~Kokoro no soko kara~Tiszta szívvel 2.fejezet By:Arisa

- Biztos, hogy ez jó ötlet? - kérdezte elbizonytalanodva Yoh, amikor már a kapunál álltak.
Hao válaszul csak rámosolygott, és beleborzolt a hajába.
- Ne félj, otouto.
Yoh gyorsan elmenekült testvére következő borzolása elől, és pirulva mentegetőzött.
- Én nem félek, csak...
De nem tudta befejezni, mert hirtelen felharsant Anna ordítása:
- ASAKURA YOH! - Yoh megfeszült, s hallotta, ahogy kivágódik az előszoba ajtó, és ugyan azzal a lendülettel a földhöz csapódik - KERÜLJ CSAK A KEZEIM KÖZÉ!
Yohnak lázasan járni kezdett az agya, hogyan úszhatná meg ezt az egész dolgot. Eközben Hao elgondolkozó arcot vágott.
- Hm, csak nem idegesítetted fel valamivel?
- HOGY VAGY KÉPES ELLÓGNI VÁSÁRLÁS HELYETT?! LŐTTEK A SZABADNAPODNAK, EFELŐL BIZTOS LEHETSZ!
A médium léptei vészesen közeledtek, s Yoh kezdett pánikba esni. Anna ma ritka rossz hangulatban van, ráadásul ha meglátja Haot... Yoh gondolatban keresztet vetett testvére emlékére, majd a sajátjára is.
Végül Yoh egy váratlan előérzettől - ami valószínűleg a halálfélelem lehetett -, nekidőlt Haonak és igyekezte arrébb lökni. Sajnos testvére félreértette gesztusait.
- Ez jó ötlet, Yoh. Ha meglátja mennyire ragaszkodsz hozzám, biztos megenyhül. - mondta, azzal átkarolta őt.
Yohnak felkúszott a pirosság az arcába, és kétségbeesetten igyekezett kibújni Hao karjai közül.
- Ne... H-Hao! Félre érted! Engedj el! - kapálózott, s a léptek egyre csak közeledtek...
- Ne kéresd magad, otouto! - vigyorgott, mert érezte hogy testvére zavarban van.
Yoh megadóan sóhajtott, s átkarolta Hao vállait, aki mit sem sejtve engedte. Yoh nyelt egyet, de nem volt más választása. Lassan közelebb hajolt Haohoz, s belecsókolt a nyakába. Ettől a testvére úgy meglepődött, hogy egy pillanatra elengedte Yoht, aki ki is használta ezt az alkalmat. Egy erőset lökött mellkasán, aminek következtében Hao rövid úton a mögötte lévő bokorban kötött ki.
- Gomennasai! - kiáltott utána, pont akkor, mikor menyasszonya kirontott a kapu elé.
- SZÓVAL ITT VAGY, TE NAPLOPÓ!
- A-Anna? Meghoztam a kenyeret. - emelte fel a dulakodás közben földre került szatyrot Yoh és átnyújtotta a lánynak.
Anna válasz helyett, visszadobta azt, az arcába. A szatyor tartalma viszont nem bírta ki válasz nélkül. Roppanások sorozata árulkodott a szerencsétlenül járt vadiúj lemezek sorsáról.
- A lemezeim! - siránkozott Yoh.
- Több mint egy órát késtél, és még van merszed nyafogni?! Máris kezdheted a napi hasizom gyakorlatodat, a hátsóudvaron! - hördült fel, s mutatta a kínzókamrába vezető utat - 1200-ig meg se állj!
Yoh morcosan, füleit behúzva kullogott el a médium mellett, s szó nélkül nekiállt edzeni. A kertvégében lévő korláthoz sétált, s nehezen felküzdötte magát a legfelső fokára. Majd beakasztotta a lábát, s elkezdte csinálni a felüléseket.
Már 70-nél járt, amikor furcsa hiányérzete támadt.
- Hetvenegy... - számolta hangosan, ahogy megérintette térdeit.
- Hetvenkettő...
Vajon mit felejthetett el?
- Hetvenhárom... - hajolt le számolás közben, s ijedtében elengedte a korlátot - Hao?!
Gyorsan felugrott, és idegesen pásztázta az udvart.
- Hol lehet? - tette fel magának halkan a kérdést.
- Nahát... csak nem eszedbe jutottam? - jött a gúnyos válasz a háta mögül, mire Yoh egy gyors fordulatot csinált.
Egy dühös Haoval találta szemben magát.
- Csak nem volt kényelmetlen a bokor? - próbálta oldani a feszültséget, de Hao nem volt humoros kedvében.
Dühös, és sértett szemekkel nézett Yohra.
