Soha sem késő 10.fejezet

Yohék szállásán nagy mozgolódás volt, ugyanis Yoh eltűnt. Trey nélküle ért vissza, s azt mondta, hogy Yoh egy-két perc múlva itt lesz. De két-három óra várakozás után kezdtek kicsit aggódni.
- Talán csak eltévedt és megállt pihenni - tippelt Jocó.
- Én nem hiszem - felelte Len. - Yoh nem az a fajta aki csak úgy minden ok nélkül eltűnik.
- Csak cipőt kötni állt meg az… erdőben.
Összenéztek, és bólintottak.
- Akkor irány az erdő! - szólalt meg Anna elsőként, és elindultak a falu vége felé.
Trey elvezette őket arra a helyre, ahol utoljára látta Yoht.
- Nem látok semmi furcsát. - nézett körbe Faust.
- Jocó, te jössz. - fordult hozzá Anna.
Jocó egyesült Mikkel és beleszagolt a levegőbe, majd fintorogva elhúzta az orrát. A többiek értetlenül meredtek rá.
- Mi az haver? - kérdezte Trey.
- Vér. Az egész környék bűzlik a vér szagától. - mondta Jocó és négykézlábra ereszkedett, úgy folytatta a szimatolást.
De egyszer csak meglepetésszerűen felkiáltott.
- Yoh vérét is érzem. - mondta és remegő kézzel a távolba mutatott - Csak haloványan, de onnan jön!
- Siessünk! Lehet hogy súlyosan megsérült! - aggódott Morty.
Letértek az ösvényről és Jocó vezetésével Yoh keresésére indultak. Sok vért találtak útközben, de egyik se volt Yohé, legalábbis Jocó szerint nem. Végül kiértek egy kis tisztásra, majd itt szétváltak. Átkutattak minden bokrot, és fa tetejét, de ekkor meghallották Ryu hangját.
- Megtaláltam Anna kisasszony! - integetett a többieknek - Elég rossz bőrben van.
Ryu megállapítása - miszerint rossz bőrben volt -, nem nagyon tükrözte a valóságot. Yoh egy fa tövében feküdt, s a bal vállán egy csúnya karmolás nyom látszott, amit beborított az alvadt vér. A teste átvolt fagyva, hiszen már lement a nap, és elég hűvös szél fújt. De volt valami nem oda illő dolog is.
- Ez nem...? - kérdezte Trey megdöbbenten.
- ... Zeke köpenye - fejezte be helyette Lyzerg.
- Ezek szerint ez a sok vér, Zeke pusztításának nyomai - mondta Morty. - És úgy néz ki Yoh is belekeveredett.
- De hát miért hagyná itt a köpenyét bizonyítékként? - értetlenkedett Jocó - Még csak nem is vicces!
- Szerintem nem számított rá hogy megtaláljuk - tippelt Ryu. - Szegény Yoh mester. Most mit csináljunk?
- Elvisszük Yohmei mesterhez, majd ő meggyógyítja. - mondta Anna, és óvatosan levette róla a köpenyt.
Ekkor mocorgást és nyögést hallottak; Yoh megmozdult.
- Yoh! Hallasz minket? - szólongatta Anna, de nem kapott választ.
- Miért nem válaszol? Ugye nem halt meg?! - kapkodott levegő után Morty.
- Ne tedd ezt haver! Ne add fel! - mondta Trey és a nyakába rakta.
- Jocó, te tudsz Mikkel repülni - fordult hozzá Leny. - Neked kell vinned.
- Rendben - mondta s közben Trey átadta neki Yoht és létrehozta az Óriás Szellemkontrollt.
- Óvatosan Jocó! - szólt rá Faust - Veled megyek, és addig valahogy kitisztítom a sebét. Többet nem tehetek érte.
Jocó és Faust a levegőben, a többiek pedig gyalog indultak vissza a faluba.

Az Asakura csapat szállásán rendezték be a kórtermet Yoh számára. Miután felkeresték Yoh nagyapját, átjött, hogy megvizsgálja és kezelésbe vegye unokáját.
