~Kokoro no soko kara~Tiszta szívvel 5.fejezet

Mikor az ikrek megérkeztek a Funbari Onsen kapuja elé, már kintről érezték a vacsora illatát. Egy nagy tál gőzölgő Ramen aromája. Yoh jól esően szagolt bele a levegőbe, s érezte hogy megkordul a gyomra.
Félénken felnézett bátyjára, aki ugyancsak éhes szemekkel tekintett le rá.
- Vajon már megtisztel egy vacsorával? - gondolkodott hangosan.
- Szerintem igen. - kuncogott - Mivel ügyesen megtaláltad a Postát.
- Nevess csak, de tudod hogy el volt dugva? - sopánkodott mérgesen - Ráadásul most voltam először ilyen helyen...
Yoh nem bírta elfojtani röhögését, ugyanis a Posta a főtéren van, a gyalogátkelővel szemben. Elég nagy táblák hirdetik. Bár annyiban igazat adott testvérének, hogy azelőtt sose járt Postán, s azt se tudta mi fán terem.
- Akkor mire várunk? Menjünk enni, farkas éhes vagyok! - indítványozta Yoh, de bátyja nem mozdult.
- Én speciel arra várok, hogy elengedj, otouto. - mosolyodott el huncutul, mert Yoh még mindig szorosan kapaszkodott a nyakába - Nem mintha zavarna...
Erre Yoh pirulva elhúzódott tőle, és hátrált egy lépést.
- Go-gomen. - mondta félénken, és érezte hogy egy erős kéz fonódik a dereka köré.
Felnézett, s látta, hogy testvére közvetlen közelről hajol bele az arcába.
- Hao... - suttogta - Mi az...?
Az idősebb testvér csak elmosolyodott.
- Semmi, csak olyan aranyos vagy. - simított végig lágyan az arcán - Nem bírom ki, hogy itt helyben ne csókoljalak meg...
Yohnak szinte még elvörösödni sem maradt ideje, Hao máris összeérintette ajkaikat. De egy gyengéd nyalintás után szét is váltak.
- Na most már mehetünk enni.
- Oké. - nevetett fel Yoh, mert egyre jobban kezdte megszokni testvére váratlan letámadásait.
- Tadaima! - léptek be.
- Késtél, Yoh! - szólt ki a konyhából Anna.
- É-én csak...
A médium otthagyta, amin eddig ügyködött és eléjük lépett.
- Ez megtalálta a postát? - bökött Hao felé, aki elfintorodott az "Ez" jelzőre.
- Kérlek Yoh, mond meg ennek itt előttem: Igen, megtaláltam. - szűrte a fogai közt amilyen gúnyosan csak tudta.
Yoh beletörődően sóhajtott. Miért mindig ő van a kereszttűzben?
- És el is hoztad? - kérdezte, de úgy, mintha egy hülyéhez beszélne.
- Mégis micsodát? - majd mikor Anna szeme megvillant benyúlt a köpenyébe - Erre gondolsz?
Azzal átadott neki egy levelet. A médium elvette, tőle, de nem bontotta fel.
- Kitől kaptad? - érdeklődött Yoh, de nem Annától kapott választ, ezért Haohoz fordult - Kitől kapta?
Testvére csak vállat vont jelezve, hogy nem tudja. De Yohnak volt egy olyan sejtése, hogy azt se tudja hogy kell kinyitni egy borítékot.
- Köszönöm. - mondta Haonak, aki meglepetten elvonta egyik szemöldökét - Mehettek enni. A tied a sarki pult harmadik fiókjában van, a zacskós tészta alatt.
Yohnak leesett az álla. Oda rejtette el Hao vacsoráját? A postát csak próbának szánta?
Valószínűleg testvére is erre a következtetésre jutott, mert azt mondta:
- Méltó lettem a szakácstudományodra?
- Ne feszítsd túl a húrt! - figyelmeztette Yoh, de Hao csak nevetett.
- Itada... - kezdte, de Anna már el is tűnt a lépcsőfordulóban -... kimasu...
- Neked is, otouto. - mosolygott Hao, és leült a Yohval szembe lévő párnára.
Csendben falatoztak, amikor is az idősebb ikernek megakadt a szeme Yohn. Ahogy falta be az apró falatokat, szinte semmi másra nem koncentrált, olyan éhes volt. Mohón az egyik szószért nyúlt, de túl messze volt neki. Szerencsétlenkedése közben sikeresen feldöntötte az italát. Hao felkuncogott, és elérakta a szószos tálkát.
