Soha sem késő 5.fejezet

Mindenkinek a földbe gyökerezett a lába a meglepetéstől. De Yoh végre megértette, hogy miért volt ez a „rohama”. Valószínűleg Zeke visszatérését érzékelte, de attól hogy testvérek ez még nem lehetséges, vagy mégis?
Végül Yoh törte meg a csendet:
- És mi történt, hogy megtisztelsz minket a jelenléteddel? – kérdezte gúnyos fennhangon – Egyáltalán mit csinálsz itt?
- Azt, amit mindenki. Folytatom a Bajnokságot. – jelentette ki nyugodtan.
- Lehet, hogy nem emlékszel, de kiléptél a Bajnokságból! S ha egyszer kilépsz, nem léphetsz vissza – magyarázta Yoh.
De Zeke magabiztosan válaszolt.
- Ó… tényleg? – nevetett – Akkor te és a barátaid mit kerestek itt? – vonta kérdőre Yoht.
- Minket visszahelyeztek – vágott vissza Yoh.
- Pontosan. És ilyen esetben van egy kiskapu, amit ki tudok használni.
- Igen, és mi? – érdeklődött Yoh.
- Ha egy versenyzőt visszavesznek, valamely különleges oknál fogva – magyarázta. – A többit is automatikusan vissza kell venniük.
- Ezt csak most találtad ki! – mérgelődött Yoh.
- Sajnos igaza van Yoh – szólt közbe csendesen Goldva. – A törvénykönyv 93. pont 3. bekezdése kimondja, hogy nincs kivételezés. S ez lényegében ugyan azt fejti ki, amit ő mondott.
- Most már hiszel nekem? – kérdezte Zeke.
Yoh csak dühösen bámulta, de nem szólt. A tömeg morajlani kezdett.
- Akár szabályosan, akár szabálytalanul, de akkor is ki fogunk ütni Zeke! – vetette oda Trey.
- A múltkor is csak több százan sikerült visszaszorítanotok – mondta, s körbe nézett. – Van még hely a csapatomban.
- Senki sem akar a csapatod tagja lenni! Mert senki sem olyan hülye, hogy lepaktáljon veled! – mondta Yoh, már szinte ordított a dühtől.
- Rád még később visszatérek Yoh. Most mással kell foglalkoznom. – azzal Len felé fordult – Len, gondold meg az ajánlatomat. Szimpatikus vagy nekem. Olyan erőt adhatok neked, mint senki más…
Lennek elsötétült az arca. Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte a kis csoportot.
- Leny… kérlek ne… - szólongatta Yoh.
- Nos, mi a válaszod? – érdeklődött Zeke.
Egy örökké valóságnak tűnt mire Len válaszolt.
- … Rendben. – mondta, mire többen felkiáltottak.
Zeke arcán diadalmas mosoly ült.
- Haver, ezt nem mondod komolyan! – méltatlankodott Trey.
- Len! – szólt Ryu.
- Ugye ez csak egy rossz vicc volt? – próbálkozott Jocó.
- … Len … - suttogta Yoh.
- Azt akartam mondani, hogy: rendben Yoh, nem egyezek bele – egészítette ki Len mosolyogva a mondandóját.
Yoh megkönnyebbülten elnevette magát.
- Jaj, ember totál halálra ijesztettél! – szítta Trey, de azért ő is mosolygott.
- Ez még viccnek is rossz volt – mondta Jocó.
- Több észt hordasz a rövid gatyódban, mint hittem - dicsérte meg Ryu.
Mindenki megnyugodott, de Zekeről ez nem volt elmondható.
- Ha ez a végső döntésed Len, többet nem erőltetem. De figyelmeztetlek, nagyon meg fogod bánni! – fenyegetőzött és arca eltorzult a dühtől.
- Nem hagyom cserben a barátaimat – jelentette ki Leny. – Ők sem hagynának engem cserben.
- Lennek igaza van. Most pedig, hogy megtárgyaltuk a formaságokat eltűnhetnél végre! – vetette oda Zekenek Yoh.
- Rendben Yoh, de nehogy azt hidd, hogy végeztem veled – mondta és felemelkedett a levegőbe.
- Én végeztem veled! - feleselt vissza Yoh.
- Majd meglátjuk… - nevetett egy sort, aztán egy lángcsóva kíséretében eltűnt a sötét éjszakában.

Mire mindenki lenyugodott és visszatért a szállására, már éjfél fele járt az idő. Csönd borult az egész falura, s ennek Zeke váratlan felbukkanása volt az oka. Az emberek úgy döntöttek, hogy meghúzzák magukat és csendben nyugovóra tértek.
Mindenki aludt, kivéve Yoht. Ő álmatlanul forgolódott az „ágyában”. De végül is megunta, ezért úgy döntött sétál egyet.
Még át sem lépte a küszöböt, valaki megszólalt mögötte.
- Hova mész ilyen későn? – Anna volt az.
- Csak sétálok egyet, nem jössz? – kérdezte Yoh.
- De jövök. Amúgy se tudok aludni akárcsak te – mondta, de Yohnak feltűnt, hogy már fel is volt öltözve.
- Te számítottál rám? – kérdezte gyanakodva Yoh.
- Ismerlek már annyira, hogy kitaláljam mi lesz a következő lépésed – magyarázta Anna.
- Na akkor most mit fogok tenni? – kíváncsiskodott Yoh.
- Megbeszéljük azokat a dolgokat, amikről a múltkor nem akartál mesélni – jelentette ki határozottan és elindult a tó irányába.
Yohnak nem volt jobb ötlete, ezért követte. Leültek a partra, és a csillagokat nézték. Szép holdfényes éjszaka volt, a csillagok csak úgy világítottak a koromfekete égbolton. A csendet Anna törte meg.
- Te tudtad igaz? – kérdezte.
- Mit? – bár Yoh sejtette a választ.
- Hogy Zeke visszatér, tudtad? – Yohra nézett, de a szemében nem volt megvetés csak megértés és aggodalom.
Yoh egy nagyot sóhajtott és a vízbe dobott egy követ. A vízen a csobbanás után hullámzó gyűrűket nézte egy darabig, majd késve válaszolt.
- Ezt nehéz elmagyarázni – kezdte. – Éreztem valamit, de nem tudtam mit jelent. Csak azt, hogy Zekehez van köze.
- A rosszulléteidre gondolsz? – kérdezte Anna.
Yoh bólintott és úgy gondolta őszinte lesz.
- Látomásaim voltak – vallotta be halkan. – Mindben Zeke szerepelt.
- Még sosem hallottam ilyesmiről – ismerte be Anna. – Miért nem akartad elmondani?
- Mert megijedtem. Azt hittem velem van baj és nem lesz semmi komoly következménye ezeknek – szorította a torkát a bűntudat. – De tévedtem…
Annára nézett és azt mondta:
- Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg… – már a sírás fojtogatta, de nem akart gyengének látszani.
Anna megfogta és megszorította a kezét. Ettől Yoh úgy meglepődött, hogy a sírásról is megfeledkezett.
- Nem a te hibád Yoh! – bizonygatta – Nem tudhattad, hogy ez fog történni, és megakadályozni se tudtad volna.
Yoh megnyugodott és ő is megszorította Anna kezét.
- Köszönöm – mondta csendesen.
De a fejében egymást kergették a gondolatok. Választ kell kapnia erre a sok kérdésre, és már tudta is kihez forduljon…