- Hm... a sérülése nem szokványos sérülés. Látszik hogy közvetlenül Furyokuval sebezték meg és nem pusztán fizikailag. - foglalta össze a vizsgálat eredményeit - A legtöbb amit tehetünk az, hogy várunk. Ilyen sebet csak az idő gyógyíthat be.
- De rend bejön ugye? - aggódott Amidamaru.
- Igen. Az a szerencsénk hogy nem hűlt ki teljesen. - mondta Yohmei mester.
A többiek összenéztek. Mindannyian Zeke köpenyére gondoltak, ami most egy szék karfáján pihent.

A baleset óta 13 nap telt el, de Yoh még mindig nem tért magához. Mindenki naponta látogatta, de állandó vendége Anna volt. Aki elhatározta, addig nem kel föl Yoh mellől, amíg jobban nem lesz.
- Ez az egész az én hibám! - szidta magát - Ha nem küldelek el futni... - itt már nem tudta elfojtani a feltörő zokogását.
Ráborult Yohra és sírni kezdett.
Egyszer csak mocorgást érzett a feje alatt.
- Yoh, te ébren vagy? - kérdezte reménykedve.
Szaggatott és rekedt hangon érkezett a válasz.
- ...Um...nem igazán... - mondta Yoh.
- Hogy érzed magad? - ült fel Anna és megtörölte a szemét.
- Hát elég ramatyul, de túlélem. – fel akart ülni, de a karjába belehasító szúró fájdalomtól inkább lemondott a további próbálkozásokról és fekve maradt.
- Megyek, hívom Yohmei mester. - mondta Anna és kiment a szobából.
- Hé, Amidamaru! - szólította mosolyogva Yoh - Hiányoztál.
A szamuráj olyan hirtelen termett mellette, hogy Yoh egyszer csak azt vette észre, hogy a nyakába vetette magát.
- Annyira aggódtam! - könnyezett - Azt hittem, már csak szellemként láthatlak viszont.
- Nyugi, semmi bajom - bizonygatta Yoh. - Áú! Vigyázz a karomra!
- Oh, ne haragudj - mondta és elengedte.
- Nem haragszom – válaszolta melegen mosolyogva.
Ekkor hirtelen megtelt a helyiség, ugyanis mindenki hallotta a nagy hírt, hogy Yoh végre felébredt.
- Azta haver! Te aztán tudsz lustálkodni - köszönt a tőle megszokott módon Trey.
- Miért hány napig aludtam? - kérdezte kíváncsian Yoh.
- Csak 13 - mondta Jocó.
- Yoh mester! Annyira örülök hogy jól vagy! - ujjongott Ryu.
- Én mindig is tudtam, hogy rendben lesz. - szólt közbe Len.
- Aha... - nézett rá rosszallóan Lyzerg - Na a lényeg az hogy élsz és fel fogsz épülni.
- Hogy van a karod Yoh? - kérdezte Faust - Megpróbáltam kicsit segíteni rajta.
- Köszi Faust, egész jól. Csak akkor fáj ha mozgolódok.
Kinyílt az ajtó, amin Yohmei mester lépett be, nyomában Annával.
- Látom már jobban vagy Yoh - állapította meg. - De néhány napig még ágyban kell maradnod.
- Rendben, de remélem a következő meccsig rendbe jövök.
- Majd kikúrállak - ajánlkozott Anna. - Kevesebbet fogsz majd edzeni a srácoknál.
- De jó nekem... - sóhajtotta letörten Yoh.
- Nekem még van egy kis elintézni valóm - mondta Yohmei és elindult a kijárat felé. - Majd visszajövök a karodra való kenőccsel.
- Viszlát nagyapa, és köszi! - mosolygott rá Yoh.
Még szinte be se csukódott az ajtó Yohmei mögött Len egyből belevágott.
- Na akkor térjünk a lényegre. Mi a fészkes fenét kerestél te az erdő kellős közepén?!