- A-arigatou... - makogta pirulva Yoh.
Innentől kezdve Hao folyamatosan öccsét figyelte. A kapkodó mozdulatait, éhes száját, ami most is olyan csábítónak tűnt. Főleg mikor eltűnt benne egy-egy étel. Észre se vette, hogy már nem is eszik.
- Mi a baj... Hao? - kérdezte félig kilógó pálcikával a szájából Yoh.
Hao pislogott párat, de csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Nincs baj; egyél nyugodtan.
- Te nem vagy éhes? - mutatott a tányérjára.
- Tele vagyok, köszi. - biztosította, majd rákönyökölt az asztalra - Még így maszatosan is aranyos vagy, otouto.
Yohnak felkúszott a pirosság az arcába, s lesütötte a szemét. Majd félénken bátyjára pislogott.
- Te... te is. - suttogta, majd lerakta evőeszközeit.
Haonak gonosz vigyorra húzódtak szája sarkai.
- Nem is vagyok maszatos, Yoh. - cukkolta, s alig várta hogy hallja tőle azt a szót.
- Nem arra értettem! - védekezett pirulva - Hanem...
De itt megállt. Rájött hogy Hao mit akar hallani.
- Hanem? - hajolt át az asztal fölött.
- Se-semmi! - kapta el a fejét.
"Jaj otouto, olyan aranyos vagy..." gondolkodott Hao, s próbálta fékezni magát. Felállt és öccse mellé ült.
- Aranyosnak tartasz? - kérdezte végül őszintén.
A fiatalabb iker a kezeit tördelte zavarában, de félénken bólintott.
Hao nevetve átölelte őt, s gyengéden simogatta a hátát.
- Örülök neki.
Yoh, ezt hallva még szorosabban bújt hozzá, mert boldog volt, hogy örömet szerezhetett testvérének. Majd összeszedte minden bátorságát.
- Te is... te is nagyon aranyos vagy. - suttogta, s a vállaira dőlt - Hao...
Az idősebb Asakura lágyan elmosolyodott.
- Arigatou, otouto. - mondta, azzal hirtelen felállt, s az ölébe kapta Yoht.
- Ha-Hao! Mégis mit csinálsz? - ijedt meg.
- Felviszlek aludni. - válaszolta egyszerűen.
- De miért pont így? Tudok járni. - durcizott, s próbálta ellökni magát Hao mellkasától.
- Így sokkal romantikusabb. - hajolt le hozzá, így közvetlenül összeért a homlokuk.
Yoh pirulva elhallgatott, s hagyta, hogy bátyja ölben felvigye a lépcsőn. A nyakába karolt, de mikor felértek volna halkan belesuttogott a fülébe.
- És ha Anna meglát?
- Nyugi, leköti a levele.
- Tudod kitől kapta? - lepődött meg Yoh.
Hao bólintott.
- Az Asakura család pecsétje volt rajta.
Yoh összeráncolta a szemöldökét. Vajon mit akarhatnak? S miért csak Annának címezték a levelet?
Észre sem vette, hogy már a szobájukban vannak, csak mikor érezte, hogy Hao lerakja a futonra.
- Hol tartod a köntösöket? - nézett körbe a szobán.
- A szélső szekrény második polcán. - mutatott oda Yoh, s eldőlt fekvőhelyén.
Majd érezte ahogy ráterítenek egy köpenyt.
- Hé! Ha...- kezdte, de nagyot nyelt, mikor meglátta hogy testvére félmeztelenül áll előtte -... o.
- Te nem öltözöl át, otouto? - kérdezte huncutul mosolyogva.
- D-d-de, csak addig menj ki! - kérdte pirulva.
Hao válasz helyett azonban elkezdte kicsatolni nadrágját. Yoh gyorsan elkapta a fejét, de testvére szándékosan olyan helyre hajította el, ahonnan ő is jól láthatta. "A fenébe, Hao! Hagyd már abba..." rimánkodott magában.
- Kész vagyok, megfordulhatsz. - nevetett, és közelebb ment hozzá.
Yoh megkönnyebbülten kifújta a levegőt.
