~Kokoro no soko kara~Tiszta szívvel 8.fejezet

- Ha-Hao… mit csinálsz?
Tette fel értetlenül a kérdést a fiatalabb iker.
Már a buszon utaztak, egyenesen a vidámpark felé. Azonban csöppet sem zökkenőmentesen. Hao, amint felszálltak, a jármű közepe felé vette az irányt. Nekilökte Yoht a forgórésznek a gumis részéhez (bocs, ennél jobban nem tudom leírni^^” Bizti tudjátok mire gondolok), és szorosan hozzásimult.
- Hm? – lehelte a nyaka oldalának, s átkarolta öccse csípőjét.
- Onii-chan! Egy nyilvános tömegközlekedési eszközön vagyunk! – suttogta fojtott hangon.
- És? Ez nem akadályoz meg benne, hogy ne csókoljalak meg… - kuncogta, és közelebb hajolt hozzá.
Pontosabban a szájához. Yoh hátrálni kezdett, de útját állta a gumis buszfal.
- Hao! – Még meglát valaki… - tolta el magától, mire bátyja lefogta a kezét.
- A legkevésbé sem érdekel, otouto – válaszolta, és egy puszit adott az arcára.
Yoh megremegett. Imádta mikor Hao így kényeztette, de akkor is egy buszon vannak. Az idősebb Asakura elkezdte beborítani apró csókokkal az arcát, amit Yoh egyre szaporább lélegzetvételekkel nyugtázott.
- Onii-chan… Ne itt!
- De én nem bírom ki a vidámparkig! Akarlak, most! – mondta, és homlokát Yohnak támasztotta.
- Mi-miről beszélsz? Én egy szóval sem mondta, hogy… oh…!
Hirtelen leesett neki. Jaj Hao, olyan… olyan idióta vagy! „Ezért van így beindulva?”
- Hao én… - tette a szájára a mutató ujját, hogy féken tartsa -… én nem erre gondoltam.
Az idősebb iker értetlenül pislogott. Yoh felkuncogott. Olyan aranyos volt, de nem hagyhatta ebben a tévhitben.
- Szórakozni megyünk a vidámparkba. Úgy gondoltam élvezni fogod, és kicsit kikapcsolódhatunk. És jobban megismerhetjük egymást.
Haonak kezdett derengeni a dolog.
- Szórakozni megyünk…
Yoh bólintott.
- Igen, szórakozni megyünk.
- Nem lesz szex…
Yoh pirulva megrázta a fejét.
- Ne-nem lesz.
- Értem – mondta semleges hangon, és elengedte Yoht, aztán mellé támaszkodott.
Yoh magában megkönnyebbülten sóhajtott, hogy ilyen ügyesen megoldotta a problémát.
- Tudod otouto – fordult felé. – Ha ezzel kezded, nem fogtam volna vissza magam a parkig. Nehogy azt hidd, ennyivel megúszod!
Azzal húzni kezdte maga után a megszeppent, és pöppet ideges Yoht. Hao a busz hátulján állt meg vele, és az üvegablaknak lökte.
- Mint már említettem… akarlak, most! – suttogta, azzal szenvedélyesen megcsókolta.
- Mmh! – nyöszörgött Yoh, de nem tudott szabadulni.
Igazából nem is akart. Bátyja édes ajkai olyan finomak voltak, hogy kitárta neki száját, hogy többet érezhessen belőlük. Halványan rémlett neki pár tucat ember, akik előtt lebukhatnak, de most valahogy elhomályosult minden.
- Kedves utasok! Ha vetnek egy pillantást a busz hátsóablakára, megpillanthatják a híres… - hallatszott a sofőr hangja a hangszóróból.
Yohnak olyan hirtelen pattantak fel a szemei, hogy az szinte már fájt. Ledermedt, és érezte, hogy vérvörös lesz az arca. Az egész busz – még a sofőr is a visszapillantó tükörből -, őket bámulta. Yoh próbálta megszakítani a csókot, ezzel szemben Hao harapdálni kezdte alsó ajkát.
- Ha-Hao! Hagyd abba! – suttogta a csókba, és megkapaszkodott testvére vállában.
Ugyanis a sofőr, hogy elkerüljön egy frontális ütközést egy másik busszal, elrántotta a kormányt.
- Hao! Le kell szállnunk! – szorított egyet vállán.
- Máris? Pedig már kezdtem belejönni – kuncogott, de végre elhúzódott tőle.
Yoh gyorsan megnyomta a jelzőgombot, és visszabújt Hao mögé.
Magában imádkozott, hogy lánynak nézzék testvérét.
- Mit bámulnak? Nem láttak még két fiút csókolózni? – csattant fel Hao, majd megfogta Yoh csuklóját – Gyere, otouto!
Azzal leszálltak. Igaz, néhány méterrel a megálló előtt, ugyanis a sofőr, már akkor behúzta a kéziféket, mikor meghallotta Hao hangját. Az otouto szóra meg gyorsan kitárta az ajtót.
Yoh egyre vörösebb és vörösebb lett. Miután leszálltak, még akkor is bátyjába karolt, és próbálta elrejteni piruló fejét. Ennél rosszabb már úgy sem lehet, gondolta. Hao nemcsak kikotyogta hogy fiú, de még azt is nyilvánvalóvá tette mindenki számára, hogy testvérek. Hao csak mosolyogva borzolta a haját, és átkarolta a derekát.
- Látod otouto, ha nem fosztanál meg a szükségleteimtől, akkor most nem égtünk volna be.
Erre Yohnak visszajött a hangja, és előre captatott.
- Onii-chan no bakaaaaa! – dühöngött, és elindult a bejárat felé.
- Hé, chotto matte! Yoh! – szaladt utána bűnbánó arckifejezéssel, és egy erőltetett mosollyal az arcán.
***

Hao a pénztárnál érte utol testvérét, és beállt mellé a sorba. Yoh tüntetően elfordult tőle, és karba tette kezét.
