~Kokoro no soko kara~Tiszta szívvel 4.fejezet

A kora délelőtti napfény izzása, lágyan beragyogta a szobát, ahol az ikrek aludtak. Bár egy ablak sem volt, a tolóajtó alatti résen elég sok fény beszivárgott a szobába.
Egy kósza hajtincs csiklandozta a fiatalabb iker arcát, így lassan ébredezni kezdett. Laposakat pislogva kinyitotta szemeit, hogy megtudja mi keltette fel. Morogva lesöpörte magáról a hajszálakat, de ekkor egy másik mordulást is hallott. Ahogy oldalra fordította a fejét, vette csak észre, hogy nincs egyedül...
Ijedten hőkölt hátra, amikor felismerte a mellette fekvő alakot. De nem jutott messzire, mivel még mindig magán érezte Hao erős karjainak szorítását. Ahogy végignézett magukon, elpirult, de nem mozdult meg. Nem akarta felkelteni a testvérét. Olyan békésnek tűnt... Egy kis mosollyal a szája sarkában szuszogott. Yoh nem tehetett róla, de nem tudta levenni Haoról a szemeit. Sose látta még ilyen boldogan és őszintén mosolyogni. Minél tovább nézte, annál jobban rabul ejtette a nyugodtság és békesség ami belőle áradt, és annál jobban nyugodott meg ő is. Óvatosan közelebb húzódott hozzá, majd belemarkolt a köntösébe, s szorosan hozzábújt. Erre Hao mocorogni kezdett.
Yoh belefúrta arcát a mellkasába, de nem mert felnézni. Tudta hogy felébresztette.
- Yoh? Már fent is vagy? - hallatszott az álmoskás hangja.
Yoh pirulva bólintott, de nem akarta hogy Hao is meglássa, ezért teljesen hozzádörgölte arcát bátyja mellkasába.
Hao szorosabbra vonta körülötte az ölelést.
- Jól aludtál, otouto? - kérdezte csendesen.
Yoh csak egy újabb bólintással válaszolt. Viszont Hao erre már felkuncogott.
- Mi az? Elvitte a cica a nyelved? - cukkolta, majd kicsit eltávolodott tőle.
- Ne-nem... - makogta - Csak...
Hao megemelte az állánál fogva, így Yoh kénytelen kelletlen felfedte előtte zavarát.
- Oh... már értem. - mosolyodott el huncutul, mire Yoht teljesen elöntötte a pír és kibújt a kezei közül.
- Micsodát?!
- Ha zavar, csak szólj. - mondta komolyabb hangon Hao és felült.
Yoh közelebb mászott hozzá, és átkarolta a derekát.
- Nem zavar, csak... furcsa. - vallotta be félénken.
Hao finoman beletúrt a hajába.
- Én vagyok a furcsa? - kérdezte halkan.
- Nem... vagyis... - kereste a szavakat - Nem tudom hogy helyes e, amit csinálunk.
- De hát nem is csináltunk semmit. - mosolyodott el Hao.
- Tudod hogy értem! - emelte fel egy kicsit a hangját - Te vagy az első, aki így közeledett felém...
- Ha ez megnyugtat, nekem is te vagy az első, aki felé közeledek. - magyarázta az idősebb iker, majd felültette Yoht az ölébe.
Átkulcsolta kezeit a derekán, és megcsókolta a homlokát. Yoh pirulva elmosolyodott, és átkarolta bátyja nyakát.
- Amúgy meg, jó reggelt otouto.
Yoh értetlenül elhúzódott, majd mikor látta, hogy Hao ajkaira egy gonosz mosoly ül ki, nagyot nyelt.
- Mi az? - kérdezte rosszat sejtve Yoh.
- Nem kapok egy jó reggelt csókot? - heccelődött.
Yoh zavarában csak tátogni tudott de nem mozdult Hao öléből.
- Na! Onegai! - könyörgött gyerekesen és végigsimított Yoh arcán.
Yoh pirulva közelebb hajolt hozzá, de a szája előtt megállt. A szíve lázasan dobogott, és csak Hao ajkait bámulta. Amik egy halvány mosolyra húzódtak, majd kinyíltak.
- Kérlek... - suttogta.
Ez bátorságot adott Yohnak és szorosan becsukta a szemeit.
Gyorsan közelebb hajolt hozzá és egy apró puszit nyomott testvére szájára. Majd zihálva hátrahúzódott és várta Hao reakcióját.
- Ez meg mi volt? - pislogott ártatlanul és közelebb húzta magához Yoht.
- Most miért nézel így? - durcizott Yoh.
Hao felnevetett.
- Ez olyan volt, mintha két óvodás próbálgatná milyen csókolózni. Mert ez minden volt, csak nem csók. - kuncogott - De azért aranyos volt.
- Örülj neki, hogy ennyit kaptál! - heveskedett a fiatalabbik iker, mert szégyellte hogy ilyen ügyetlen.
Hao belehajolt egészen az arcába, mire Yoh elnémult.