- Akkor, most ha megbocsátasz... - mondta, és jelentőségteljesen Haora nézett.
- Megbocsátok, otouto. - vigyorodott el idétlenül.
- Hao!
- Jól van, na... - morgolódott, de azért elfordult.
- És nehogy leskelődj! - parancsolt rá Yoh.
Hao sejtelmesen felnevetett.
- Miért tenném? Hisz láttam már mindent...
Yoh - miközben már a gatyáját vette le - ledermedt.
- Te... te... - hebegte - TE LESKELŐDTÉL UTÁNAM?!
Hao vállat vont.
- Csak vigyáztam rád, nehogy bajod essen. Ki tudja mikor rontanak rád. - magyarázkodott.
- HAO! - ripakodott rá, rákvörösen.
Gyorsan felráncigálta magára a köntöst, és elé lépett.
- Mégis hogy... é-és mikor? - kérdezte félénken.
- Mikor fürödtél. - itt elmosolyodott öccse szégyenkező arcát látva - De nyugi, mikor bemásztál, becsuktam a szemem...
- Persze! - makacskodott - Mintha kihagynál egy ilyen alkalmat!
- Nem hiszel nekem? Otouto? - hajolt közelebb hozzá - Tudod milyen nehéz volt uralkodni magamon? De sejtettem, hogy nem örülnél neki, így visszafogtam magam.
Yoh kicsit lenyugodott, és leült testvére mellé.
- Tényleg...? - kérdezte reménykedve.
- Tényleg. - borzolt bele öccse hajába, majd adott egy gyors puszit a homlokára is.
Yoh elmosolyodott és felállt. Összeszedte a szétszórt ruhákat, majd összehajtva visszarakta őket a helyükre. Az alatta lévő polcról kihúzott egy tiszta futont Hao számára. De az illetőnek más tervei voltak...
- Te mit csinálsz, Yoh?
- A fekvőhelyed. - válaszolta, majd közvetlenül az ő futonja mellé helyezte el.
- Igazán kedves tőled, de nincs szükségem rá. - hárított finoman, majd hirtelen elkapta öccse derekát és magához rántotta.
Így Yoh a futonján, s Hao ölében landolt.
- És ha szabad megkérdeznem, te mit csinálsz? - kérdezte pirulva.
- Aludni készülök. - suttogta a fülébe, s ledöntötte Yoht.
- Ha-Hao...
- Hm? - lehelte a fülébe, s egy apró puszit nyomott a nyakára.
Yoh beleborzongott.
- Ez az én helyem... - mondta - a tied eggyel odébb van.
- Pedig nekem nincs ellenemre a tegnapi beosztás. - kuncogta.
- De Anna... - kezdte Yoh.
- Ne törődj vele. - simított végig az arcán - Különben is, elég nehéz lenne neked "jóéjszakát csókot" adnom, ha egy másik futonban aludnál.
Yoh ezen kicsit megilletődött, de nem szólt semmit.
Hao közelebb hajolt hozzá, s közvetlen közelről néztek farkasszemet. Yoh szinte elveszett azokban a vágytól szikrázó, mélybarna szemekben. Mikor bátyja orrával megcirógatta száját, sóhajtva lehunyta a szemét, és kitárta neki ajkait. Hao rögtön le is csapott rájuk, s szenvedélyesen csókolni kezdte. Amint Yoh megérezte magában a kutató, ficánkoló nyelvet, hevesen beletúrt testvére hajába és magához szorította őt.
- Tudod Yoh... - suttogta Hao két lélegzetvétel között - Most hogy ilyen jól belejöttél a csókolózásba...
Itt Yoh elhúzta fejét bátyjától, és kíváncsian nézett fel rá. Még mindig lihegett a levegőhiánytól, s teljesen ki volt pirulva.
- Úgy vélem, tovább léphetnénk egy szintet... - itt bevágott egy gonosz mosolyt.
Yoh értetlenül pislogott.
- Továbblépni?
Hao válasz helyett újból lecsapott ajkaira, de most sokkal gyengédebben. Yoh nyögve engedte, s szorosan átkarolta fölé tornyosuló bátyja nyakát. Az idősebb iker, mikor megbizonyosodott Yoh szenvedélyéről, elengedte száját, s a nyakánál folytatta a puszilgatást. Yoh kicsit meglepődött, de nem ellenkezett. Még mindig nem volt tisztában vele, mire gondol a testvére, s hajtotta a kíváncsiság.