- Még mindig mérges vagy rám, otouto? – szólalt meg félénken öt perc néma csend után Hao.
Morgás.
- Ugyan már, Yoh! Most mi a baj? Úgy sem ismert minket senki a buszon!
- Nem ez a lényeg… - válaszolta durcásan.
- Hanem? – értetlenkedett az idősebb iker.
- Az, hogy nem tudod türtőztetni magad. És ne kezd megint ezt a „megvonsz a szükségleteimtől” dumát, mert ma reggel… - itt pirulva elcsuklott a hangja -… mert ma reggel egy egész napra kiélhetted magad rajtam.
Hao elkomorodott.
- Nem akarod? Fájdalmat okoztam? – kérdezte aggódva, és átkarolta őt.
Yoh jólesően dőlt hozzá, és megrázta a fejét.
- Nem okoztál fájdalmat, és persze hogy akarlak. Tudod, hogy ha otthon vagyunk, akkor szívesen… csinálom veled. – megszorította a vállait, és egyre jobban elvörösödött – De én nagyon… gátlásos vagyok ilyen téren, és már annak a gondolata is zavarba hoz, hogy megláthatnak.
Hao elmosolyodott, és megpuszilta a feje búbját, amire Yoh félénken ránézett, és azt mondta:
- Ígérem, ha hazaértünk… - odahajolt a füléhez -… lefekszem veled és… megteszem, amit kértél.
Hao döbbenten nézett öccse őszinte szemeibe, majd lágyan elmosolyodott.
- Rendben, otouto. És ne haragudj – szorongatta meg lágyan.
- Semmi baj. Csak hazáig fogd vissza magad, rendben? – könyörgött neki, és megcirógatta a haját.
- Ilyen ajánlat mellett bármire képes vagyok. – dőlt a homlokának Hao.
Yoh elpirult, és előre lépett, hogy megvegye a jegyeket.
Mikor már bejutottak, és azon tanakodtak, hogy hova menjenek először, Haonak eszébe jutott valami.
- Otouto, a csók is a „fogd vissza magad” kategóriába tartozik?
- I-igen, nyilvánosan igen – motyogta zavartan, Hao önelégült mosolyát látva.
- Ott elég sötét van – suttogta sejtelmesen, és beállt a sorba.
- Onii-chan, ne csináld ezt! – nyafogott Yoh, de hagyta, hogy betuszkolják a kocsiba.
- Azt mondtad, nyilvánosan nincs csók – emlékeztette. – De ez nem nyilvános, és sötét is van. Nem láthat senki.
- Hogy te minden alól kibújsz. – nevetett fel a fiatalabb iker, és hozzábújt.
- Hallottam ám, ezt a „nagy” sajnálatot a hangodból – cukkolta.
Yoh csak átölelte, és érezte hogy elindult velük a kocsi.
Mikor mélyebbre értek, és megszűnt a sötétség, a kocsi megállt egy kirakat előtt, amiben bábúk voltak.
Yoh felröhögött.
- Tudod hova hoztál be, Hao? – már a könnye is kicsordult a nevetéstől, és teljesen Haonak dőlt.
- Mi olyan vicces, otouto?
- Ez kisgyerekeknek való! Egy történetet mesél el, mikor elérsz egy üvegablakhoz… heheheh!
A kocsi zötyögve tovább indult, de Yoh még mindig nevetett. De hirtelen nekilökték a háttámlának. Erre abbahagyta a nevetést.
- Örülök, hogy ilyen jól szórakozol Yoh, de elfelejtetted a lényeget – suttogta, azzal közelebb hajolt hozzá. – Ez a hely pont megfelel.
Majd mielőtt Yoh tiltakozni kezdett volna, mohón ajkaira tapadt.
Yoh elfojtott egy halk nyögést, és lehunyta szemét. Hao megsimogatta arcát, fülét, majd a hajába túrt.
- Onii-chan… - nyöszörögte, és nyelvével bátyja szájába hatolt.
- De heves vagy, Yoh – mormolta.
Hao nyelvével cirógatni kezdte öccséét, mert tudta, hogy ezt imádja. Meg is kapta tőle azt az egész testén végigfutó borzongást, amit ő is érzett. Az idősebb iker elmosolyodott, és megismételte a mozdulatot.
Ezúttal halk nyögést is hallott.
- Hhh… onii-chan! – Yoh lassan felnyitotta szemét, és szembe találta magát bátyja szenvedélytől izzó pillantásával.
Ahogy tovább nézte, befurakodott valami világosság a látóterébe. Kénytelen kelletlen, megszakította a csókot.
- Mi a baj, otouto? – értetlenkedett Hao, és megnyalta öccse ajkait.
- Mhh… Hao, ne! – tiltakozott gyengéden – Kiértünk a sötétségből.
Magyarázta, s megálltak egy újabb üvegablak mellett.
- És? Egyedül vagyunk. Folytassuk… - suttogta csábosan, és ráhajolt a szájára.
- Hhh… onii-chan… - Yohnak nagy erőfeszítések árán sikerült csak visszafognia magát, és ellöknie testvérét – Itt lehetnek kamerák!
Hao sóhajtva elhúzódott tőle, és megsimogatta a haját.
- Meddig áll még itt ez a vacak?! – fakadt ki türelmetlenül, s közben továbbra is Yoh haját birizgálta.
A kocsi, mintha megérezte volna az idősebb iker hangjában lévő idegességet, mert nyikorogva megindult.
- Eddig – válaszolta mosolyogva Yoh, s átkarolta bátyja nyakát.
Hao közelebb hajolt hozzá, megvárta, amíg öccse szemei lecsukódnak, de ekkor megállt. Pár pillanattal később, Yoh értetlenül nyitotta ki a szemét.
- Onii-chan? Valami… baj van?
- Nincs semmi, csak azon gondolkoztam, hogy eddig szinte minden csókot én kezdeményeztem. Azt szeretném, ha te csókolnál meg engem, otouto – kérte mosolyogva, ezzel nem kis pírt csalva a fiatalabb sámán arcára.