Yoh nem válaszolt. Tartott a beszélgetésnek ettől a részétől, de tudta hogy előbb vagy utóbb úgyis kiderülne. De egy valamit nem fog elmondani, soha. Nem mondja meg hogy Zeke ott járt.
- Yoh? - kérdezett rá Morty - Mi történt?
- Hát...ő... - kereste a szavakat, de azok valahogy mintha megakadtak volna útközben - ...csak...
- Kérlek Yoh. - nézett a szemébe átható pillantással Anna.
- Csak cipőt kötni álltam meg. - kezdett bele a beszámolójába Yoh.
-... És aztán? - kérdezték egyszerre a többiek.
- Aztán vérnyomokat találtam a földön, és gondoltam utána nézek. Ennyi. Nem emlékszem mitől sérültem meg. - füllentette.
A szobában lévők mind összenéztek. Mind tudták hogy a történet sántít.
- Most miért néztek így rám? - értetlenkedett Yoh.
Válasz helyett az egyik szék karfájára hajtott köpenyre pillantottak. Yoh követte a pillantásukat, s amint meglátta a köpenyt a lélegzete is elakadt. Mint egy diafilmben úgy pergett le előtte a jelenet:
"A Tűz szelleme keze elindul felé... Zeke őrült, eszelős tekintete... végül a mindent elborító sötétség. De itt nem lett vége. Egy kis időre megszűnt a sötétség, s látta hogy valaki - már tudta hogy ki az -, fölé hajol, és a beteríti a reszkető testét..."
Azt hitte, megfullad a döbbenettől. Nem, ez egyszerűen lehetetlen! Ez...ez! De hiába győzködte magát, a bizonyíték ott feküdt tőle fél méterre. De ennek semmi értelme! Zeke meg akart ölni! Akkor meg nem mindegy neki hogy, MEGFÁZOM-e vagy sem?! Nincs benne semmi logika. Az egyik percben a pokolra kíván, a másikban meg... törődik, TÖRŐDIK velem?! Most már olyan gyorsan lélegzett hogy félő volt, hogy pánikrohamot kap. Csak nyugalom, csitítgatta magát. Túl dramatizáltam a helyzetet. Zeke nem is ismeri azt a szót, hogy törődés! Csak gondoskodott róla, hogy tudják ő végzett velem. Biztos bosszúból, mert majdnem legyőztem őt. Ez lehet a logikus magyarázat. Vagy csak meg akarta hosszabbítani a szenvedését? Vagy...
- Yoh! Nyugodj le! - szakította félbe a gondolatait Anna, és leülve mellé intett a többieknek hogy menjenek ki.
Ami persze nem nagyon tetszett nekik, de a büntetés szóra elhallgattak, és magukra hagyták őket.
Yoh lassan kezdett megnyugodni, de még mindig nem értett semmit. Biztos van rá más magyarázat. De látta ahogy fölé hajolt és nem rádobta a köpenyt, hanem betakarta vele.
- Nem volt ott? - kérdezte Yoh remegő hangon.
Anna tudta kire vonatkozik a kérdés, mert megrázta a fejét.
- Csak a köpenyét találtuk meg. - majd hozzá tette - Rajtad.
Most már végképp összezavarodott. Ha ráterítette a köpenyét, miért hagyta ott? Ez nem éppen a törődésre utal.
- Tudom, azt még láttam - vallotta be Yoh.
- Akkor mi történt pontosan? - faggatta Anna.
- Hát, Treyyel át akartunk futni az erdőn, hogy átérjünk a falu másik végébe... - kezdte Yoh.
- Mit akartatok ti ott? - húzta fel a szemöldökét Anna.
- ...Tudod... - hebegte - nyílt egy új büfé és...
- Ne is folytasd, értem már... - sóhajtotta - Igen, és azután?
Yoh kicsit meglepődött, ami a mai napon nem az első alkalom volt, Hogy nem szemrehányást kapott Annától, mint rendesen.
- Szóval amint már mondtam, megálltam cipőt kötni. De legközelebb nem fogok sportcipőbe futni! Először veszem fel és tessék!