- Mégis hogy jutott eszedbe otthagyni engem?! Tisztában vagy vele, hogy egy rózsabokorba löktél?! - förmedt rá, s Yohnak elég volt végignéznie rajta, ahhoz, hogy megbizonyosodjon igazáról.
Hao haja tele volt rózsaszirmokkal, néhol egy-egy tüskén is megakadt a szeme, ráadásul a köpenye szélei is szét voltak szaggatva. Ehhez jött még a durcás ábrázata, s Yoh nem tudta türtőztetni magát. Felnevetett.
- Örülök, hogy jól szórakozol! Aú! - jajdúlt fel, ugyanis miközben ki akarta szedni a hajából a leveleket, beleakadt egy tüskébe.
Yohnak megesett rajta a szíve.
- Hagyd csak, majd én. - ajánlotta fel mosolyogva.
Yoh közelebb lépett hozzá, s elkezdte kiszedegetni a hajából a tüskéket. Hao néha felszisszent, de olyankor Yoh mindig végigsimított a haján. Hirtelen Yoh a nyakán érezte testvére leheletét, s ettől remegés futott végig rajta.
- Ha-Hajtsd oldalra a fejed... - kérte erőtlenül, amit Hao teljesített is.
Yoh nagyot nyelve folytatta, de egy idő után észre vette, hogy már nem a tüskéket szedegeti, hanem csak simogatja és gyönyörködik a hajában. "Milyen szép és selymes..." Gondolta magában.
Hirtelen érezte, hogy Hao lefogja egyik kezét, s lassan maga elé húzza, így kényszerítve Yoht, hogy a szemébe nézzen. Yoh pirulva kapkodta a levegőt.
- Gomen-ne... Ne-Nem akartalak otthagyni... - kért bocsánatot őszintén, s tényleg szégyellte magát.
- Semmi baj, otouto. - mosolygott, és közelebb hajolt Yohhoz, miközben végigsimított az arcán.
Végül keze az álla alatt állapodott meg.
- Hao... - suttogta halkan Yoh.
Testvére nem válaszolt, csak megemelte állát, majd még közelebb hajolt hozzá. Yoh érezte, ahogy ajkai lágyan belecsókolnak a nyakába. Beleremegett a gyengéd érintésbe, s egy halk nyögést hallatott. Hao egyre feljebb és feljebb haladt, s Yoh minden egyes pontnál kieresztett egy reszketeg sóhajt. Már az állánál járt, amikor Yoh hirtelen ráébredt mit csinál. Ijedten kirántotta kezeit Haoéból, s hátrálni kezdett.
- Ha-Hagyd abba! - rázta pirulva a fejét - Megtanultam a leckét, hidd el, véletlen volt! - mentegetőzött, mert azt hitte ezt a bokros esetért kapta.
Ugyanis ő terelte el a figyelmét, egy apró csókkal, amit a nyakára adott. Nem is csók volt, inkább csak egy kis puszi, de amit Hao művelt, az már kimerítette ezt a kategóriát.
- Mi a baj, Yoh? - indult el felé, egy önelégült mosoly kíséretében - Hiszen te kezdted.
- De én nem gondoltam komolyan! - hátrált tovább, de beleütközött a korlátba.
- Honnan veszed, hogy én komolyan gondoltam? Egy szóval sem mondtam. - nézett rá ártatlanul, majd valami furcsa fény villant a szemében - Ennyire élvezted?
Yoh még jobban elpirult, és elkapta a fejét.
- É...én ... - hebegte, de nem tudott mit mondani, mert az arcán érezte Hao pillantását.
Ettől teljesen leblokkolt az agya, s összeszorította szemeit. Hallotta testvére közeledő lépteit, de nem mert a szemébe nézni. A lépések elhaltak, de Yoh érezte, ahogy Hao végigsimít állán.
- Otouto... - lehelt rá a fülére, s Yoh lassan felnyitotta szemeit.
Hao olyan közel volt hozzá, hogy majdnem összeért az orruk. Teljesen rabul ejtette a tekintete. Erre a pillantásra vágyott, sőt szomjazott utána. De testvére szemében egészen másfajta érzéseket látott. Ez megrémítette. Hao szája sarka egy apró mosolyra húzódott, és lejjebb pillantott. Pontosan Yoh ajkaira.
Yoh szívverése felgyorsult, de nem tudott megmozdulni. Hao lassan közeledett hozzá, s már csak milliméterek választották el a céltól, amikor is...
- Kész vagy már Yoh?! - jött Anna kiáltása az előszobából.
Hao fáradtan sóhajtott, és lehajtotta fejét.
- Idegesítő nőszemély...