- É-én? – hebegte.
- Hai. Te… - lehelte bele a fülébe.
Yoh nagyot nyelt, és megfogta bátyja tarkóját, hogy maga felé húzza. Pirulva lehunyta szemeit, és finoman Hao ajkai ellen nyomta a sajátját. Lágyan kóstolgatta őket, majd nyelvével be akart csusszanni szájába, döbbenetére, Hao nem engedte. Kinyitotta szemét, s látta, hogy Hao csukott szemmel mosolyog.
Újra megpróbálta, de testvére továbbra is csak mosolygott, és makacsul összezárta ajkait. Megpróbálta még egyszer, amire Hao is ránézett. Amikor a tekintetük összekapcsolódott, Yoh még jobban elpirult. Hao kuncogva elhúzódott tőle, mert kiértek egy megvilágosodott részre.
Yoh zihálva, és kicsit durcásan nézett vissza rá.
- Direkt szórakozol velem, onii-chan?
- Ne kapd fel a vizet, Yoh – mentegetőzött. – Csak azt akarom, hogy kényeztess! Érd el, hogy megnyissam előtted a bejáratot… - suttogta, az arcát cirógatva.
Yoh zavartan elkapta a fejét, de azért bólintott.
A kocsi újra megindult, s ők lassan belevesztek a félhomályba.
- Kényeztess! – követelte Hao és átkarolta a derekát.
Yohnak hirtelen gonosz kis ötlete támadt, de próbálta megtartani ártatlan ábrázatát.
- Rendben… - motyogta erőtlenül, és újra ajkaira tapadt.
Lassan kezdte mozgatni Hao száját a sajátjával, és belékarolt. Majd finoman harapdálni kezdte alsó ajkát. Közben kezei bátyja nyakán jártak föl-le, éppen hogy csak hozzáérve. Mellkasával is nekidőlt, és szívni kezdte ajkait, amit Hao egy halk morgással nyugtázott. Yoh összeszedte minden bátorságát, és rátermettségét, majd egyik kezét végigvezette Hao oldalán, s sikerült egy apró, alig érezhető borzongást keltenie a testén. Nagy levegőt vett, lejjebb siklott kezeivel, és egy erős mozdulattal belemarkolt ágyékába.
Haonak olyan hirtelen pattantak fel a szemei, mintha rugóhoz lettek volna erősítve.
- Otou…! – nyögött föl meglepetten, de hangja elcsuklott, amikor öccse kihasználva az újonnan jött rést, a szájába csusszant ízlelőszervével.
Diadalmasan elvigyorodott, és oldalra lökte testvérét, aki így nekiütközött a kocsi ajtajának.
Nyelvével bejárta szájának minden zugát, majd rátalált Haoéra is. Cirógatni, szívni, ingerelni kezdte, de ennek az lett az eredménye, hogy ő nyögött fel. Egy pillanatra elgyengült, és tudta, hogy kicsúszott kezéből az irányítás.
Hao gyengéden visszafordította magukat, majd megtörte a csókot. Yoh nagyon ki volt vörösödve, és félénken mert csak testvérére nézni.
- Wow… - csak ennyi volt Hao kommentárja.
Yoh pirulva somolygott.
- Ez jobb volt…? – kérdezte halkan.
Hao odahajolt hozzá, és a homlokának dőlt.
- Ez volt a legjobb csók, amit eddigi életeim során kaptam.
Yoh kuncogott.
- És a legaljasabb, legpiszkosabb trükk, amit bevetettek ellenem – tette hozzá önelégülten mosolyogva, amire Yoh újra elpirult.
- Go-gomen, én…
- Tetszett – vágott a szavába. – Alig várom már, hogy hazaérjünk.
Azzal egy lágy csókot adott a zavarban lévő Yoh ajkaira.
Ekkor világosság hatolt szemükbe, s Yoh távolabb húzódott tőle. De Hao egy kicsivel később engedte csak el száját, s végigsimított a haján.
- Azt hiszem kiértünk. – mondta Yoh, és kiszállt a kocsiból.
Hao követte majd eléjük toppant egy ott dolgozó férfi. Csodálkozva méregette őket.
Yoh halkan felnyögött, és pirulva elbújt bátyja mögött. Lehetséges, hogy Hao későn hajolt el tőle, és meglátta őket?
Testvére, látva a reakcióját, megnyugtatóan átkarolta őt.
- Semmi baj, otouto, már kiértünk – majd mikor Yoh értetlenül nézett rá, a férfihoz fordult. – Tudja, az öcsém kicsit fél a sötétben. Bezártság érzése lesz tőle, ezért úgy szoktam megnyugtatni, hogy adok az orrára egy puszit.
- Ja, persze, értem – nevetett zavartan az alkalmazott. – Viszlát!
Azzal elkullogott, mint aki szégyellte volna magát, amiért piszkos gondolatai támadtak.
- Jól vagy? – suttogta, mikor távolabb értek.
- Hai… a-arigatou… onii-chan!
Hao csak rámosolygott.
- Nézd csak Yoh, ott is elég sötét van! – jelentette ki vidáman, majd elvonszolta a következő játékhoz.
Mire kiértek az igencsak vörös arcú Yoh nyakán apró, piros foltok látszódtak.
- Hao… Szerintem ez egy kicsit túlzás volt! – nyafogott a fiatalabb iker.
- Szerintem jól áll – kuncogott.
- Olyan vagy…
- Na hova üljünk föl legközelebb…? – morfondírozott Hao,s valami sötétség után nézett.
Yoh valami „minél világosabb, és nyilvánosabb, annál jobb…” félét motyogott, miközben a nyakát masszírozta.
- Öhm, elnézést! Ti ikrek vagytok? – termett előttük két szőke hajú fiú.
Úgy nézett ki, ők is egypetéjű ikrek.
- Igen – mosolygott rájuk kedvesen Yoh.
- Ez nagyszerű! Olyan ritkán fordul elő, hogy más ikrekkel is találkozunk, ugye otouto? – fordult öccséhez a szőke.
