta előtt érjetek haza mert sok a házimunka.-továbbra is a fejét vakarta és „hoppá” fejet vágott. – Ja meg most te készíted a vacsorát Tamao chan.

– Nagyszerű!- Hao összetette a két kezét. Milyen jó hogy időben értesítettél. És még napnyugta előtt vissza érünk a fogadóba.-felmutatott az égre ami láthatólag igazolta cinikus szavait.

– Te csak fogd be a pofád!- mutatott rá a jég sámán. – Te nem hagytál szóhoz jutni!

Hao csak egy elégedett mosollyal nyugtázta azt, hogy elérte a kívánt hatást.

– Erre inkább nem mondok semmit. – kezembe temettem a fejem. Nem is tudom mi volt szörnyűbb Hao vs. Horo szájkarate vagy Anna haragja.-gondolkoztam.

– Én csak azt fűzném hozzá, hogy jobb lenne mihamarabb elindulni. Hacsak nem holnap reggelre akartok hazaérni.- mondta szokásos stílusában Hao és visszaindult a fogadó irányába. Én is követtem a példáját. Egy kicsit én is félek mit kapunk Annától már elég későre járt.

– Menjetek csak! Én biztos nem fogok vele egy fedél alatt aludni!- kiáltozott utánunk Horo.

Hao válaszképp megvonta vállát majd hátraszólt.

– Senkinek sem fogsz hiányozni. Én vissza fordultam Horokeu-hoz.

– Hol fogsz aludni?- rökönyödtem meg.

– Ne aggódj kedvesem.-fogta meg a kezem. Megoldom és holnap úgyis láthatsz.

– Ő...- pirultam el.

– Tamao!-kiáltott rám a tűz sámán. – Igyekezz mert itt hagylak!

– Ő... akkor jó éjszakát Horokeu-san. -meghajoltam majd Hao után futottam.

– Jó éjt Tamao-chan. – intett majd elindult az ellenkező irányba.