"A cseresznyevirág illata"

Egy átlagos tavaszi napnak indult ez a mai, már hajnalban felkeltem és elvégeztem reggeli teendőimet a Funbari Onsen fogadó birtokán. A szokásos mindennapi rutin kezdődött el. Yoh veszekszik Annával, illetve finoman céloz rá, hogy az edzés terve meghaladja a képességeit, amitől Anna ideges lesz és jókora pofon kíséretében el kezd hőbörögni Yoh-val ,amin persze Horohoro jókat derül és „elfelejt” segíteni a ház körül mondván, hogy ilyen „show” ritkán van. Ami a többieket illeti: Ren és Lyserg visszautaztak a szülővárosukba. Ryu az utakat rója Billy-vel kitudja mikor jön haza, mondjuk nem hiányzik se ő se a hullarablók bandája. Manta ritkán átjön meglátogatni Yoh-t de orvosnak tanul úgyhogy ritkán van szabad ideje nem hogy besegíteni a munkába. Chocolove a vicceit csiszolja, bár négy-öt macskánál sose lesz nagyobb közönsége. Erről a gondolatmenetről egy sokszor elsütött favicce jutott eszembe ."Mért ment át a sárga dínó az úton? Mert a kiscsirke szabadnapos volt."Ha-ha-ha, de komolyan, ilyen viccen ki nevet? Minden ugyan olyan azóta a nap óta...amikor Hao-sama és Yoh-kun megküzdöttek egymással. Yoh nyert, de én elveszítettem egy olyan fontos személyt, akit már soha nem kaphatok vissza. Aki nem is volt az enyém, de pusztán a létezése örömöt okozott számomra. Mindezt le kell zárnom. Ehhez hasonló gondolatokkal indultam el a bevásárlóközpontba,ugyanis már meguntam Anna és Yoh vitáját. Láthatólag Horo is, mert ezúttal velem tartott.

– Hé Tamao-chan! Hova mész ilyen korán?-kérdezte mosolyogva mint akinek bármi köze lenne hozzá.

– Elmegyek bevásárolni az ebédhez,ahogy Anna mondaná: a hozzávalók nem jönnek maguktól a konyhába.-imitáltam.

– Heh ...való igaz, micsoda egy hárpia-mondta egy grimasz kíséretében ,majd leugrott a fáról amin eddig
a napot lopta.- szegénykém, mindig téged küld el.-simogatta meg a fejem tetejét.

– Szerintem fogd be mielőtt meghallja!- csitítottam- Örülj, hogy ingyen itt lakhatsz különben mehetnél vissza az Északi-sarkra.- mondtam vészjóslóan majd elindultam.- és élhetnél bálna zsíron.-emeltem fel a hangom.

– Ma olyan másképp viselkedsz-utánam indult- van valami baj?

– Nem, ugyan dehogy!-hazudtam..-Amúgy te miért jössz, ha kell valami a boltból mondd és szívesen megveszem azt is .-tereltem el a témát egy elég gyengére sikerült álvigyorral.

– Elkísérlek. Nem baj?

– Telibe talált, inkább lettem volna egymagam a gondolataimmal összezárva, de nem akartam megbántani.

- Nem. Örülök is neki.-tovább sétáltunk.- És ez így ment hosszú percekig amikor hirtelen Horo megtörte a csendet.

– Tényleg nem akarod elmondani mi bánt?

Nem válaszoltam csak néztem magam elé és folytattam a sétálást.
– Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.-vigyorgott.

– Ühüm... sétáltunk tovább.

– Hé! – bökött oldalba – Figyelsz?

– Aha...

 Hosszas séta, és mélázás után odaértünk a bevásárlóközponthoz.
–...és amikor tegnap megsütöttem a szomszéd kolibriét....

– Te meg miről beszélsz?.-kaptam fel a fejem.

– Heh-nevetett- Csak kíváncsi voltam figyelsz e.

– Figyelek, csak közben gondolkodok.- mondtam egy hamis mosoly kíséretében.

– Min gondolkodsz ilyen szomorúan? -kérdezte érdeklődően, miközben a bevásárlóközpont ajtaját kinyitotta, majd intett egyet hogy menjek be.

– Nem volt kedvem válaszolni. Láttam egy gördeszkát a pult mellett gyorsan oda rohantam.- Hm. Horo-san! Nézd! -rángattam oda- Ez nem olyan deszka amit te is szoktál használni?

– Ő..-nem egészen...

– Úgyis most lesz a szülinapod, ha jó fiú leszel megveszem neked. Oké?-mosolyogtam.