A fiatalabb bólintott.
- Úgy örülünk! Nem akartok felülni velünk az óriáskerékre? – fordult a kisebb srác Haohoz kérdésével, de Yoh megelőzte.
Ugyanis sejtette, hogy egy határozott „NEM” volt a nyelve hegyén.
- Hát persze! Azon még úgysem voltunk – mondta lelkesen, és megbökte Haot. – Különben is rengeteg sötét helyen voltunk már. Kell egy kis változatosság.
Azzal a két ikerpáros beállt az óriáskeréknél kígyózó sorba. Olyan öt perccel később már egy kabinban ültek, Yoh és Hao egymás mellett, a szőke ikrekkel szemben. Yoh előtt az idősebb, míg Hao előtt a fiatalabb foglalt helyet.
- Mikor érkeztetek? – kérdezte Haot a fiatalabb.
Ő csak mereven bámult rá, aztán tüntetően kinézett az ablakon.
- Egy… egy órája – vágta ki magát Yoh. – Ne is törődj vele, nem az a barátkozós fajta.
- Értem, szóval csendes típus vagy. Én is – mosolygott rá Haora.
Aki ránézett, hogy aztán látványosan, és unottan felvonja a szemöldökét.
- Te vagy a fiatalabb, ugye? – kérdezte a Yohval szemben ülő szőke.
- Igen, honnan tudtad? – lepődött meg.
- Csak reménykedtem. Általában a fiatalabbak aranyosabbak és kedvesebbek. Mint te.
Hao most őt mérte végig. Hideg, fagyos tekintettel.
- Látom szeretsz zenét hallgatni. Jó a fülhallgatód, megnézhetem?
- Persze… - mondta, azzal átnyújtotta neki.
- Kitalálom, a narancssárga a kedvenc színed.
Yoh bólintott, de nem reagált időben, hogy megakadályozza testvére következő mondatát.
- Micsoda hihetetlen következtető képesség… - morogta az orra alatt, még mindig kifelé bámulva.
Pár perces zavart csönd után az idősebbik szőke újra megtalálta a hangját.
- … Mi-micsoda véletlen, nekem is! Igaz, otouto?
- Hm? Ja, igen aniki – pillantott rá zavartan.
Eddig ugyanis lekötötte Hao bámulása. Félősen vigyorgott, s rebegtette a szempilláit. Hao szándékosan nem vett tudomást róla, de egyre szélesebbre tárta a mellette lévő ablakot, hogy vészhelyzet esetén ki tudjon hajolni rajta, és sugárban lerókázni az alattuk billegő kabint.
- Tudod, elég érdekes, hogy más a hajatok. De szerintem neked jobban áll a rövid.
- Köszi – vigyorodott el zavartan, és megvakarta az arcát.
- Pironkodós vagy? De édes!
- Yoh! – mordult fel Hao, és metsző pillantást küldött az idősebb szőke felé.
- Mi a baj, onii-chan? – kérdezte óvatosan Yoh.
- Onii-channak hívod? De jó! Az én anikim nem engedi – kapta föl a megszólításra a fejét a kisebbik.
- Szóval Yohnak hívnak? Szép név! – vigyorgott Yohra az idősebb iker.
Hao újból felmordult.
- Hao! Mi bajod van? – értetlenkedett Yoh, és aggódva felé fordult.
- Hogy mi bajom? Azt kérdezed mi bajom van?! Hát megmondom! – emelte fel a hangját, és a vele szemben ülő szőkéhez hajolt – Te! Nehogy azt hidd, hogy nem vettem észre, hogy megállás nélkül engem stírölsz, azzal a kéjsóvár szemeiddel! Szinte levetkőztetsz a tekinteteddel! – itt megborzongott a lehetőségen – És ne nézz rám ilyen ártatlan „oh, kérlek kúrd szét a seggem!” pillantással! Egy, nem vagy az esetem. Kettő, utálom a szőkéket! Három, foglalt vagyok!
Yoh egyre jobban összehúzta magát, s vérvörös volt az arca. De Hao nem érte be ennyivel. A Yohval szemben ülő ikerhez fordult.
- És te! Ha még egy pillantást is vetsz a testvéremre, kitekerem a nyakad! Hidd el, van gyakorlatom benne…! – itt fenyegetően hatásszünetet tartott, majd egy nagy lélegzet után, újult erővel eresztette ki hangját – Ha azt hitted, vagyok olyan vak, mint Yoh, és nem veszem észre, hogy megállás nélkül flörtölsz vele, itt, az orrom előtt, akkor egy nagy barom vagy! Már tervezgetted magadban a perverz kis fantáziáidat róla, mi?! Hát ezt bebuktad, mert az a formás kis hátsó fele, amit annyira bámultál a pénztárnál, már foglalt! – ordított a képébe, azzal Yoht az ölébe ültette.
- Hao… - motyogta pirulva.
- Ő az enyém…! – suttogta félelmetesen jeges hangon, majd megemelte öccse állát – Mindene az enyém!
Azzal forrón megcsókolta. Yoh annyira meglepődött, hogy nyögve hagyta, hogy bátyja nyelve szájába hatoljon. Hao a derekánál fogva magához húzta, és nem törődve senkivel és semmivel, ajkaiba harapott, majd a nyakát kezdte el csókokkal beborítani.
- Onii-chan! Hhh… Ne itt… kérlek… - nyöszörgött elhalóan, és beletúrt a hajába.
Hao lecsúsztatta Yoh derekán a kezét, és belemarkolt a fenekébe. Közben csábos pillantásokat küldve a döbbent szőke ikrekre, nyelvével végignyalta nyakának oldalát.
- Ahh! Onii-chaaaaaaan! – kiáltott fel, és pirulva Hao vállaiba fúrta fejét.
A két szőke nagyot nyelt, és egy vékony nyálcsík kezdett el folyni a kabin padlója felé.