Yoh még mindig le volt dermedve, s bámulta azt a pontot, ahol néhány másodperccel ezelőtt még Hao szája volt. Végül Hao hátrált egy lépést, s a korlátnak támaszkodott.
- Válaszolj neki, mert lebukunk. - javasolta durcásan.
Yoh erőtlenül kinyitotta száját, s három sikertelen tátogás után meg tudott szólalni.
- Még nem!
- Addig nem kapsz ebédet, amíg nem vagy kész! - jött a kegyetlen ítélet.
Yohnak hangosan kordúlt egyet a gyomra. Hao felkuncogott.
- Tudja mivel kell megfogni téged.
- Ez nem vicces! Éhen halok! Miattad meg kellett szakítanom az edzést... - motyogta halkan, mert félt felhozni a témát.
- Talán ha nem löktél volna be a rózsák közé... - találgatott Hao.
Yoh elpirult.
- Mondtam már, hogy sajnálom... - suttogta.
- Mondtam egy szóval is, hogy haragszom? - kérdezte kedvesen a testvére.
- Cs-csak olyan sértett arcot vágsz. - magyarázkodott Yoh.
- Nem szeretem, ha félbeszakítanak. - mondta sejtelmes hangon, miközben újra Yoh ajkaira nézett.
Yoh nagyot nyelt.
- Nekem... edzenem... edzenem kell! - hadarta gyorsan, s megkerülte a korlátot, hogy Haotól minél messzebb kerüljön.
- Csináld csak, engem nem zavar. - vont vállat nem törődően.
Yoh vetett még egy utolsó bizonytalan pillantást Haora, majd újra feltornázta magát a korlát tetejére.
Az első lehajlásnál megállt, s szólásra nyitotta száját, de Hao megelőzte:
- Hetvennégy.
- Köszi... - mondta pirulva.
Testvére csak bólintott egyet, s Yoh folytatta a hasizomgyakorlatot. Kicsit feszélyezte, hogy Hao ott áll és őt figyeli, de próbált nem foglalkozni vele. Szó nélkül csinálta a dolgát, de a 200.nál megzavarták. Mikor Yoh lefelé lógott, észre vette, hogy Hao már nem áll a korlát mellett. Egy pillanatra lent maradt, de éhező gyomra ráébresztette, hogy ha ma még enni szeretne, minél hamarabb be kell fejeznie. Így hát folytatta, de a következő lehajlásnál...
- Hao! - kiáltott fel hirtelen ijedten, ugyanis testvére közvetlenül előtte állt.
Yoh még mindig fejjel lefelé lógott, s így pont szemmagasságban voltak. Testvére mosolyogva közelebb hajolt hozzá.
- Igen? - suttogta, s már olyan közel volt, hogy hajfürtjei csiklandozták Yoh arcát.
- Mi... mit csinálsz? - dadogta erőtlenül, s a tekintete félősen Hao szájára tévedt.
Ami lassan egy huncut mosolyra húzódott, és közeledni kezdett. Yoh nem tudott hátrálni, tehetetlenül, kiugrószívvel, s félelemmel telt szemekkel bámulta Haot. Testvére már nagyon közel volt, s Yohnak ilyen gondolatok jártak a fejében. "Miért csinálja ezt? Miért néz így rám? Meg... meg akar csókolni?" De később valami más is befurakodott a fejébe. "És én meg miért hagyom...?"
Végül Hao közvetlenül az ajkai előtt megállt.
- Ha befejezted, várni foglak... - lehelte gyengéden Yoh arcába.
- O-oké... - nyögte ki nehezen - De... h-hol?
Hao nem válaszolt csak elmosolyodott, s eltűnt.
Yoh zihálva lógott ott még egy darabig. "Ez közel volt... Vajon hova tűnhetett?" Ezek voltak az első gondolatai. Remegve szájához emelte kezeit, s egy pillanatra elképzelte, hogy Hao nem áll meg... Elöntötte a pír, és hevesen megrázta a fejét. "Te jó ég, mikre gondolok? Hao a testvérem!", győzködte magát. Meg kell tudnia, pontosan miért is jött vissza. Most nem fogja lerázni, annyival, hogy meg akar változni. Kiszedi belőle, ha addig él is!
Elszántan folytatta tovább az edzést, s bő egy óra múlva már a vége felé járt. Nyögve szenvedte végig az utolsó darabokat, végül erőtlenül lehanyatlott a földre. Csak úgy folyt róla a víz, s gyorsan szedte a levegőt. A hasán mintha egy bowling golyó méretű lyuk keletkezett volna, annyira éhes volt. Nehezen feltápászkodott, s elvonszolta magát az ebédlőig. Az asztalon egy tál leves volt, igaz kihűlve, de akkor is azonnal befalta az egészet. Még kenyeret is elfelejtett enni hozzá. Igazából hálás is volt Annának, hogy nem neki kellett főznie, az edzés mellett nem bírta volna ki.