Hao hirtelen beleszívott hajlatába, amire Yoh teste egy kis remegéssel, ajkai pedig nyögéssel válaszoltak. Beletúrt a hajába, és automatikusan hátradöntötte fejét, így szabaddá téve nyaka többi részét bátyja számára. Az idősebb iker egyik kezét becsúsztatta öccse köntöse alá, s végigsimított csupasz mellkasán. A jobb lábát - amivel eddig öccse lábai között támaszkodott - feljebb tolta, s érezte, hogy hozzá ér valami.
Yoh ennél a pontnál értette meg, mik Hao szándékai. Egyre forróbbnak érezte a testét, s már folyamatosan zihált. De testvére motoszkálása a lábai közt, észhez térítette. Ijedten felnyögött, és feljebb tolta magát.
- Mi a baj, otouto? - mosolyodott el lágyan, és közelebb hajolt hozzá.
Yoh csak kipirulva bámult rá, de nem tudott megszólalni.
- Ne mond, hogy nem élvezted. - cukkolta, s kihasználva Yoh döbbenetét, újból megcsókolta.
Kezeivel most a combját kezdte el simogatni.
- H... Hao! - nyögött fel Yoh, és elkapta a fejét - Hagyd abba!
- Ugyan már, Yoh! A parkban olyan odaadó voltál... - majd belesuttogta a fülébe - Kívánlak!
Azzal újból hátradöntötte őt, s lecsapott a nyakára. Yoh hiába próbálta eltuszkolni magától, egyre erőtlenebbnek érezte magát. Végül már csak azt vette észre, hogy ismét Haoba kapaszkodik. De tudat alatt harcolt ellenne...
Ez így nem jó. A csók még elmegy, de ez már túl gyors neki. Megígérte hogy ad bátyjának egy esélyt, hogy szerethesse őt. S Yoh is ugyan úgy akarta szeretni őt, mindennél jobban. Nem tudott hazudni se magának, se a testének. Kívánta Haot mindennél jobban, de volt valaki, aki visszatartotta.
Anna... Nem is az, hogy a mennyasszonya volt. Inkább hogy itt volt közvetlenül a mellettük lévő szobában.
Ezekre a gondolatokra teljesen elöntötte a bizonytalanság, s elengedte Hao nyakát. S az idősebb iker is megállt.
- Yoh? - kérdezte aggódva, mert öccse a mennyezetet bámulta.
A neve hallatán Yoh félénken ránézett.
- É-én... - kezdte.
Hao megcirógatta az arcát.
- Mi a baj? Mitől félsz?
- Anna... - kapta el pirulva a tekintetét.
Hao rámosolygott.
- Csak tőle?
Yoh nem tudta mit válaszoljon. Ha igent mondana, azzal beismerné, hogy vágyik rá. De ha nemet mondana, az lenne vajon az igazság?
- Az zavar, hogy itt van mellettünk... - vallotta be - Le fogunk bukni.
Hao bevágott egy aranyos vigyort, s oldalra dőlt, a saját futonjára.
- Ha nem lesz itt, nem fog gátolni semmi, ugye? - kérdezte a kezére hajtott fejjel.
Yoh pirulva pislogott.
- Ha-Hao! Egy szóval sem mondtam hogy... - akadékoskodott, de testvére az ajkaira helyezte mutatóujját.
- Így megfelel? Ígérem, addig nem érek hozzád. - bizonygatta, s mélyen a szemébe nézett.
Yoh mérlegelte magában a lehetőségeket. Ha nem egyezik bele, lehet hogy Hao megsértődne rá. Biztos itt helyben... - erre a gondolatra elpirult - szóval... megtenné. De ha elfogadja az ajánlatát, akkor legalább marad egy kis ideje felkészülni rá. Különben is, mennyi az esélye annak, hogy Anna a közeljövőben itt hagyja őt? Kisebb a nullánál...
- Megígéred? - kérdezte bátortalanul.
- Szavamat adom, otouto. - mondta, azzal megszorította a kezét.
- Akkor... jó. - motyogta.
- Heheh, most hogy ilyen jól megegyeztünk, nem akarsz idebújni hozzám? - nevetett, s félrehúzta a takaróját.
- Ne-nem! Ha Anna reggel benyit...