- Mint mondtam, ez nem volt csók. - suttogta szenvedélyesen - Repetát kérek...
Yoh erre megint elpirult, de ki akarta köszörülni a csorbát. Nagyot nyelt és megint Hao ajkait kezdte el tanulmányozni.
- Ez az utolsó... - suttogta félénken és újra hozzáért testvére szájához.
Ezúttal kicsit hosszabb ideig, és már a nyakát is átkarolta. Majd lihegve vált el tőle, és pirulva várta az újabb kritikát.
Hao megint üres tekintettel bámult rá, de úgy mint akit most ért a világ legnagyobb csapása, hogy "ilyen egy csók?"
- Mond csak, otouto... - kezdte - Te mit csinálsz amikor megcsókollak? Mert hogy nem figyelsz az biztos...
Yoh rákvörös lett és kétségbeesetten elkezdte rázni a fejét.
- Mégis mire kéne figyelnem? Olyankor nem jut eszembe semmi értelmes dolog! - mentegetőzött - Csak úgy... érzem és kész.
Szállt vitába Haoval, aki mosolyogva hallgatta.
- Akkor most figyelj, mert megmutatom, milyen egy igazi csók... - suttogta huncutul.
Yoht váratlanul érte Hao letámadása, de engedte hogy átkarolja őt, és összeérintse ajkaikat. Először csak finoman kóstolgatta őket, majd harapdálni kezdte, amire Yoh felnyögött és szorosabban bújt hozzá.
- Nyisd ki kicsit a szád. - lehelte bele a csókba.
Yoh habozás nélkül kitárta ajkait előtte és érezte hogy azonnal beléhatol a nyelvével. Ahogy össze-összeértek, megremegett és egyre erősödő gyengédség lett úrrá rajta. Szinte már belefolyt Hao karjaiba, aki nem panaszkodott, csak tartotta őt és tovább kényeztette.
Yoh minden erejét összeszedte, és összpontosítani próbált, magára a csókra. De nem tudott, egyszerűen csak Haora tudott gondolni.
Végül az idősebb iker elhúzódott tőle, de Yoh lihegve sóvárgott a folytatás után. De csak egy figyelmeztető ujjat kapott az ajkaira.
- Most már érted, otouto? Egy csók attól tökéletes, ha alatta nem tudsz másra gondolni, csak a partneredre. Ettől lesz olyan szenvedélyes. - magyarázta mosolyogva, majd megint kuncogva hozzá tette - Egy jó csók kezdete, sok esetben egy felejthetetlen éjszakát jelent.
Yoh értetlenül pislogott.
- Öhm, Hao... reggel van. - mondta bizonytalanul, mire testvére kezébe temette az arcát.
- Arra céloztam, hogy egy jó csókkal már félig lefektethettelek volna! - csattant fel kicsit durcásan, de elérte a kívánt hatást.
- Ha-Hao! - kiáltotta Yoh pirulva - Ez nem vicces!
Erre a bátyja megint felvette a szokásos gúnyos mosolyát és egy hirtelen mozdulattal ledöntötte Yoht a futonra.
- Nem is annak szántam... - suttogta a fülébe, majd éppen hogy csak hozzáérve megnyalta azt.
Yohn végfutott a hideg, és oldalra kapta a fejét.
- Még mindig te jössz. Lássuk mit tanultál. - vigyorodott el Hao.
Yoh most nem pirult el, ami eléggé meglepte Haot. A kisebbik iker ezen felbátorodva átkarolta a nyakát és elkezdte magához húzni lefelé. Már csak centik választották el őket egymástól, amikor belehasított a szoba csöndjébe a ménkű.
- Yoh, felkeltél már?! - jött Anna ébresztő kiabálása.
- Esküszöm, megfojtom...! - ígérte Hao, és csalódottan oldalra vágta magát.
Yoh most gyorsan kapcsolt.
- Igen! - mondta gyorsan, amire Hao ijedten ült fel.
- Te megőrültél? Most be fog nyitni!
De még végig se mondta a mondatot, máris hallotta a közeledő lépteket.
- Gyorsan, a ruháid! - mutatott a futon mellé.
Hao sebtében fölkapta őket, miközben Yoh az ajtóhoz rohant. De elkésett...
- YOH! - rántotta el Anna a tolóajtót, s a fiatalabbik iker tudta, hogy elvesztek - Ezt meg hogy képzelted?!
- Meg tudom magyarázni! Ez csak... - kezdte, de Anna közbevágott.
- Eddig aludni! Van bőr a képeden...! - tajtékzott.
Viszont Yohnak nagy kő esett le a szívéről.
- Ja igen! Mármint, nem! - egészítette ki magát, a médium szúrós pillantását látva.
A szeme sarkából hátra pillantott, de a testvérét nem látta sehol.
- Hhhhúúú! - eresztett ki egy megkönnyebbült sóhajt.