Hao látványosan becsúsztatta egyik kezét közéjük, s lassan lehúzta öccse cipzárját. Erre a halk, de félreérthetetlen zajra, Yoh felkapta a fejét, s a két iker is felnyögött. Hao beleharapott a fiatalabb Asakura fülcimpájába, s látványosan szopni kezdte. Majd hirtelen benyúlt Yoh alsója alá, és megmarkolta a már igencsak kemény hímtagját.
- Ahh! ONII-CHAAAN! – vetette hátra a fejét az élvezettől.
- Mond csak otouto, kihez tartozol? – suttogta csábosan a fülébe.
- Ho… hozzád… - nyöszörögte.
- És szeretsz engem? Csak hogy ez a két idióta is biztos legyen benne, hogy ez nem színjáték.
- Igen… Csak téged… sze-szeretlek, onii-chan… - suttogta kábán, és átkarolta a nyakát.
Hao felöltötte leggonoszabb mosolyát, és kivette közülük a kezét, majd csábosan lenyalta róla az odakerült pár csepp nedvességet.
- Mmm… - morogta.
- Nngh… - nyögtek fel az ikrek.
Ebben a pillanatban megállt a kabin.
- Látom meggyőztük őket, otouto… - mondta Hao, s megemelte Yoh állát.
Yoh kicsit kábán, és atomvörös fejjel nézett a túloldalra, ahol a két szőke srác ült.
- Kicsit lejjebb nézz – suttogta a fülébe.
Yoh lenézett, s elakadt a lélegzete. Mindkét fiúnak kidudorodott a nadrágja, ki voltak pirulva, és nehezen szedték a levegőt.
Hao felállt, s rendesen összehúzta öccse nadrágját.
- Gyere, otouto. Még be akarok menni pár helyre – mondta, azzal kiléptek a kabinból, magára hagyva a két döbbent ikreket, akik lassan gatyájukba csúsztatták kezüket…
***

Amint leszálltak az óriáskerékről, Yoh berángatta Haot egy büfésbódé mögé. Miután meggyőződött róla, hogy rajtuk kívül nincs ott senki, hátát a falnak vetette.
- Jaj, Hao… - sóhajtotta, és kezébe temette lángoló arcát.
- Mi az, otouto? – kérdezte ártatlanul, és feje mellett megtámasztotta kezeit.
- Baka, baka, baka, baka… - motyogta Hao vállaira hajtott fejjel -… bak... kaah!
Az utolsónál megremegett, mert testvére belenyalt a fülébe. Hao közelebb húzódott hozzá, s egész testével nekidőlt.
- Sajnálom, Yoh, Nem akartalak így otthagyni – suttogta, és egyik kezével végigsimított mellkasán.
- Hhh… onii-chan, ne simogass… tovább… - kérte rekedten, és belemarkolt felsőjébe.
- Kibírnád, ha most is itt hagynálak? – kérdezte, és belecsókolt a nyakába.
- Ahh… onii-chan! – zihálta – El sem kellett volna kezdened!
- Nem bírtam ki! Az a két kis szemét…! Az a kis hízelgő idióta úgy nézett rád, mintha egy darab hús lennél! Jó, hogy a nyálát nem csorgatta… - morgott, és felemelte Yoh állát – Csak én nézhetek így rád… Csak én ölelhetlek így meg… Csak én csókolhatlak meg… érted, otouto?
Yoh mélyen a szemébe nézett, majd játékosan elmosolyodott.
- Te féltékeny voltál?
- Hmp… - kapta el durcásan a fejét, de közben szorosan magához ölelte Yoht.
A fiatalabb iker is jólesően átkarolta a nyakát, s egy apró csókot adott szája sarkára.
- Tudod, hogy fontos vagy nekem… Nem kell rajtad kívül senki más!
Hao boldog szemekkel nézett vissza rá, majd forró megcsókolta.
- Szeretlek, Yoh… - mormolta közben, szorosan a falhoz préselte.
Elkezdte nyalogatni, szívni a nyakát, simogatni a felsőtestét. Majd ágyékával is hozzásimult.
Yoh felnyögött.
- Onii-chan!
- Érzem, máris milyen kemény vagy… - suttogta csábosan az arcába.
- Nngh…! – Yoh pirulva összeszorította szemeit, és beletúrt a hajába.
- Ilyen gyorsan még nem izgattalak fel. Élvezted, hogy néznek minket, ugye? Izgatott a tudat, hogy tilosban járunk…
Yoh erőtlenül megrázta a fejét, de mikor Hao betámasztotta térdét combjai közé, kéjesen felsóhajtott.
- Haooo… hhh…!
- Nem bírom ki, ha nem érhetek hozzád… - mondta, miközben a nyakát nyalogatta.
- Ha-Hao? – nézett rá félszemmel.
- Hm? – érkezett a halk morgás a füle mellől.
- Nem me-megyünk valami sötét helyre…? – kérdezte félénken, és a cipőjét bámulta.
Hao erre elhúzódott tőle, és megfogta a kezét.
- Épp javasolni akartam – mosolyodott el, és húzni kezdte egy szívecske plakáttal díszített barlang felé.
- Ha-Hao… ugye ezt nem gondolod komolyan?! – hökkent meg Yoh.
- De olvasd csak el ezt a táblát! – mutatott egy szív formájú, rózsaszín kőtáblára, ami a bejáratnál függött.
„Töltsön el 5 percet Cupido barlangjában kedvesével, és élje át élete legkellemesebb perceit! A barlangban teljes sötétség honol(a helyiség hangszigetelt^^), így szabadjára engedheti érzékeit! Párnázott hajók, lágy ringás a szerelem tengerében… Mi kell még? Próbálják ki önök is!”
- Ez most… komoly? – hebegte Yoh, és bepillantott a sötétségbe.
- Na?
- De onii-chan! Ez szerelmeseknek van!
- Szerinted mi mik vagyunk? – csattant fel az idősebb iker.
- Öhm… talán testvérek? Onii-chan?! – gúnyolódott, és karba tette a kezét.
- De szerelmesek is… - suttogta a fülébe, amire Yoh elpirult.