- Jaj, Yoh! Ne légy már ilyen nyápic! Nem fog meglátni. - türelmetlenkedett - És különben is, mi van ha meglát? Testvéreknél normális.
- Akkor sem! - makacskodott és elfordult tőle.
Határozottan magára húzta a futont, s összegömbölyödött alatta.
- Jó éjt, Hao.
Az idősebb iker még morgolódott egy sort, de végül Yoh hallotta, ahogy betakarózik.
Erre kicsit megnyugodott, s lehunyta szemeit. De nem tudott aludni. Olyan furcsa érzése volt, talán bűntudat? Nem, nem viselkedhet úgy, mint egy kisgyerek! De akkor is, üresnek érezte magát. Belemarkolt a párnájába, de ez sem segített. Próbált helyezkedni is, hátha csak komfort hiánya van. Ez sem jött be. Mindennek tetejében még fázott is. Eszébe jutott a tegnap este, hogy milyen jól aludt bátyja karjai közt. Elpirult, de kezdte belátni, hogy hiányolja azt a melegséget és gyengédséget, ami akkor körülölelte. Viszont a büszkesége nem engedte, hogy csorba essen rajta. Inkább csendben maradt, s álmatlanul hánykolódott tovább.
Ez így ment fél órán keresztül, amikor is Hao hirtelen megszólalt.
- Alszol, otouto? - suttogta.
Yoh egy darabig fontolgatta mit feleljen, de végül inkább nem mondott semmit. Mikor Hao kieresztett egy csalódott sóhajt, s oldalra fordult, megijedt. Nem akarta becsapni őt!
- Hao? - kérdezte halkan, mert eléggé zavarban volt.
- Igen? - fordult újra felé, de Yoh még mindig háttal feküdt neki.
- Kicsit fázom... - motyogta - Ne-nem akarsz közelebb jönni?
Testvére nem válaszolt, csak halkan kimászott fekvőhelyéből, s átbújt Yoh mellé. Aki érezte, hogy két meleg kar húzza magához, s egy mellkas is hozzásimult. Megremegett a jóleső melegségtől, s jobban hozzádőlt.
- Arigatou... - suttogta pirulva.
- Már azt hittem, sosem kérdezed meg. - lehelte bele a fülébe lágyan Hao, s szembefordította magával öccsét.
Yoh a vállaira dőlt, és átkarolta a nyakát.
- Oyasuminasai, Hao. - hunyta le mosolyogva a szemét.
- Oyasumi, otouto. - lehelt egy finom csókot a feje búbjára.
***
Reggel Anna korán felkelt, s elhatározta, nem hagyja lustálkodni a fiúkat. Miután rendbe szedte magát, határozott léptekkel elindult a fiúk szobája felé.
Az ajtó előtt megállt, s azt latolgatta, hogy csendben lopózzon a fejük fölé, és onnan ordítsa le őket, vagy csak simán vágja ki az ajtót.
Végül a "békésebb" megoldás mellett döntött. Halkan eltolta az ajtót, s belopózott a szobába. De amit bent látott, attól lecövekelt az ajtóban. Az ikrek egymás karjaiban aludtak, s mindkettejük arcán boldog mosoly ült. Ökölbe szorult a keze, s becsapta maga mögött az ajtót, úgy viharzott le az emeletről.
A zajra Hao mocorogni kezdett.
- Ajaj... - motyogta álmosan, mert sejtette mi volt a nesz - Otouto, fel kéne kelni.
Rázta meg finoman öccse vállát, aki erre még jobban hozzábújt.
- Nem kértem ébresztőt... - morgolódott és belefúrta arcát Hao köntösébe.
Az idősebb iker felkuncogott.
- Pedig nagyon jó módszereim vannak... - hajolt le hozzá, s finoman megcsókolta.
Yoh belenyöszörgött, és lassan felnyitotta szemeit. Néhány homályos pislogás után, kitisztult előtte a kép.
- Ha-Hao! - hőkölt hátra lihegve, s zavartan felült.
- Ohayou, otouto. - mosolygott ártatlanul.
- A frászt hoztad rám! - pirult el.
- De felkeltél. - érvelt vigyorogva, és ő is felült.
- Még olyan korán van. - ásított egyet Yoh - Miért ráztál fel?
Haonak lehervadt az arcáról a mosoly.