Anna elvágtatott mellette, de amint meglátta a futont, ledermedt. Yoh felé fordult, és kutató tekintettel nézett rá.
- Te valamit titkolsz előlem, Yoh... - suttogta.
Yoh nagyot nyelt.
- É-én nem titkolok semmit! - győzködte a lányt, amilyen magabiztosan csak tudta.
- Vagy inkább mondjam úgy, hogy valakit? - vitte be a kegyelemdöfést.
Yoh erre már nem válaszolt semmit.
- Szóval így állunk! Mégis hogy gondoltad ezt? - tornyosult fölé - Hol van, és ki az?
- Ne-nem tudom miről beszélsz... - sütötte le a szemét félénken.
Tudta, hogy ebből már nem másznak ki.
- Nem vagyok hülye, Yoh! Először is, tegnap egy tányérral több volt a mosogatóban, ma fönt ettél a szobádban, és most a futon. - sorolta a buktatókat.
- Mi van a futonnal? - döbbent meg Yoh, mert tényleg nem értette mit talált rajta furcsának Anna.
- Két mélyedés van benne. Tehát nem egyedül aludtál, az biztos. - itt hirtelen összeszűkült a szeme - Ha megtudom, hogy egy másik lányt rejtegetsz, nem állok jót magamért!
Yoh nem tudott válaszolni, úgy ledöbbent. Nekik eszükbe sem jutott hogy a futon ilyen árulkodó jel lehet...
- Nem rejtegetek senkit! - emelte kicsit fel a hangját.
De amint Anna újból fölétornyosult, behúzta a nyakát.
- Utoljára kérdezem, Yoh. Hová rejtetted? - suttogta fenyegetően.
Yoh gyorsan elrebegett egy "Miatyánkot" majd jól érthetően azt mondta:
- Nem-rej-te-ge-tek-sen-kit! - szótagolta.
- YOH! - kiáltott rá, és belemarkolt a gallérjába, s a keze vészesen remegett.
- Eressz már el! Mondtam, hogy nincs itt senki! - próbálta lerázni magáról Annát, aki fenyegetően felemelte a jobb kezét.
- Ne szórakozz velem! - azzal lesújtani készült a híres jobbegyenesével.
Yoh szorosan becsukta a szemeit, és várta a csattanást. De nem érdekelte. Magában megfogadta, hogy nem árulja be Haot...
CSATT
A hang megérkezett, de az ütés nem. Yoh érezte, hogy egy gyengéd kéz kulcsolódik a vállára. Lassan kinyitotta a szemeit, és látta hogy Anna tenyere néhány centivel az arca előtt állt meg. Pontosabban lefogták.
- Engedd el. - suttogta a hang tulajdonosa fenyegetően, és Yoh feje mellett előre hajolt.
A haja súrolta az arcát, ezért Yoh egy kicsit összerándult.
- Hao. - mondta semleges hangon Anna, de nem mozdult.
Az említettnek a szeme se rebbent, de hogy nyomatékot adjon szavainak, megszorította a médium csuklóját. Aki erre összeráncolta a szemöldökét és morcosan elengedte Yoht.
Hao egy kis ideig még szugerálta sötét tekintetével, majd ő is elengedte a lányt, de az egyik keze továbbra is Yoh vállán pihent.
- Anna. - biccentett neki gúnyosan mosolyogva.
Yoh óvatosan testvérére pillantott, aki nyugtatóan megszorította a vállát.
- Mit keresel itt? - tette fel a legésszerűbb kérdést a médium.
- Gondoltam meglátogatom a kedves öcsikémet. - mosolygott és beleborzolt Yoh hajába.
Aki ezen kicsit meglepődött, de pirulva tűrte. Anna megemelte egyik szemöldökét úgy figyelte az ikreket.
- Takarodj a házamból. - mondta neki olyan nyugodt hangon, ahogy csak tudta.
- Ne légy ilyen ünneprontó! - válaszolta csalódott hanglejtéssel - Különben is, ez nem a te házad. Az Asakura család birtokában van, és ha jól tudom, te nem tartozol bele. - vágott vissza, szándékosan kihagyva a "még" szót.
Anna majdnem felrobbant a dühtől.
- Mégis hogy képzeled, hogy csak úgy beállítasz ide, minden meghívás nélkül, aztán még ki is osztasz?! - pattogott felháborodva.
- Yoh hívott meg. - itt megint megszorította öccse vállát, hogy még véletlenül se szóljon közbe - Az ő vendége vagyok. És nem osztottalak ki, csak bátorkodtam kifejezni nemtetszésemet Yoh bántalmazását illetően.
Anna egy ideig tanakodott magában, majd Yoh felé fordult.
- Minden amit tesz, a te felelősséged, Yoh. Remélem tudod. - világosította föl, majd sarkon fordult és bevágta maga mögött az ajtót.
Yoh még mindig dermedve állt, és nem akarta elhinni, hogy ennyivel megúszták. Hao hangja végül kizökkentette.
- Jól vagy, otouto?