- Hao…
- De ha kibírod hazáig… - itt finoman hozzáért a füléhez.
Yoh megborzongott.
- Én nem azért megyek be! – makacskodott – Csak miattad, úgyhogy hagyd abba, és menjünk…
Hao elégedetten elmosolyodott, mert tudta, hogy ez beválik. Odasétált az alkalmazotthoz, s Yoh csendben toporgott mögötte.
- Szabad ez a hajó? – kérdezte udvariasan.
- Öhm… igen.
- Nagyszerű! Gyere, otouto! – azzal becsusszantak a változatosság kedvéért rózsaszínülésekkel díszített, ugyan olyan árnyalatú hajóba.
- Elnézést, de ez szerelmes pároknak van! – futott utánuk a hölgy.
- Én nagyon szeretem a testvéremet! – karolta át Yoht, és aranyosan mosolygott mellé.
A hölgy lemondóan sóhajtott, majd útjára eresztette a hajót.
Amint beértek a sötétségbe, Yoh bátyjához bújt.
- Ne félj, Yoh… úgy sem kell látnod mit csinálok veled. Csak érezni…
A fiatalabb sámán nagyot nyelt. De ebben a pillanatban a csónak oldalán két kis lámpa izzott fel, halványan megvilágítva őket.
- Szerencséd van, otouto… Mindent látni fogsz! – nyomta meg a „mindent” szót.
Yoh egyre jobban zavarban volt, mert Hao már egészen közel hajolt hozzá.
- Mitől félsz? – cirógatta meg az arcát.
- Semmitől, csak te most… te most tényleg… - motyogta pirulva, s zakatoló szívvel bámult testvérére.
- Úgy bizony, otouto… addig innen nem szabadulsz, míg el nem élvezel…! – lehelte Yoh remegő ajkaira.
Azzal lágyan ráhajolt. Kezével Yoh tarkóját húzta magához, s nyelvével szájába hatolt. Közben lábait átvetette Yohn, és fölé térdelt, szorosan hozzányomódva.
- Onii-chan! – nyöszörögte a csókba.
Hao szája lassan a nyakára vándorolt, s kezeivel már a mellbimbóit morzsolgatta.
Yoh egyre gyorsabban szedte a levegőt, és egyre szorosabban húzta magához bátyját. Már eddig is kényelmetlen volt a nadrágja, de most mintha már egy talpalatnyi hely sem maradt volna benne. Eközben Hao ágyékát az övéhez szorította, s lassan ringatni kezdte magát.
- Ahh… Hao! - kapta oldalra a fejét.
Hao felkuncogott, és odahajolt hozzá egy csókra. Kínzóan simogatni kezdte nyelvével öccse ízlelőszervét, aki erre kéjesen felnyögött.
- Látom már elég kényelmetlen idelent… - suttogta a csókba, és kitapintotta Yoh merevedését.
- Nngh! – markolt bele a vállaiba.
- Talán ha meglazítom… - mondta, és kioldotta az övét.
Yohn remegés futott végig.
- … És megmasszírozom, elmúlik… - kuncogta a fülébe, és becsúsztatta kezét Yoh alsójába.
- Haooo! – nyögött föl hangosan, és a nyakába borult.
Az idősebb iker mozgatni kezdte kezét, a másikkal meg öccse hasát simogatta. Szájával a mellkasát cirógatta és haladt egyre lejjebb. Felemelkedett Yohról és letérdelt elé a földre. Egyik kezével még mindig öccse férfiasságát ingerelte, a másikkal már a combjait simogatta a nadrágján keresztül.
- Onii-chaaaan! – kiáltotta Yoh, s fejjel előrebukva zihált – Hhh…
Már csak pillanatok választották el a beteljesüléstől, és egyre kéjesebb, hangosabb nyögéseket hallatott.
- Hao… Hao… Ahh! – vonaglott az élvezettől.
Hirtelen az idősebb iker elvette róla kezét, és felnézett rá. Yoh homályos, vágytól izzó szemekkel nézett le bátyjára.
- Onii-chan… onegai… Ne… ne állj meg… hhh! – könyörgött rekedten.
- Úgy látom kicsit nedves lettél… - suttogta, s újra kezébe vette öccse merevedését, majd lágyan rálehelt.
- Ahh… Nngh!
- … Meg kéne tisztítani… - kuncogott, majd egy hirtelen mozdulattal végignyalta.
- Onii-chaaaan! – vetette hátra a fejét és egész testében megremegett.
- Ne mozogj annyit, otouto! – fogta le egy kézzel a csípőjét – A végén még kihagyok valamit.
Yoh ökölbe szorította remegő kezét, de ennek ellenére ugyan úgy vonaglott. Hao mosolyogva nézte, ahogy Yohnak le-lecsukódik a szeme, s nyitott ajkakkal folyamatosan nyöszörög. Végül hirtelen tövig szájába fogadta, és erősen szívni kezdte Yoh tagját.
- ISTENEEEM! Hao! – kiáltott egy óriásit, és remegő kezekkel bátyja hajába túrt.
Hao lassan mozgatni kezdte a fejét, és egyik kezével is besegített Yoh kényeztetésébe.
- Istenemistenemistenemistenem…! – kántálta Yoh megállás nélkül, de hirtelen meghallotta bátyja halk hangját is.
Mikor a fiatalabb iker lenézett, egy pillanatra a lélegzete is elakadt. Haonak le volt húzva a cipzárja, és egyik kezével saját férfiasságát markolta. Yoh lenyelte a következő „Istenem!” kiáltását, és megsimogatta bátyja fejét.
- Ha… hhh… Hao?
- Hm? – nézett fel rá ártatlan szemekkel, tele szájjal.
Yoh pirulva lejjebb pillantott. Hao kibocsátotta ajkai közül, és gúnyosan elmosolyodott.
- Sajnálom, otouto, de a hátsódnak hazáig várnia kell…
Yoh erre még vörösebb lett.
- É-én csak… Szóval… nem rossz ez így neked? – bökte ki nehezen, és a szemébe nézett.