– Nagyon kedves tőled de...-vakargatta meg a fejét.- Én Snowboardozni szoktam és most tavasz van, nekem meg Novemberben van a szülinapom.

– Upsz...-hehe-
Tamao-chan, mi van ma veled? -aggódott a kék hajú sámán.- Na de...?

– Tudod mit, itt a bevásárló lista!-ketté téptem- Itt az egyik fele ,szerezd be azt, a másik felét meg én ,így hamarabb végzünk- és nem kell neki kitálalnom, addig sincs a nyakamon.-gondoltam.

– Vettem! – mosolygott, majd elindult a tejek irányába.

Én elindultam a másik irányba, de szinte azonnal megtorpantam, amikor megláttam egy csillagos fülbevalót és már megint rám tört ez az érzés. A mellkasomhoz kaptam ,már megint ez a szúró érzés a mellkasomban,- Hiányzik.- suttogtam magam elé,pedig nem akartam kimondani, de már olyan homályos volt minden... Talán,csak a könnyeimtől.

– Tamao-chan?!- futott hozzám Horo.- Jól vagy?

Hogy lennék jól? Hao meghalt, és nincs többé, nincs több remény , hogy valaha is észre vesz, hogy valaha is viszonozná az érzelmeimet.! Nem láthatom többé, nem vethetek rá egy futó pillantást, gyenge perceimben ha éppen látni akarom.- nem mondtam semmit, csak odébblöktem és kifutottam a boltból.

– Itt az idő! -szólalt meg Matamune.-

Futottam teljes erőmből, miközben forró könnyeimet törölgettem kipirult arcomról.Futottam messze, mintha üldöznének,mintha azzal hogy futok közelebb jutok hozzá.... Homályosan láttam, de nem álltam meg. Egyszer csak egy hosszan dudáló hangra lettem figyelmes, talán kamion lehetett. Oldalra néztem és tudtam, hogy itt a vég, nincs időm kitérni előle. Becsuktam a szemem és éreztem ahogy a testem felrepül a levegőbe, de fájdalmat nem éreztem, viszont cseresznyevirág illatot igen ahogy keveredik valami egészen férfias illattal. Kinyitottam a halál félelemtől összeszorított szemeim, de amit láttam....

– Asakura Hao.- suttogtam- A mennyben lennék? -Gondoltam.- nagyokat pislogtam, majd újra és újra végigmértem.

– Életnagyságban .-szája sarka apró mosolyra húzódott, majd könnyed mozdulattal letett.-

Élet? Te élsz? Ezek voltak első gondolataim, de megsem bírtam szólalni.

– Nos, tudom, hogy nem ismerjük egymást olyan jól, de amint az előbb hallottam a nevemen szólítottál. Mi csak egyszer kétszer találkoztunk a viadal alatt de jól emlékszem rád kis rózsaszín.-ennél a mondatnál „szerintem” elpirultam.

– Ő... Igen.- léptem egy kicsit hátrébb.- Mit keres itt?

– Na ne! Ne magázz! Elvégre ha azt az 1500 évet nem számoljuk körülbelül egyidősek lehetünk.-rám nézett- Az hogy mégis miért vagyok itt az egy hosszú történet.-mosolygott- Gyere és elmesélem ha szakítasz rám egy kis időt.

– Bocsánat Hao-sama!-pirultam el. Persze! Hova megyünk?-Most álmodom vagy a mennyben vagyok? De mit keres Hao a mennyországba? – körülnéztem- Nem ez nem álom túl valóságos és nincsenek szárnyaim tehát még élek! Ez a valóság!-gondoltam.

– Hová szeretnél?-gondolkozott.-Áh megvan!- mosolygott majd csettintett egyet. Hirtelen minden olyan fényes lett annyira vakító volt hogy muszáj volt lehunynom a szemem. Mire kinyitottam valami egészen más helyen voltunk.-körbe néztem-

- Hű! Mennyi cseresznyevirág!-ámuldoztam.-Hol vagyunk?

– Sakuragaoka.- mondta majd egy gyengéd mozdulattal bele túrt a fürtjeimbe.- Illik a hajadhoz kis rózsaszín.

– Ő...- azt hiszem most már az arcomhoz is- gondoltam.- Inkább térjünk a tárgyra. Kezdhetnéd az elején mondjuk...-el indult a legközelebbi padhoz és lehuppant rá majd intett nekem hogy üljek mellé.

– Inkább kérdezz és válaszolok. Úgy rövidebb is meg nem is kell mindent kitálalnia hm, okos. De tőle nem is vártam mást, gondoltam, hogy ez a kedvesség csak álca.