Yoh bólintott, majd pirulva hozzá tette.
- Nem kellett volna miattam előjönnöd. - motyogta és elkapta a fejét - Most miattam...
Itt elhallgatott, mert érezte hogy Hao hátulról átöleli a derekát és szorosan magához húzza.
- Nem engedem, hogy bántson téged. - suttogta komor hangon - Mindentől meg foglak védeni...
Duruzsolta a kisebbik iker fülébe, akinek felgyorsult a szívverése és még jobban elpirult.
- Hao... - fordult félig hátra, hogy láthassa az arcát, de helyette az ajkaival találkozott.
Gyengéden kapcsolódtak össze, és ízlelték meg egymást. Yoh feje fölött hátravitte kezeit, így át tudta ölelni Hao nyakát. Az idősebb iker óvatosan maga felé fordította Yoht, hogy kényelmesebben hozzá férhessen szájához.
Végül megszakította a csókot, s Yoh bátyja vállára hajtotta a fejét.
- Arigatou. - mondta pirulva, és érezte hogy Hao erős karjai körülölelik őt.
- Én köszönöm, hogy nem akartál elárulni. De legközelebb ne adj neki okot, hogy felkapja a vizet. - kuncogott gonoszul.
Yoh is halkan felnevetett.
- Legközelebb beköplek. - cukkolta, és mosolygós szemekkel nézett fel rá.
- Ezt megjegyeztem... - húzódott el tőle vigyorogva.
Yoh nem tudta abbahagyni a somolygást, egyszerűen túl aranyos volt Haot így hallgatnia.
- Viszont, meglepett, hogy Anna ilyen könnyen beadta a derekát. - morfondírozott Hao.
- Nyugi, meglesz a következménye. Kétszer olyan gyötrelmes edzést fog kitalálni. - siránkozott a szenvedő alany.
- Az csak a hasznodra válik, otouto. - tette hozzá gúnyosan.
- Remélem te is kapsz belőle... - morgolódott Yoh.
- Heh, nekem nincs szükségem rá, otouto. - válaszolta magabiztosan.
- Oh, valóban? - nézett rá kíváncsian.
Hao megint felvette a szokásos önelégült vigyorát, és mielőtt Yoh bármit reagálhatott volna, egyszerűen eltűnt előle.
Egyet pislogott, de máris érezte, hogy valaki megragadja hátulról a karját és megemeli. A következő pillanatban rávágódott a futonra. Az első amit meglátott, Hao ártatlan arckifejezése volt.
- Lassú vagy, Yoh. - mondta, azzal lehajolt hozzá, hogy újra megcsókolhassa.
Yoh pirulva kibújt alóla.
- Ha-Hao! Nem gondolod, hogy elég már a "jó reggelt" csókokból? - kérdezte félénken.
- Hehe. Abból sosem elég. - mászott utána, de Yoh továbbra is kitartóan hátrált előle.
- Mennünk kéne ebédelni... - makogta, s ezzel sikerült megállásra késztetnie Haot.
- Már ebédidő van? - döbbent meg.
Yoh megkönnyebbülten bólintott.
- Akkor jöhet a "jó étvágyat" csók. - mondta huncutul mosolyogva és megemelte öccse állát.
Majd hevesen rávetette magát ajkaira.
- Mmmm! - kapálózott, s küzdött az élvezet ellen - Mmm... Hao!
De testvére csak belemosolygott a csókba, és átölelte őt.
- Jó étvágyat, otouto. - suttogta két lélegzetvétel között.
Yoh végül feladta, és engedte hogy Hao hátradöntse őt. Pirulva felnyögött, amikor beleharapott az ajkaiba, de nem szólt semmit.
Ha ilyen a "jó étvágyat" csók, gondolta, akkor milyen lehet egy "jó éjszakát"...?
***
Miután kifogytak a szuszból, Hao végre elengedte Yoht, aki így fel tudott ülni. A haja az égnek állt, és ki volt pirulva. S úgy lihegett, mint aki most futotta le Anna legújabb edzéstervét.
- Hhh... Ha-Hao... - fújtatott - Le kéne mennünk enni.
Hao felkuncogott és hátulról átölelte a mellkasát.
- Máris elfáradtál? - suttogta a fülébe.
Yoh elkapta a fejét és nehezen lefejtette magáról testvére karjait. Felállt és előkotorta a ruháikat a szekrényből.
- Öltözz át. - dobta oda neki.
Hao fáradtan nyúlt utánuk, de elkezdte kifordítani a nadrágját. Közben Yoh elfordult és a köntöse rejtekében felráncigálta magára a gatyáját. Már éppen az ingét gombolta, amikor is apró nesz ütötte meg a fülét. Épp olyan, mint amikor egy öv, és egy gazdátlan köpeny zuhan a földre.
Yoh ledermedt de nem mert megfordulni.
- Tudsz adni egy felsőt, otouto? - jött Hao bizonytalan hangja.