- Azt hiszem nem nagyon fogsz örülni neki, Yoh... - kezdte - Anna itt járt.
Yoh ijedten az ajtó felé nézett.
- Micsoda? Mikor? - idegeskedett.
- Nem rég viharzott ki, feltételezem meglátta ahogy alszunk.
Yoh a kezeibe temette az arcát.
- Nyugi, otouto! - ölelte át - Nem lesz semmi baj...
- Nem lesz baj?! - fordult felé nagy lendülettel, amire Hao kicsit hátrahőkölt - Este is ezt mondtad! Anna meg fog ölni!
- Majd én megvédelek. - mosolygott, és újból magához húzta.
Yoh nagyot sóhajtott, majd ő is belekarolt.
- Akkor is felelőtlen vagy... - morogta durcásan, de nem tudott rá haragudni.
Hao kicsit elhúzódott tőle, és beleborzolt a hajába.
- Te meg aranyos. - mosolygott rá.
Yohnak az arca kezdett olyan színt ölteni, mint Anna fejkendője.
- A-attól még bajban vagyunk! - hárított, majd gyorsan felállt - Ki kell találnunk valami magyarázatot.
Hao is felállt, majd az ajtóhoz sétált. Előzékenyen kinyitotta Yohnak, hogy előreengedje. De mikor elhaladt mellette, megmarkolta a jobb könyökét, s visszarántotta. Így Yoh nekicsapódott a falnak.
- Hao! Mi ütött be...
De nem tudta végigmondani, mert egy nyelv rátalált a sajátjára. Miután elmúlt a döbbenete, ellazította kezeit, amit testvére még mindig a falnak szorított. Mikor Hao érezte öccse elernyedését, teljesen elengedte őt és egyik kezével a derekát karolta, másikkal meg a hajába túrt. Yoh is hevesen körülölelte az idősebb iker nyakát, és próbálta felvenni a ritmusát.
- H... hhh... Hao... - lihegte a csók közben.
- Hm? - hagyta el vigyorgó ajkait egy kis mordulás.
- E-erre most... ni... nincs időnk... - mentegetőzött Yoh, de továbbra is ugyan olyan hévvel kapaszkodott bátyjába.
- Akkor engedj el... - suttogta a csókba, majd belekuncogott.
Yoh csak ekkor vette észre, hogy már nem ölelik Hao karjai. Csak ő kapaszkodik belé, s simul hozzá egész testével. Erre pirulva elhúzódott tőle, és adott egy kis ütést bátyja fejére.
- Annyira... - remegett meg a keze - Annyira...
Haonak aki közben a fájó feje búbját vakarta, felcsillant a szeme.
- Annyira szeretsz? - találgatott.
- NEM! - ordított rá rákvörös fejjel.
Haonak meglágyult a tekintete, s finoman végigsimított Yoh arcán.
- Én igen.
Yohnak megremegett a tekintete, hitetlenkedve nézett fel rá.
- Szeretlek, Yoh. - ismételte meg újra - Jobban, mint bármi mást ezen a világon.
- Hao... - borult fátyol a szemeire.
Ilyen szépet, még senki sem mondott neki. Közelebb lépett hozzá, majd hevesen hozzábújt. Egyszerűen nem tudott mit mondani neki. Csak azt tudta, hogy sosem akarja elengedni őt, örökké ölelni akarja. Egy könny kicsordult a szeméből, és egy kis nyüszítés is elhagyta ajkait.
- Yoh, rosszat mondtam? - karolta át, majd végigsimított a haján.
- Ne-nem. - mondta remegő hangon, s megrázta a fejét - Igazából... még sose mondtak nekem ilyen... ilyen szépet!
Itt még jobban hozzábújt, s most már patakokban folytak a könnyei. Pedig nem volt szomorú, de nem tudott tenni ellene semmit.
Hao finoman megemelte az állát, s kezeivel megtörölte öccse könnyáztatta szemeit.
- Kérlek, ne sírj. - csitítgatta, s egy csókot lehelt a csukott szemhéjaira.
Yoh halványan elmosolyodott, és egy puszit adott az alsó ajkaira.
- Nem tudom mikor szerettem beléd... - suttogta, mire Haonak elkerekedtek a szemei - Csak azt, hogy nem akarom, hogy elmúljon.
Hao felkuncogott.