Hirtelen eszébe jutott Hao, biztos ő is éhes lehet. Yoh olyan bunkónak érezte magát. Meg sem kérdezte tőle, hogy szüksége van e valamire, csak szimplán bevágta egy bokorba... A tányérjára nézett, de az már üres volt.
- A fenébe, miért nem gondoltam erre előbb? - szitkozódott halkan, és kivitte a mosatlant a konyhába.
Ahogy gondolta, Anna meghagyta neki a mosogatni való edényeket. Yoh fáradtan sóhajtott, de nem volt kedve neki állni, helyette valami kaja után nézett testvérének. Megakadt a szeme a maradék levesen, ami még mindig a tűzhelyen hevert. Yoh belekóstolt, s még langyos volt. Nagyot nyelt, és hallgatózni kezdett. Miután megbizonyosodott róla, hogy Anna épp az aznapi sorozatát nézi, kivett egy tiszta edényt, és szedett Haonak egy kevés levest. Viszont volt egy kis bökkenő. Hogy beérjen a szobájába, el kellett mennie a nappali előtt. Csak hogy, az ajtó tárva nyitva volt, így Anna tökéletes kilátást kapott a folyosóra. Yoh - a levessel a háta mögött -, indult el felfelé, s próbált minél kevesebb zajt csapni. Már tolta volna el az ajtót, amikor Anna megszólította.
- Végeztél a felülésekkel? - kérdezte, neki háttal fekve.
Yoh ennek ellenére, továbbra is takarta a tálkát.
- Ha-hai. - válaszolta gyorsan.
- Megtaláltad az ebédet?
- Hai! Nagyon finom volt, arigatou. - köszönte meg, s imádkozott, hogy a médium véletlenül se forduljon meg.
- Pihend ki magad. - jött végül a kegyelet.
Yoh megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
- Persze, Anna. - mondta neki kedvesen, majd gyorsan bebújt a szobájába.
Hátát a falnak döntve sóhajtott egy nagyot, majd körbe nézett a szobán. A látványtól majdnem elejtette a kezében tartott leveses tálkát.
Hao a futonján feküdt - ami szépen össze volt hajtva -, s a magazinjait olvasgatta. Annyira belemerült, hogy észre se vette Yoht, aki a megrökönyödéstől kábán leült mellé a futonra.
- Hao...? - szólította meg csendesen.
Testvére felnézett rá, majd elmosolyodott.
- Már is itt vagy, otouto? - kérdezte kedvesen.
- I-igen... befejeztem az edzést. - magyarázta Yoh.
Hao tovább vigyorgott, hogy megértette, s visszatért az olvasáshoz.
Yoh nem bírta tovább, ezért megkérdezte, mit csinál.
- Olvasok. - jelentette ki egyszerűen, de Yoh értetlen arcát látva hozzá tette - Azért olvasom a magazinjaid, mert kíváncsi vagyok milyen dolgokat szeretsz. Láttam, hogy sok van belőlük a szobádban, ezért elkezdtem őket én is olvasni.
- De... mégis miért? - puhatolózott tovább.
Hao fáradtan sóhajtott és letette a kezében lévő újságot.
- Már mondtam, Yoh... - nézett rá őszinteségtől sugárzó szemekkel - Szeretnék a testvéred lenni. Szeretnélek megismerni! De nem tudok rólad semmit, ezért... - itt elharapta a mondatot.
Lehunyta a szemét, és elfordította fejét.
- Mi a baj? Hao...? - suttogta csendesen Yoh, és testvére vállára tette egyik kezét.
- Nem hiszel nekem, igaz? - bámult a padlóra, üres tekintettel.
Yoh elengedte Haot.
Ahogy ott ült előtte, s a hangja tele volt fájdalommal, Yoh számára világossá vált minden. Még sose látta Haot ilyennek. Őszintén elmondta mik a szándékai, s most összetörve ült itt mellette. Még... a magazinjain is képes volt végigrágni magát, pedig volt egy pár darab. Hao legalább a 12.-et olvasta. És ha ez nem lenne elég... Hao utána jött. Ide jött hozzá, ki tudja milyen messziről, azért hogy titkon láthassa... Yoh lágyan elmosolyodott és közelebb mászott Haohoz, majd lassan az oldalának dőlt.
- Yoh...? - nézett oldalra döbbenten Hao.