- Ke-keresek egyet. - mondta gyorsan, és lekapott egy pótruhadarabot a polcról.
- Te... tessék. - nyújtotta át neki, de nem fordult felé.
Háttal állt neki, s elég kicsavarodott pózban tartotta. De Hao nem vette el, csak Yoht bámulta. Majd mikor rájött mi baja, elmosolyodott.
- Hao...? - kérdezett rá bizonytalanul Yoh.
De ekkor érezte, hogy egy meleg kéz felsiklik a karján, el a póló mellett, majd egy mellkas is hozzásimult.
- Hao! - kiáltott fel ijedten és teljesen elöntötte a pirosság.
- Hm? - lehelt a fülére, amitől Yoh megborzongott.
- Vegyél már fel valamit! - szólt rá, s a szíve a torkában dobogott.
- Nem akarsz látni, otouto? - cukkolta.
- Nem! Persze hogy nem! - rázta meg zavarában, s elég hevesen a fejét.
Az idősebb iker erre még jobban hozzásimult.
- Miért nem? Ha akarod, többet is mutatok neked. - gyengéden maga felé fordította, s így Yoh szembe találta magát egy igéző szempárral - Csak neked...
Yoh nyelt egy nagyot, de a tekintete akaratlanul is végigsiklott Hao izmos felsőtestén. Ha eddig vörös volt, akkor most még jobban az lett.
De erőt vett magán, és remegő kézzel odanyújtotta neki a fehér pólót.
- Remélem jó lesz. - motyogta és kibújt Hao karjai közül.
Azaz csak bújt volna, mert testvére átkulcsolta a nyakát.
- Segítesz? - hajolt közelebb hozzá.
Yoh nem válaszolt, csak elvette tőle a pólót. Lassan kifordította, majd nagyot nyelt, s áthúzta bátyja fején. Közelebb kellett hajolnia, hogy a haját is kibújtassa belőle, így teljesen át kellett fognia a nyakát. Utána fogta a kezeit és mutatva nekik az utat, belécsúsztatta az ujjakba.
Mikor végzett, Yoh pirulva elhúzódott tőle. Hao elmosolyodott és köszönet képpen egy apró puszit nyomott a homlokára.
- Menjünk enni, otouto.
Yoh is helyeslően bólintott, majd hogy oldja a benne felgyülemlő érzelmeket, viccesen azt mondta.
- Már épp ideje volt. Fél órája könyörgöm, hogy menjünk enni!
Hao halkan felkuncogott.
- Nem nagyon vettem észre, hogy tiltakoznál. - nézett vissza rá az ajtóból.
- Ne tereld el a szót! - szólt rá pirulva Yoh, és becsukta mögöttük az ajtót.
Hao válaszképpen megfogta a kezét és elkezdte húzni az ebédlő felé. De mielőtt odaértek volna, Yoh megtorpant.
- Anna előtt fogd vissza magad. - kérte bátyját, és elengedte a kezét.
Aki egy csalódott sóhajjal és durcás arckifejezéssel követte az asztalhoz.
Amint beléptek a szobába, egyből szemet szúrt nekik, hogy egyel kevesebb teríték van. Anna sem ült az asztalnál, hanem már a nappaliban nézte az aznapi sorozatát.
Yoh elég kényelmetlenül érezte magát, ezzel szemben Hao úgy tűnt jól szórakozik.
- Hehe, így akar visszavágni? - morfondírozott.
- Gyere, keresek neked valami kaját. - suttogta halkan, nehogy Anna meghallja.
Beráncigálta testvérét a konyhába, de nagy meglepetésére üres volt minden. Tehát a médium erre is felkészült.
- Hhhh... - sóhajtott Yoh - Akkor nincs más hátra, osztozunk.
- Én nem vagyok éhes. - jelentette ki Hao, de ekkor megkordult a gyomra - Kissa...
Yoh felnevetett.
- A gyomrod mást mond. - de mikor látta hogy bátyja csak legyint, hozzá tette - Tegnap se ettél semmit. Én ettem meg az egészet... - motyogta bűnbánóan, de aztán eszébe jutott Hao akciója, és elpirult.
- Az edzések miatt, neked több szükséged van rá, mint nekem.
- Nem érdekel! Enni fogsz, és kész! - akaratoskodott és határozottan leültette maga mellé.
Yoh kettévágta a hússzeletet és elosztotta a rizst kétfelé. Viszont csak egy pár pálcikájuk volt.
- Öhm... és most? - kérdezte Hao.
Yoh bekapott egy szeletet, majd a pálcikát Hao felé nyújtotta.
- Komolyan egyesével akarunk enni? - nevetett fel, de azért belekóstolt a rizsbe.
De ezután nem adta vissza Yohnak az evőeszközt, hanem az ő szelet húsából felcsíptetett egy darabot és felé nyújtotta.
Yoh pislogott párat, de azért elfogadta a felé nyújtott ételt. Hao elmosolyodott, amit Yoh is viszonzott.
- Így talán gyorsabb?