Hao kedvesen mosolygott.
- Nekem már a látványod is örömet okoz… - sóhajtotta Hao, és felhajolt hozzá egy csókra.
Yoh éhesen viszonozta, de közben fészkelődni kezdett, mert a lenti testrésze egyedül árválkodott. Szerencsére egy kéz hamar rátalált, amit a fiatalabb sámán egy örömteli nyögéssel nyugtázott.
- Hao…! – nyöszörögte, és próbálta lejjebb nyomni a fejét.
Hao értette a célzást, és vigyorogva visszatérdelt elé. Olyan hévvel nyalta, szívta, kényeztette, hogy Yoh teljesen elfeledkezett róla hol van.
- Jézus istenem, Hao! – vergődött, és tudta, már nincs sok neki hátra.
- Nngh! - motyogta közben az idősebb iker is.
- ONII-CHAN! – kiáltott egy hatalmasat, és ernyedten összeroskadt.
Hao se bírta tovább, mert amint érezte Yoht elmenni a szájába, ő is megfeszült. Csábosan tisztára nyalogatta testvére tagját.
Yoh felemelte fejét, és kipirult arccal lihegett tovább.
- Jól esett? – hajolt föl hozzá Hao, s végigsimított Yoh haján.
A fiatalabb iker aprót bólintott.
- Akkor örülök – suttogta, és lágyan megcsókolta.
Ahogy nyelveik találkoztak, Yoh megérezte a saját ízét. Egyáltalán nem találta visszataszítónak, sőt egész kellemes volt. Kicsit elgondolkozott rajta, hogy vajon testvérének milyen íze lehet? De pirulva elhessegette.
Végül Hao megtörte a csókot, és a homlokának dőlt.
- Mindjárt kiérünk – mondta halkan, és egyik keze Yoh ágyékához siklott.
A fiatalabb iker összerezzent.
- Hao… mit csinálsz?
Bátyja csak kedvesen mosolygott rá.
- Csak gondoltam nem akarod, hogy esetleg más is meglássa a büszkeségedet. – azzal visszatuszkolta az említett testrészt Yoh alsójába.
- A-arigatou… - motyogta zavartan.
Mikor megállt a hajó, két fénykép hullott a lábuk elé.
- Azt írja, egy emlék, Cupido barlangjából – olvasta fel Yoh a hátulját, majd megfordította.
Döbbenten felnyögött, és felkúszott a pirosság az arcába.
- Mi az, otouto? – pillantott át a válla fölött Hao.
Majd ő is meglátta a képet, amin éppen csókolóztak. Yoh bátyját karolta, s csukott szemmel élvezte a helyzetet. Hao hátulról látszott, de az egyik keze feltűnően lent tapogatózott.
- Mi a baj ezzel a képpel? – értetlenkedett az idősebb iker.
De ekkor meglátta a másodikat.
Yoh hátravetett fejjel, csukott szemmel, kipirult arccal markotla Hao haját. Testvére előtte térdelt, félreérthetetlen helyzetben, s a szájából félig kilógott Yohnak a…
- Ezt bekereteztetjük! – röhögött föl Hao, és remegve öccse vállaira roskadt – Ez nagyon tetszik!
- Onii-chan! Nem vicces! – pironkodott zavartan, és gyorsan elrakta a képet.
- Te meg miről beszélsz, Yoh?! Ez halálian sexi! – győzködte, és elgondolkozó fejet vágott – Azt hiszem már tudom mivel fogom elütni az időt, amíg edzel…
Yoh bátyja szemeibe nézett. És csak nézett… és nézett… és nézett – Hao megnyalta az ajkait -… és elakadt a lélegzete. Rákvörösen elfordult tőle, és megmarkolta a képet a zsebében. Nem fogja engedni neki, hogy megkaparintsa!
- Te perverz… te aljas… te… - morogta az orra alatt, de testvére visszarántotta a csuklójánál fogva.
- Ne félj Yoh. Ez nem fog gátolni benne, hogy kielégítselek téged – eresztett meg egy gúnyos mosolyt.
- Én nem… mé-mégis miből gondolod hogy… hogy… - hápogott felháborodottan, de zavarát nem tudta elrejteni – Engem aztán hidegen hagy, hogy mikor ver---elégíted ki magad! – kiabált bele a képébe.
Egy pillanatra a föld alá akart süllyedni szégyenében. Majdnem kimondott egy olyan szót, hogy…
- Szóval nem zavarna, ha most bemennék egy lánymosdóba, és pár nőnemű egyed jelenlétében kiverném magamnak? – cukkolta tovább kihívóan, de ezzel kicsit elvetette a sulykot.
Yoh megtorpant, és elővette a képet a zsebéből, azzal remegve Hao kezébe nyomta.
- Itt van…! És most takarodj! – ordított rá, és elindult az ellenkezőirányba.
De nem jutott messzire, mert Hao egyből utána kapott és szorosan átölelte.
- Engedj el, Hao! – vergődött – Menj és szórakozz a kurváiddal! – kiáltott rá, és belemarkolt a vállaiba.
Rendes körülmények között sose mondott volna ilyet, de jelenleg nem érdekelte hogy miket vág testvére fejéhez.
- Sshh, otouto… - szorította meg a derekán lévő kezét, és öccse fejét a vállaira fektette – Komolyan kinéznéd belőlem, hogy ilyesmit tegyek veled…?
Yoh már nem kapálózott, csak megadta magát kétségbeesett fájdalmának, és eleredtek a könnyei.
- A-azt mondtad… meg akarsz ismerni… szeretni engem… - sírta keservesen – De miután megkaptál mindent… mit fogsz velem csinálni? Miután kielégítettem minden vágyad, eldobsz és... és…
Nem tudta folytatni. Annyira fájt… nem akarta, hogy ez történjen… nem, nem, NEM!
Hao csendben ölelte, és simogatta a hátát.