Yoh válasz helyett, az idősebb iker mellkasa köré fonta karjait, és szorosan hozzábújt. Hao nem ellenkezett, hagyta hogy Yoh átölelje, s lassan ő is felengedett. Beletúrt Yoh hajába, s átkarolta.
- Ne hagyj itt... Kérlek, maradj velem! - suttogta a ruhájába.
Hao felkuncogott.
- Ezt vehetem a bizalmad jelének?
Yoh határozottan bólintott.
Hao kicsit lazított az ölelésen, s lenézett Yohra. Két kézzel megfogta Yoh arcát, s felfelé húzta.
- Arigatou. - lehelt egy csókot a homlokára, amitől Yohnak bizseregni kezdett minden porcikája és ebbe teljesen belepirult.
- Ha-Hao... - suttogta kábán.
- Hm? - hajolt közelebb hozzá az említett.
Yoh nagyot nyelt, s kezével eltapogatózott Hao mellett. Mikor megtalálta, amit keresett, megemelte és testvére felé nyújtotta.
- Ho-hoztam neked egy kis levest... - motyogta még mindig kis pírral az arcán.
Hao kedvesen elmosolyodott, és beletúrt Yoh hajába.
- Ez kedves tőled, otouto.
- Gondoltam éhes vagy. - magyarázta, és elhúzódott Haotól, hogy rendesen tudjon enni.
De Hao csak bámulta a tányért, s Yoh hirtelen ráébredt mi hiányzik.
- Jaj ne! Nem hoztam evőeszközt! - szidta magát.
- Semmi baj, így is meg tudom enni. - mondta, és elkezdte inni a tálka tartalmát.
Az egyik korty túl nagyra sikeredett, mert egy kis csík buggyant ki Hao szája szélén. De nem állt meg, csak egyre mohóbban itta és itta a levest. Yoh ebből arra következtetett, hogy régóta nem jutott ételhez. Egy hajtásra megitta az egészet, s jólesően sóhajtott egyet.
- Nagyon finom volt. - mondta, még mindig maszatos arccal.
Yoh felkuncogott.
- Mi az? - értetlenkedett Hao.
- Az arcod. - mutatott a maszatra Yoh.
De Hao pont az arca másik oldalára tette kezét.
Yoh erre már hangosan felnevetett.
- Nem ott, a másik felén.
Hao megint mellé nyúlt. Yohnak az a furcsa érzése támadt, hogy direkt csinálja.
- A szád szélén. - kuncogott tovább halkan.
Hao letette a tányérját, s körülnézett a szobában.
- Van egy tükröd? Így nem látom.
Yoh megadta magát. Közelebb mászott Haohoz és rámutatott a foltra. Testvére szája sarka mosolyra húzódott, s mint aki csak erre az érintésre várt volna, megfogta Yoh kezét. Mire Yoh észbekapott, azt vette észre, hogy Hao végigvezeti kezét a csíkon. Yoh a döbbenettől nem szólt semmit, csak engedte vezetni ujjait.
Miután Hao végig vitte testvére kezét a maszatcsíkon, lassan szájához emelte és lenyalta ujjairól a rákerült leves maradékot. Yoh meglepetten felnyögött, s melegség áradt szét benne, ami az arcába is felkúszott. Hao nyelve minden apró zugot megtisztított kezén, s ez Yohból furcsa érzéseket váltott ki. Egyrészről kínosnak érezte, s el akarta kapni kezét. De ugyan akkor... élvezte is, ahogy Hao nyelve gyengéden hozzáért, meg-megremegett. Végül lehunyta szemeit, s próbált harcolni ezzel a két ellentétes érzéssel. Hao a szeme sarkából Yohra pillantott, s elégedetten elmosolyodott. Majd egy váratlan ötlettől vezérelve, szívni kezdte ujjait. Yohnak, mint a villám, úgy pattantak fel a szemei.
- Ha-Hao...! - nyöszörögte, de ezzel elárulta érzéseit.
Hao elengedte Yoh kezét, aki remegve elhúzta, s zihálva kapkodta a levegőt. Hao elégedetten nyugtázta, hogy elérte a kívánt hatást, mert csábosan megnyalta ajkait.
- Ez volt a legfinomabb része. - mondta élvezettel teli hangon.
Yoh továbbra is gyorsan szedte a levegőt. Hátrébb kúszott Haotól, és átkarolta térdeit.
- Yoh? - szólította meg Hao.
Yoh csak kezeire hajtotta a fejét. Nem bírt Hao szemébe nézni. "Mi ez az érzés? Ha Haora néz, teljesen a hatalmába keríti... Vagy ha hozzáér, elveszíti minden önuralmát. Olyankor bármit megtenne neki... Bármit... Bármire képes lenne érte, csak hogy boldognak lássa..."