- Határozottan. - válaszolta vigyorogva az idősebb iker és most magának szúrt fel egy hús szeletet.
Ez így ment egy pár percig, majd az egyik alkalommal Yoh mellé nyelt. Köhögni kezdett, közben Hao megütögette a hátát.
- Kö... köszi. - nyögte ki fuldokolva, és megtörölte a szája szélét.
- Nincs mit, otouto, de maszatos vagy. - kuncogta, majd Yoh válaszát meg sem várva közelebb hajolt hozzá.
Yoh reflexszerűen hátrahőkölt, de Hao az állán fogva megtartotta.
- Maradj kicsit nyugton, Yoh.
- Hao... eszedbe ne ju... - kezdte, de már az arcán érezte bátyja tisztogató nyelveit.
Yoh felmordult, és megmarkolta Hao csuklóját, az állai alatt. Testvére gyengéden leszorította őket, és tovább puszilgatta az arcát. Yoh végül megadta, s ellazította magát majd Hao mellkasának dőlt, aki így az arcáról áttért a szájára. Lassan végignyalta és harapdálta, de nem csókolta meg igazán. Yoh kezdte elveszíteni a fejét és kinyitotta ajkait, s Hao száját kutatta. De ő mindig kitért előle.
- Éhes vagy, otouto? - kérdezte, miközben szenvedélyesen rálehelt öccse arcára.
- Hhh... i-igen. - nyöszörögte és könyörgően nézett fel bátyja ajkaira.
Aki csak erre várt. Hevesen megcsókolta és játszadozni kezdett a nyelvével. Mikor Yoh már alig kapott levegőt, zihálva elváltak egymástól, s még Hao orcáján is kis pír volt. De a vágytól.
- Éhes vagy még? - kérdezte, és felé nyújtotta a tálkát.
Yoh pirulva megrázta a fejét.
- Elég volt... - rápillantott Haora, aki épp megnyalta szája szélét -... kö-köszönöm.
Ezután az ikrek elpakolták a tányérokat és indultak volna vissza a szobába, amikor Anna kiszólt nekik a nappaliból.
- Lassan a testtel, Yoh!
- Ha-hai? - fordult vissza félénken.
- Ugye nem felejtetted el az edzést? - kérdezte fenyegetően.
- Mi?! - csattant fel - De hiszen azt mondtad ma szabadnapot kapok!
- Az még azelőtt volt, mielőtt a testvéredet rejtegetted.
- De...!
- Semmi de! - majd Haohoz fordult - Te meg tedd hasznossá magad és felügyeld!
Hao felhúzta egyik szemöldökét, majd gúnyosan elmosolyodott.
- Meglesz...
- Ezt nem hiszem el...! - sopánkodott Yoh, és amint bejutott a szobába, lerogyott a fal mellé.
- Ugyan már, otouto! Nézd a jó oldalát. - próbálta felvidítani Hao - Legalább nem leszel egyedül!
- Remek... - sóhajtott - Amíg én kiköpöm a belemet futás közben, te békésen pihensz egy padon. Igen, így sokkal elviselhetőbb...
Hao felnevetett.
- Alattomos ilyet feltételezned rólam, Yoh! - guggolt le mellé a földre.
- Miért, most nem? Ezt tennéd... nem? - kérdezte remény vesztve a fiatalabb iker.
Hao komoly tekintettel nézett rá, és mindkét kezét Yoh vállaira helyezte. A szeméből csak úgy sütött az őszinteség... Yoh teljesen belepirult.
- Még szép! - vigyorodott el idétlenül.
- ...*csepp* - Yoh kiábrándultan és durcásan bámult röhögő testvérére - Hao! Olyan idió...! - kezdte volna rázúdítani a sértések hadát, amikor Hao hirtelen lesmárolta.
Kezeit a falnak nyomta, így Yoh tehetetlen volt. Hiába próbált kapálózni, bátyja erősen szorította és megállás nélkül csókolta. Yoh egy kis idő után már nem próbált szabadulni, csak elengedte magát, amit Hao egyből észrevett és neki is gyengült a szorítása. A fiatalabb iker lassan lehunyta szemeit, és belenyögött a csókba. Erre Hao elmosolyodott és elengedte.
- Hhhh... Hao... - zihált csukott szemmel, majd mikor kinyitotta, és szembetalálta magát testvére mosolygós arcával elpirult - E-ez nem ér!
- Olyan aranyos vagy, amikor zavarban vagy, otouto. - vigyorodott el, amire Yoh csak még jobban elpirult. Végül inkább nem válaszolt semmit, csak felállt.
- Menjünk futni... - motyogta, és már vette is fel magára a súlyokat.
Mikor kiértek a kapun, Hao megtorpant és a falának támaszkodott.
- Csak egy valamit nem értek, otouto. - mondta, s mikor Yoh kérdőn felé fordult, gúnyosan elmosolyodott - Miért beszélsz többes számban?