- Baka… tényleg azt hiszed… - itt megemelte Yoh állát, és merészen a szemébe nézett – Hogy eldobnálak magamtól? Pont most, mikor végre elnyertem a bizalmad, a szereteted… Pont most amikor ilyen őrjítő szenvedélyben égek irántad… Pont most, miután belekóstoltam ebbe a csodálatos érzésbe… veled. Pont most… - itt fájdalmasan elmosolyodott -… amikor olyan idióta vagyok, hogy ilyen hülyeségeket mondok neked? Pont most, amikor félelemtől remegve arra várok, hogy megbocsáss nekem… Hogy újra mosolyogj rám… hogy pont úgy szeress, ahogyan én téged… - itt elcsuklott a hangja, és letörölte Yoh könnyeit.
A fiatalabb iker már nem sírt, csak vörös, fájdalmas szemekkel fürkészte Haot, aki a homlokának dőlt.
- Gomen-ne, én… én nem gondoltam komolyan… Tudod, hogy nem bírom ki hogy ne cukkoljalak. Túl édes vagy, amikor zavarban vagy… - itt bevágott egy félős vigyort, de rögtön megkomolyodott – Bocsáss meg… Yoh én… mindennél jobban szeretlek téged. És ezt te is tudod… - hajolt közelebb hozzá -… még ha egy rövid időre el is felejtetted…
Azzal lágyan megcsókolta testvére remegő ajkait. Yoh hevesen átkarolta, és olyan mohón viszonozta a csókot, mintha pislákoló életereje egyetlen forrása lenne.
- Olyan… olyan… olyan hülye vagy! – motyogta, miközben a mellkasába fúrta fejét – Ne mondj ilyeneket… so-soha többé…!
Hao tovább simogatta a hátát, és megnyugtató szavakat suttogott a fülébe.
- Ígérem, nem mondok.
Yoh szipogott még párat, majd oldalra nézett. Ijedten megrándult, és pirulva visszafordult Hao felé.
- Onii-chan…? – húzogatta finoman a felsőjét.
- Hm? – búgta a hajába, amire Yoh megremegett.
- Az a kislány minket bámul… - motyogta, de nem mert odanézni.
Pár lépésnyire tőlük egy kis barna hajú, copfos kislány állt, kezében plüssnyuszit szorongatva, és kifejezéstelen arccal nézett rájuk.
- Ne is foglalkozz vele – kuncogott Hao, és elkezdte puszilgatni Yoh arcát.
- D-de Hao! Nem csinálhatjuk ezt előtte… még kicsi! – védekezett Yoh, és pirulva ellökte magától Haot.
Az idősebb iker megsemmisülten sóhajtott, és úgy nézett rá, minta elvette volna tőle a kedvenc játékát.
Yoh kedvesen rámosolygott a lányra, és odasétált hozzá.
- Szia kislány. Mit csinálsz itt egyedül? Hol vannak a szüleid? – kérdezte áratlanul.
A gyerek oldalra döntötte a fejét, de nem szólt semmit.
- Nem tudod hol vannak a szüleid? – sétált oda Hao is, s Yoh egy pillanatra meglepődött, hogy aggódik érte, de ez a gyanúja rögtön megcáfolódott – Sajnos mi sem, szóval sok szerencsét. Gyere, otouto…
- H-hé, Hao! Megijeszted! – háborodott fel Yoh, és visszafordult a még mindig csendben lapuló kislányhoz.
- Hogy hívnak?
A gyerek megmozdult. Most a másik oldalra döntötte a fejét.
- Yoh csak az időnket veszteget… - kezdte Hao, de ekkor a kislány megszólalt.
Ám olyat mondott, amire egyikőjük sem számított…
- Fáj még a nyelved, onii-chan?
- E-eh… tessék? – kérdezte meghökkenve Yoh.
Kislány felemelte egyik kezét, és Haora mutatott.
- Az onee-chan az előbb megharapta a nyelved, és sírtál. Nem azért sírtál? – kérdezte ártatlanul.
(megj.: onii-chan idősebb testvért jelent, de idősebb fiúra is szokták mondani. Az onee-chan ugyan ez, csak idősebb lány testvér, vagy idősebb lány. Szegény Haot le „onee-chanozták” XD Ciki… Vajon miért?^^)
Yoh csak tátogni tudott. Segélykérően Haora nézett, aki leszegett fejjel állt mellette, és az orra alatt motyogott.
- Miért mindig engem néznek lánynak…?! Sokkal férfiasabb vagyok… sokkal…
Yoh diszkréten kuncogni kezdett, és a tarkóját vakarta zavarában.
- Nem gondoltál még rá, hogy a ha…
- Én így szeretem a hajam! – kiáltott rá Hao.
- O-oké, nyugi! Nincs semmi bajom a hajaddal. Illik hozzád – mentegetőzött Yoh.
Hao önelégülten elmosolyodott.
- Legalább van mibe kapaszkodnod, amikor extázisban üvöltöd a nevemet a… - kezdte, de Yoh befogta a száját.
- Ne-nem, már nem fáj a nyelvem – fordult vissza a kislányhoz. – Köszi az aggódást, de most már meg kéne keresned a szüleidet.
A lány elmosolyodott.
- Kérd meg az onee-chant, hogy adjon rá egy puszit! – nevetett fel, és integetve elszaladt.
Yoh megkönnyebbülten felsóhajtott. Ez húzós volt… Hao viszont sejtelmesen nevetni kezdett.
- Nos, hallottad mit mondott otouto. Azt hiszem ki kéne engesztelnem téged, amiért megharaptam a nyelvedet… - suttogta az idősebb iker, és berántotta egy kihaltabb mellékutcára Yoht.
- O-onii-chan, neho—mmhhp! – nyöszörögte testvére szájába, de sajnos elkésett.
Yoh hiába hajtogatta, hogy haza kéne menniük, mert még máshova is el akarja vinni Haot, nem használt. Testvére mindent megtett, hogy jóvátegye a hibáját. És mindet sikerült is neki. Mindet.
 

Figyelem!Ez a fanfiction nem saját!By:Arisa