Yoh hirtelen érezte, hogy valaki hátulról átkulcsolja a vállait, és magához húzza.
- Valami baj van, otouto? - hallotta Hao halk, és lágy hangját.
Yoh lassan bólintott.
- Én vagyok az a baj? - találgatott óvatosan az idősebb iker.
Mikor Yoh erre is csak bólintással felelt, megenyhült a szorítása.
- Yoh, én sajnálom, ha... - kezdte, de Yoh halk hangja félbeszakította.
- Miért...?
Hao értetlenül pislogott.
- Mit miért?
- Miért... jöttél vissza?
Hao nem értette Yoht. De Yoh magában eltökélte, hogy most végére jár ennek az egésznek.
- Azt hittem ezt már tisztáztuk. - kezdte fáradt hangsúllyal.
- Legalábbis azt hitted, Te tisztáztad. - válaszolt neki hangosabban Yoh.
Hao kicsit meghökkent.
- Mondtam már, Yoh. Én mi...
Yoh kitépte magát Hao karjai közül, és szembefordult vele.
- Ne gyere megint ezzel a "Jó testvér akarok lenni, és csak is miattad jöttem vissza, otouto" szöveggel! - emelte fel a hangját - Az igazat akarom hallani!
Hao merev tekintettel nézett vissza Yoh kétségbeesett és dühös szemeibe.
- Rendben van. - mondta végül.
Yoh nem nézett rá, de fülét hegyezve várta a folytatást.
- Miattad, otouto. - suttogta halkan és végig simított Yoh arcának vonalán.
Yoh mérgesen belekapott kezébe.
- Miért ne...? - kezdte, de amint ránézett Haora elhallgatott.
Testvére olyan erősen szorította Yoh csuklóját, hogy az már szinte fájt. S a tekintete komor és határozott volt.
- Ne szakíts félbe. - jött a válasz, ezúttal jóval erősebb hangsúllyal.
Yoh bólintott, mire Hao elengedte a kezét.
- Miattad jöttem vissza, Yoh, ez az igazság. Amikor azt mondtam, szeretnélek megismerni, és vigyázni rád... - kezdett bele, s kezével intett Yohnak, üljön oda mellé.
Yoh helyet foglalt mellette, s szinte abban a minutumban átölelték. Majd Hao egy gyengéd mozdulattal, behúzta az ölébe. Yoh hagyta, hogy magával húzza, s kényelmesen nekidőlt Hao mellkasának.
-... Igazat mondtam... részben. - tért ki.
Yohnak a torkában dobogott a szíve, de nem bírta ki szó nélkül.
- Hao? - szólította meg halkan.
- Igen? - kérdezte kedvesen, s Yoh bátrabban folytatta.
- Én... szeretnélek megérteni, boldognak látni... De ha nem tudom az igazat, akkor nem tehetek érted semmit. - vallotta be félénken.
Hao elmosolyodott, hogy ilyen önzetlen testvére van.
- Pontosan ezért jöttem vissza, Yoh. Azért, hogy boldoggá tegyelek... - majd lehajolt és a fülébe suttogta -... hogy boldoggá tegyél engem.
Yoh megremegett, mert Hao egy pillanatra hozzáért szájával a fülcimpájához.
- Hao... - nyelt egy nagyot - Ezt pontosan hogy érted?
- Meg akarok adni neked mindent, Yoh. Szeretet, törődést, oltalmat, mindent, de... - maga felé fordította Yoht és megemelte az állát -... többet. Többet, mint amit egy testvér adhat. Sokkal mélyebb érzéseket szeretnék neked adni, és kapni.
Yohnak elkerekedtek a szemei.
- Ezért...
- Igen, ezért. - bólintott Hao - Ezért akartalak megcsókolni délelőtt.
Yoht elöntötte a pír, és hitetlenkedve nézett fel testvérére.
- De Hao, mi testvérek vagyunk... - hebegte erőtlenül Yoh, mert Hao közelebb hajolt hozzá.
A homlokuk teljesen összeért, s Hao haja körülölelte őket.
- Ez nem változtat azon, hogy mennyire szeretlek, otouto. - mosolyodott el gyengéden.
Yohnak megremegett a tekintete, és beleül melegség járta át. Hao olyan dolgokat akart adni neki, amikre ő is vágyott. Ő is ezeket akart adni neki, de eszébe sem jutott, olyasmi hogy... Többet adjon, mint egy testvér.
Hao még közelebb hajolt hozzá, de közvetlenül a szája előtt megállt.
- Azt mondtad, boldoggá akarsz tenni. - nézet bele közvetlenül a szemébe, s Yoht teljesen rabul ejtette a vágytól fűtött hangja és tekintete.