Azzal egyre halkuló kuncogással halványulni kezdtek a körvonalai, míg végül eltűnt Yoh szeme elől.
- HAO! - kiáltott utána mérgesen, de csak újabb nevetés jött válaszul.
***
Yoh durcásan szelte át a környéket, mert még mindig dühös volt bátyja viselkedése miatt. Észre sem vette, hogy ugyan azon az útvonalon fut, amin tegnap is végigment a boltba menet. Elfutott egy játékbolt előtt, ahonnan kiszűrődött az eladó és a vevő hangja.
- Szeretné fiam? Biztos tetszene a húgocskájának. - mondta az öregember.
- Köszönöm nem. - mosolyodott el - Nincsen húgom.
Yoh erre megtorpant. Hiszen... ugyan az a srác volt az, aki tegnap is itt járt a kishúgával. Az lehetetlen! Hiszen még a húgát is látta...
Az ajtó csengő hangjára Yoh összerezzent, és tovább folytatja útját. De az út többi része sem volt zökkenőmentes.
Kissé lelassított, mert megakadt valamin a szeme. Az előtt a kirakat előtt állt, ahol a fehér yukatákat látta. De... most nem fehérek voltak. Mind piros, lila, vagy egyéb cifra színekben pompázott. Yoh megrázta a fejét és tovább futott. Biztos megjött az új kollekció, gondolta. Pedig jól tudta, hogy a hónap közepén nem érkezik új árucikk.
Ez kicsit elterelte figyelmét Haoról, és a vele kapcsolatos indulatairól. Mikor befordult a következő sarkon, az élelmiszerbolttal találta szembe magát.
- Köszönöm Yukou! Holnap találkozunk! - intette búcsút egy középkorú nő, aki épp a boltból lépett ki.
Ahogy Yoh jobban megnézte, rájött, hogy a tegnapi pénztáros. Kicsit megállt, hogy előre engedje.
- Köszönöm, fiatalember. - biccentett, s ekkor Yoh meglátta.
A fülbevalója... nem ugyan olyan volt, mint tegnap. Most egyszerű félholdat ábrázolt. A fiatalabb iker kétségbeesetten fordult a nő után.
- E-elnézést, asszonyom! - kiáltotta, s a nő ránézett - Tegnap is ez a fülbevaló volt magán?
- Igen, a férjemtől kaptam. - mosolyodott el - Szép darab, ugye?
- A... az... - motyogta, majd megköszönte a segítséget és elindult visszafele.
De már egyáltalán nem is figyelte merre megy. Zihálva lefékezett a zebra előtt, és háborgó gondolatait rendezgette.
Megőrült volna? Hiszen, tegnap tisztán látta, hogy olyan fülbevalót viselt, mint Hao...
- Jaj, Shinji új száma olyan király! - ujjongott mellette egy tinédzser lány.
- A címe olyan együtt érző... - sóhajtotta a barátnője - Watashi mo... - és énekelni kezdte a dalt.
Yohnál itt szakadt el a cérna. Mi történik körülötte? Álmodik? Megcsípte magát, de érezte a fájdalmat. Ébren volt.
Akkor... a tegnapit álmodtam volna? Itt mintha bomba robbant volna a fejében.
- Hao... - nyögte rekedten, és nem törődve a pirossal, lelépett a járdáról.
Hallotta az autók dudálást, a fékek csikorgását, de nem állt meg. Csak egyvalamire tudott gondolni.
"Ha a tegnapi nap nem volt valóság... akkor... akkor... Hao sem? Az nem lehet, hogy ő... hogy ő is eltűnt!"
Szerencsére élve átért a túloldalra, de ott sem állt meg. Egyenesen a park felé vette az útját, ahol tegnap találkoztak. Mert találkoztak... ebben biztos volt. Vagy csak magát akarta meggyőzni?
Lihegve rótta az ösvényeket, és kereste a helyet, ahol összeütköztek. Mikor odaért, elkiáltotta magát.
- Hao!
Semmi válasz.
- Hao! HAO! - kántálta folyamatosan, de csak a saját visszhangját hallotta.
Már a sírás határán volt, de testvére még mindig nem mutatta meg magát. Pedig ha hívja, biztos előjönne... Ha csak... nem...
Yoh lerogyott egy padra és a kezébe temette az arcát.
- Hao... - suttogta rekedten, és egy könnycsepp lefolyt az arcán.
Erre hirtelen tűz gyűlt, s néhány lépéssel mellette megjelentek a bátyja körvonalai.
- Bocs otouto, de... - kezdte Hao, de nem volt ideje befejezni, mert Yoh a nyakába vetette magát.
Úgy szorította, mintha az élete függene ettől, s egy percre sem eresztette. Próbálta visszatartani, de most hogy tudta, nem álom volt, a megkönnyebbülés eluralkodott felette. Keservesen sírni kezdett bátyja vállain.
- Yoh...? - ölelte át gyengéden - Mi a baj?