- Eltértünk a tárgytól. - emlékeztette Anna, mert Yoh kezdett belejönni a cipője kritizálásába.
- Ja! Igen, bocs - pirult el, de gyorsan folytatta. - Aztán vérnyomokat láttam, amik folytatódtak az erdőben.
- Eddig tiszta - bólintott Anna.
- Aztán kiértem egy tisztásra... és... - innentől jön a neheze, gondolta magában Yoh.
- Rátaláltál Zekere? - kérdezett rá Anna.
- ...Igen, de nem volt egyedül - hajtotta le a fejét, és maga alá húzta a térdeit, majd átkarolta. - A Zen ikrek is ott voltak...
- A Zen ikrek? - döbbent meg Anna.
- ...Tiszta vér volt minden...- borzongott meg Yoh és a semmibe révedő tekintettel beszélt tovább - Könyörögtek az életükért, de mintha... Zeke meg se hallotta volna! Elevenen elégette őket! És én... nem tudtam tenni semmit - csuklott el a hangja.
Anna megszorította a kezét.
- Az a fontos, hogy jól vagy. És köszönöm hogy elmondtad. Most hagylak pihenni.
Yoh hálás volt neki.
- Rendben, rám is fér, de hol van Amidamaru? - nézett körbe Yoh - Az előbb még itt volt.
- Március 21.-e van. - közölte Anna és elindult kifelé az ajtón.
- Ja, a Tavaszi Napforduló? - kérdezte - De én azt kérdeztem, hol van Amidamaru?
- Ezen az estén a szellemek elveszítik erejüket. Nem véletlenül számítják innen a tavaszt. A csillagok különleges állása gátolja a szellemek spirituális erejét. - magyarázta Anna.
- Ó, értem. - mondta Yoh de valami hiányérzete volt.
Tényleg! Még meg sem köszönte Annának a támogatást.
- Várj egy kicsit Anna! - szólt utána Yoh.
- Igen? . fordult vissza az említett.
- Csak szeretném megköszönni, hogy meghallgattál. Sokat jelent nekem, és nem is tudom, mi lenne velem nélküled - ezután az őszinte vallomás után rákvörösre pirult és jobbnak látta, ha betakarózik.
- Nincs mit megköszönnöd - suttogta zavartan. - Mert én sem tudom, mihez kezdenék nélküled.
Azzal becsukta maga mögött az ajtót, magára hagyva Yoht a kavargó gondolataival.
Már órák óta forgolódott az ágyában - már amennyire a törött karja engedte -, de a fejében lévő káosztól nem tudott elaludni. Folyton Zeke és a furcsa viselkedése járt a fejében. Mintha tétovázott volna... nem, csak észre vett a fák mögött. És mikor megtámadt? Nem is nézett rám! Teljesen elborult az agya! Pedig csak megemlítettem a találkozót, és ráadásul ő kezdte! Ő kérdezett rá hogy látni akartam-e, és így hoztam szóba a teliholdat... amit utál. Erre pöccent volna be? De végképp nem tudott magyarázatot adni a köpenyre. Ha idáig jutott a gondolataiban, mindig megállt. Minek is áltatom magam? Bele kell törődnöm, hogy gyűlöl. Ez fájt. Nem értette, miért érzi ezt, de nem akarta, hogy az egyetlen testvére gyűlölje. Még ha Zekeről is van szó.
Végül nagy sokára elnyomta az álom. De a nyitott ablakon át a huzat lefújta róla a takarót. Nem ébredt fel rá, de megborzongott a testén végigfutó hűvös fuvallattól. Megreccsent az ablakpárkány. Erre már felnyögött, és összekuporodott, mert már eléggé fázott. Olyan mélyen aludt, hogy nem hallotta, hogy valaki matat a szobában. Csak arra lett figyelmes, hogy már nem reszket a hidegtől. Bele fúrta az arcát a kellemes melegségbe, és még hallotta, ahogy halk kattanással bezáródik az ablak.