Yoh tudta, ha most nem parancsol megállást az érzéseinek, nem tud majd ellenállni Hao csábító ajkainak.
- H-Hao... - lehelte halkan -... ez nem... nem helyes...
Hao csak ennyit felelt:
- Hadd tegyelek boldoggá, Yoh... - azzal bezárta a köztük lévő távolságot.
Gyengéden megérintette Yoh ajkait, akinek az egész testén bizsergés futott végig. Azt hitte elolvad testvére karjaiban, olyan lágyan értek hozzá Hao finom, és puha ajkai. Hao lassan megnyalta Yoh szája szélét, ezzel teljesen az őrületbe kergetve érzékeit. Az idősebb iker bejáratot akart, s egy bizonytalan szájtól meg is kapta azt. Hao nyelve utat tört magának, s kapkodva Yohét kutatta. Yoh nem ellenkezett, nem húzódott el, de ha akart, sem tudott volna. Teljesen megbabonázta a Haoból áradó szenvedély és ugyan akkor gyengédség. Remegve megemelte kezeit, és beletúrt Hao hajába, aki erre még mélyebben hatolt belé nyelvével, bejárva szájának minden egyes porcikáját. Hao közben átkulcsolta Yoh derekát, és még szorosabban húzta magához. Bár Yoh nem csókolt vissza, de Haot ez nem zavarta. Neki az is elég volt, hogy hagyta magát. Végül Hao elhúzódott Yohtól, aki kipirulva kapkodott levegő után.
Yoh nagyon zavarban volt, nem tudta mit kéne mondania. Tekintete akaratlanul is folyton vissza-visszavándorolt Hao ajkaira. Azokra a szenvedélyes, és csábító ajkakra, amik nemrég még őt kényeztették.
- H-Ha-Hao... - nyöszörögte halkan - Én... én...
De Hao finoman szájára tette mutató ujját.
- Ezért jöttem vissza. - suttogta, és újra visszahúzta az ölelésbe.
Yoh csendesen belemarkolt köpenyébe.
- Ez... boldoggá tett... téged? - kérdezte félénken.
- Igen, nagyon is. - felelte mosolyogva, majd beletúrt Yoh hajába.
Yoh továbbra is csöndben maradt, de belül nem érzett ilyen nyugalmat. Nem akarta elhinni, hogy az előbb... tényleg megcsókolta. Pedig megtette, mert még mindig bizseregtek az ajkai. "Hao... ő tényleg... megtette! Az első csókomat... ellopta a testvérem..." Így utólag próbálta felidézni azt az érzést, ami végigfutott rajta. Mintha teljesen megszűnt volna körülötte minden, csak Haora tudott gondolni. Ahogy először éppen hogy csak hozzáért, s a végén már majdnem felfalta nyelével. Yoh kicsit felemelte fejét, hogy újra láthassa azokat az ajkakat. Tudta, hogy Hao figyeli minden mozdulatát, de nem tudott ellenállni a kísértésnek. Egyszerűen... vágyott rá. Újból érezni akarta, ahogy lágyan hozzáér a szájához. Megtapasztalni, azt a kellemes érzést, ami szétáradt benne. Szomjazott a csókja után.
Yoh észre vette, hogy Hao szája mosolyra húzódik, ezért gyorsan elkapta tekintetét.
- Tudod, az előbb tévedtem. - kezdte - Ez volt a legfinomabb része.
Yoh érezte, ahogy Hao mellkasa liftezni kezd, a feltörő kuncogástól. Yoh csak még kínosabbnak érezte a helyzetet.
- Muszáj... mindig ilyen... zavaró dolgokat mondanod? - motyogta, a ruhájába temetett arccal.
Hao finoman végigsimított a hátán.
- Gomen. - mondta kedvesen.
Yoh nem tudta miért, de olyan megnyugtató volt a hangja, és a közelsége.
Egy ideig csak ültek ott, s Hao tovább simogatta Yoh hátát, de végül megunta a csöndet.
- És téged boldoggá tett, otouto? - hallotta Hao kíváncsi, és reménykedő hangját.
Yoh - ha ez még lehetséges -, még jobban elpirult. Mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni? Nem mondhatja azt hogy igen, mert... mert... miért is? Az boldoggá tette, hogy örömet okozhatott testvérének, de az nem jelenti azt, hogy a csókot is élvezte. Igen, ez a jó válasz. Kizárólag csak a szándék a fontos. Győzködte magát elszántan Yoh.
Kicsit eltávolodott Haotól, hogy felnézhessen rá.