Yoh erre még hevesebben rákezdett, és teljesen Hao vállaira omlott. Aki érezte, hogy szinte ő támasztja öccsét, ezért ölbe kapta és leült vele a padra.
Ott a mellkasára fektette, és tovább simogatta a hátát. Már épp újra meg akarta kérdezni mi baja, amikor Yoh rekedten megszólalt.
- Hao... Hao, Hao! - kántálta megállás nélkül.
Tudta hogy teljesen értelmetlen, de olyan jól esett kimondania a nevét.
- Nyugodj meg, itt vagyok! - csitítgatta.
- A-azt hittem... hogy... hogy... - dadogta, de a sírástól folyton elcsuklott a hangja.
Hao nem szólt közbe, hagyta hadd adja ki magából.
- ... Hogy csak... á-álom volt az egész.
- Álom? - lepődött meg az idősebb iker.
- Az a srác, a yukaták, az eladónő, minden! Minden eltűnt... - dörzsölte könnyáztatta arcát Hao köpenyébe.
- Yoh, félre beszélsz... nyugodj meg! - rázta meg gyengéden.
De Yoh nem tudott megnyugodni.
- Yoh! - itt megemelte öccse állát - Mitől félsz még mindig? Érzem, ahogy reszketsz!
Yoh belenézett bátyja mélybarna szemeibe és megszorította a köpenyét.
- Attól hogy... te sem vagy valóság. - itt lehalkította a hangját - Hogy te is el fogsz tűnni...
Haonak elkerekedtek a szemei.
- Yoh... hogy gondolhattál ilyesmit? Nem fogok eltűnni. Ígérem, csak ne sírj, rendben? - eresztett meg egy gyengéd mosolyt.
Yoh bólintott, de még mindig bizonytalan volt.
- Hao... - kezdte félénken - Megengeded, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez a valóság?
Hao elvigyorodott.
- Nem hiszel nekem? - majd mikor látta Yoh kisírt és kétségbeesett szemeit, bólintott - Persze hogy megengedem, otouto.
Yoh gyengéden húzni kezdte Haot lefelé, egyértelmű téve számára, mire készül. Bátyja a meglepetéstől leblokkolt, és hagyta, hogy Yoh irányítson.
Yoh tétovázva, enyhén remegő ajkakkal érintette meg bátyjáét, majd a nyakát is átkarolta. Amint hozzáért, tudta, hogy minden rendben van. Kapkodva beléhatolt nyelvével és próbálta kitapogatni Haoét. Aki amint megérezte Yoh szenvedélyét, visszanyerte önuralmát és átfonta kezeit öccse dereka körül. Gyengéden segített Yohnak találkozni az ízlelőszervével, s amint összeértek, Yoh hatalmasat rándult. Belenyöszörgött a csókba, s olyan heves tempót diktált, hogy még Hao is alig tudta követni. Yoh olyan boldog volt, mint még soha életében. Nem akart másra gondolni, csak a bátyjára, s soha többé nem akarta elengedni őt. Végül hagyta, hogy Hao átvegye a vezetést, s kis idő múlva zihálva váltak szét.
- Na, igazi vagyok? - érdeklődött viccelődve Hao.
Yoh válasz helyett hevesen átölelte, majd bólintott.
- Hhhh... - sóhajtott megkönnyebbülten - Nagyon megijesztettél Yoh, ugye tudod? - túrt bele a hajába.
- Te is engem! - kapta fel a fejét - Nem jöttél, amikor hívtalak. Pedig sokszor próbáltam.
- Gomen, de azaz idegesítő kis királykisasszony, elküldött valami Postára. - vakarta meg zavartan a fejét - Mire rájöttem, és megtaláltam mi az...
Yoh hangosan felnevetett, mert elképzelte, ahogy testvére az utcákat rója, és majd kiszúrja a szemét a nagy POSTA felirat.
- Értem. - könnyebbült meg, mert egy pillanatig azt hitte, szándékosan bujkált előle - De kérlek...
Itt szorosan hozzábújt.
- Ne hagyj el soha... soha, soha, soha többé! - ismételte kétségbeesetten - Maradj velem...
Hao kedvesen adott egy puszit a homlokára, majd ő is átölelte.
- Ne aggódj, nem hagylak magadra. - s belesuttogta a fülébe - Soha többé...
- Arigatou. - bújt bele Yoh a köpenyébe.
- De most menjünk haza. Már rég otthon kéne lenned. - mondta és Yohval az ölében felállt - Bár gyorsíthatunk a folyamaton.
Yoh felkuncogott és megkapaszkodott a nyakában.
- Ikuzo. - mondta, majd érezte hogy elnyelik őket a lángok.
Tudta, hogy Hao most nem fog eltűnni mellőle, s mindvégig vele marad, vigyáz rá. És egészen biztos volt benne, hogy nem álmodik.
- "Bár, ha ez egy álom - gondolta -, akkor soha többet nem akarok felébredni belőle..."

Figyelem!Ez a fanfiction nem saját!By:Arisa