- Nem fog, otouto. Nem fog... - bizonygatta, azzal adott neki egy utolsó "jó reggelt csókot", majd elindultak a földszintre.
Ahonnan furcsa zajok szűrődtek fölfele. Belépve a nappaliba megpillantották Annát, egy nagy bőrönddel a kezében.
- Ohayou, Anna... - motyogta félénken Yoh.
- Nektek is. - majd rájuk nézett - Remélem jól aludtatok.
Yoh kicsit elsápadt, de nem tudta mit mondjon. Szerencsére Hao megelőzte.
- Igen, nagyon jól. - mosolyodott el határozottan.
Anna tekintetéből csak úgy sütött a tömény gyűlölet és féltékenység, amit nyílván bátyja is észre vett.
- Yoh! - fordult hirtelen felé.
- Hai? - rezzent össze.
- Tegnap kaptam egy levelet a mentoromtól. - kezdte, s Yohnak valahogy olyan érzése volt, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.
- És? - szólt közbe unottan Hao.
- Elutazom, Izumoba. - jelentette ki, amire Yohnak leesett az álla.
Viszont Hao gonoszul elmosolyodott.
- Oh, érteeem. - mondta negédesen - Tehát egy ideig távol leszel?
Yoh nagyot nyelt, és fürkészve Haora nézett. Akinek továbbra sem tűnt el az az önelégült mosoly a képéről.
- Páratlan logika. - válaszolta épesen a médium.
- M-meddig? - hebegte Yoh.
- Egy hétig.
- Szóval egy teljes hétig kettesben leszek az én drága öcsikémmel. - morfondírozott, mire Anna körül kezdett felforrni a levegő.
- Sietek vissza. - szűrte a fogai közt a médium.
- Persze, tégy csak úgy. - majd bevitte a kegyelemdöfést - Nagyon fogsz hiányozni...
- Az érzés kölcsönös. - csikorgatta a fogait Anna, s megremegett a keze.
Szerencsétlen Yoh, úgy érezte, megint két tűz közé került. Beletörődően sóhajtott, s figyelte tovább a "kinél szakad el előbb a cérna" nevű párbajt. Ahol egyértelműen Anna állt vesztésre.
- Kikísérjünk a kapuig? - ajánlotta fel előzékenyen Hao.
- Köszönöm, ne fáradj!
- Öhm... hé? - próbált közbelépni Yoh.
- Hidd el, nem fáradtság. - gúnyolódott tovább.
Anna dühösen kicsörtetett a bejárati ajtóhoz, majd hátraszólt:
- YOH! - az említett behúzta a nyakát - A jövő heti edzésterved a hűtőszekrény falán találod! És meg ne próbálj csalni, az őrzőszellemek figyelik minden lépésedet! - azzal már be is csapta maga mögött az ajtót.
De amint átlépte a kaput, még egyszer utoljára visszanézett.
- Nehogy azt hidd, hogy végeztem veled. - itt ökölbe szorította a levelet tartó kezét - Asakura Hao!
S azzal már útban is volt az állomás felé.
Eközben a két iker magára maradt a házban.
- Hehe, győztem. - mondta diadalittasan Hao.
De Yoht egészen más dolgok foglalkoztatták. Anna elment. Üres a ház. Csak ők ketten vannak benne. Még mindig a fülében csengtek testvére szavai:
"Ha nem lesz itt, nem fog gátolni semmi, ugye? Ígérem, addig nem érek hozzád..."
A fiatalabb iker ennél a pontnál nagyot nyelt.
- Te... te... teeeee!!! - kezdte egyre emelkedettebb hangsúllyal - TE TUDTAD! ELOLVASTAD A LEVELET!
- Talán... - motyogta mosolyogva.
- BECSAPTÁL! KÉ-KÉPES VOLTÁL RÁSZEDNI! PEDIG TUDTAD HOGY ELUTAZIK! - most már egyenesen a képébe tajtékzott.
- De nézd a jó oldalát, Yoh. - hajolt közvetlenül az arcába - Eltűnt a gátló tényező. - itt Yoh elsápadt, s a falig hátrált.
Hao közvetlenül a feje két oldalán megtámasztotta a kezeit.
- Felejthetetlen éjszakánk lesz... - suttogta sejtelmesen, s huncutul megnyalta ajkait.

Figyelem!Ez a fanfiction nem saját!By:Arisa