- É-én... - kezdte bátortalanul, de mikor kinyitotta száját, érezte, hogy Hao átkarolja a nyakát és magához húzza.
Még meglepődni se volt ideje, mert Hao szája már újból a sajátján volt. Most nem ütközött akadályba, hiszen Yohnak résnyire nyitva voltak az ajkai. Hao beletúrt Yoh hajába, és innentől kezdve nem fogta vissza magát. De ez most más volt, mint az előző. Olyan mohón és szenvedélyesen csókolta, hogy Yoh egy pillanatra azt is elfelejtette, hol van. Érezte, ahogy benne is szétárad testvére hevessége, és már kezdett kiesni a külvilágból. Azonban a szomszéd szobából áthallatszó sikoly - ami a TV-ből jött -, áthatolt ezen a burkon. Hirtelen eszébe jutott Anna, aki közvetlenül mellettük volt, és eljutott a tudatáig az is, hogy a testvérével csókolózik. A testvérével... Hao...
Felpattantak a szemei, s szembetalálta magát ikre szemeivel. Hao jelenleg lefelé nézett, mert új játszókát talált magának. Beleharapott Yoh ajkaiba, majd megszívta, végül elengedte őket. Yoh belenyögött a csókba és újra lehunyta szemeit, az eddig még sosem tapasztalt élmény hatására. Hao ujjai időközben már felfedezőútra indultak a nyakán, tovább fokozva Yohban a bizsergését.
Nem bírta tovább...
- Hao...! - nyögött fel hangosabban, mire testvére abbahagyta a csókot.
De Yoh pont az ellenkezőjét akarta. Érezni akarta ajkai ízét... A simogató ujjakat a bőrén... "Vá-várjunk csak! Mikre gondolok? Ez nem helyes! Hiszen...ő a testvérem! Ráadásul fiú! És én Anna vőlegénye vagyok... Te jó ég!" Addig viaskodott magában, míg végül a józanész győzött.
Kibontakozott Hao karjai közül és hátrálva felállt.
- Mi az otouto? Nem élvezted? - kérdezte kaján vigyorral az arcán Hao.
Yoh az ajtóig hátrált.
- Nekem... mé-még... futnom kell! - mentegetőzött, majd megfogta az ajtógombot - Ki ne mozdulj innen!
Hao mosolyogva bólintott, és elfeküdt a futonon.
- Várlak... - suttogta, s csábosan megnyalta szája szélét.
Yoh nyelt egyet, és szó szerint kimenekült a szobából. Hátra se pillantva oda szólt Annának.
- Elmentem futni, vacsorára jövök! - kiáltotta, de már a földszinten volt.
Anna döbbenten felállt és kinézett az ablakon. Még pont látta, ahogy kedvese kifordul a kapun. A médium gyanakodni kezdett, és Yoh szobája felé vette az irányt. Nem tudta mi válthatta ki ezt a hirtelen edzhetnéket Yohból, de az biztos hogy valami nem stimmelt vele. Lassan elhúzta az ajtót, de a szobában a megszokott látvány fogadta. A futonja a helyén volt, rendben összehajtogatva, a magazinjai szokás szerint szanaszét hevertek rajta. Semmi sem árulkodott arról, hogy percekkel ezelőtt még két ember tartózkodott a helyiségben.
Semmi, kivéve... Kivéve egy tálkát a földön. Anna dühösen odacsörtetett és felkapta a földről. Megcsapta a hátát a huzat, ezért körülnézett mi okozhatja. Yoh egyik szekrényén egy apró rés volt. A kezében lévő tálra nézett, majd összeráncolta szemöldökét. Óvatosan elésétált, majd egy határozott mozdulattal feltépte az ajtót. De a szekrény üres volt. Végigment az összes szekrényen, de azokban sem talált semmit.
Végül feladta és elindult hogy levigye a konyhába Yoh edényét. Talán csak rossz napja van, és ezért volt olyan furcsa, már reggel óta. Anna paprikás hangulatára még az is rátett, hogy Yoh nem mosogatott el. A fejében már körvonalazódtak az éjszakai edzés bemelegítő gyakorlatai... Úgy gondolta meghagyja neki a mosatlant, és berakta közé a tálkát is.
De akkor megakadt valamin a szeme. A mosogatóban már volt két evőtál, a többi, pohár, evőeszköz vagy főzésnél használt lábas, s vágódeszka volt. Így összesen három tál volt a mosogatóban. Annának megint gyanúja támadt, de azzal magyarázta, hogy Yohnak ma furcsa napja van. De azt nem tudta elképzelni róla, hogy titokban kétszer ebédel egy nap...

Figyelem!!Ez a fanfiction nem saját!!! by:Arisa