– Yoh megölt a csillagszentélyben. Hogy lehetsz itt hús vér testben? Tudtommal csak reinkarnációk formájában tudsz ebben a világban létezni.

– Nos.-nevetett- A kedves öcsém nem végzett túl jó munkát.

– De láttam ahogy ketté vág.- értetlenkedtem-

– Igen valóban. És nekem elhiheted nem kellemes érzés. -emlékezett vissza- De egy régi ismerősöm segített lelépni a pokol kapuja előtt.

– Hogy neked milyen barátaid vannak.-pislogtam.

– Nem mondanám barátnak. Csak azért segített hogy ő juttathasson pokolra.-nevetett.

Hát ez tényleg nagyon vicces!- gondoltam.- Ő...- És amúgy mi célból vagy itt? Talán Yoh-n akarsz bosszút állni?- de akkor mér mentett volna meg... nem értem.

– Bosszú? Nem. Meg akarom köszönni neki.

– Megköszönni? Hogy ketté vágott?-most már végképp nem értek semmit. Az tény, hogy az idősebbik Asakura elvei és világ nézete egyedi de hogy ennyire?

– Nem. Azt, hogy aznap világossá tett számomra mindent.-itt mélyen a szemembe nézett.- Eddig úgy gondoltam, hogy nagy hatalommal egyedül el tudom érni azt a célt amit kitűztem magam elé. De Yoh rá ébresztett arra hogy egy király nem uralkodhat a népe nélkül.-itt meg állt. Én nem szóltam semmit csak vártam a folytatást.

– Röviden ennyi.-hátradőlt-

– Ennyi? Azt hittem ez egyértelmű.-mindig meg tud lepni valamivel.-

– Sok mindent nem tudsz rólam.

– De nem is fogsz mindent elmondani.-értem én.- Ha ennyire nem bízol bennem mért engem kerestél meg?

– Matamune javasolt. Valóban nem bízok benned. Én senkiben sem bízok. De ezen szeretnék változtatni.

– M-mégis mit mondott Matamune?-dadogtam zavartan-

– „Ha tényleg az a szándékod, hogy megváltozz, keresd fel Tamao Tamamurát Yoh egyik barátját ő biztos nem fog el utasítani”- idézte- Bár még mindig nem értem miért pont te.-végig nézett rajtam majd látványosan gondolkozott.

– Hát ő... Én se!-vágtam rá. Hát ez elég kínos...Nyilván Matamune tudja, hogy mennyire oda vagyok a tűz sámánért ezért küldte egyenesen hozzám amit valljuk be nem bánok.- mosolyodtam el.

– Szóval akkor segítesz nekem?-suttogta a fülembe majd egy gyengéd mozdulattal magához szorított.-

Amikor megölelt finom cseresznyevirág illat szállingózott a tavaszi lágy szellőben. De mégis a legfinomabb illat az ő köpenyéből áradt ki, ahogy magához préselt. Annyira forró volt a bőre szinte égetett a vágy, hogy ott azon nyomban csókot leheljek az ajkaira. Bár. Biztos nem díjazná. Meg hát nincs is hozzá merszem. Közel volt mégis oly távol tőlem. Valahogy úgy éreztem ő több milliónyi fényévre van tőlem. Tudom, hogy soha nem fog úgy tekinteni rám, mint ahogy én ő rá. Szeretnék örökké a karjaiba pihenni. De tudtam, hogy most csak játszadozik velem pusztán a segítségem kell neki. Ezért próbálok, úgy tenni mintha nem éreznék semmi "lényegeset" iránta.

– Hm.- toltam el magamtól- Még meg gondolom.

– Naaa ne csináld ezt!- nézett rám kis kutya szemekkel.- De nem szabad bedőlnöm neki tudom milyen jól tudja manipulálni az embereket.

– Egy feltétellel!-rászegeztem a mutató ujjam-

– Még pedig?- vissza tért szokásos stílusához.

– Nem ölsz meg többé senkit!-böktem ki végre.

Egy pillanatra meghökkent majd válaszolt.
– Majd meglátjuk nem ígérek semmit.-vonta fel egyik vállát.

Hát ez nem vált be. Gondolhattam volna de legalább őszinte. Valami megmagyarázhatatlan dolog miatt elkezdtem kutatni a zsebembe és egy „fél” cetlit találtam benne.-közelebbről megnéztem

-Jajj, ne! Horohoro!

– Az ki?

– Horokeu Usui...

– Hm.-gondolkozott.-Ja igen a kék hajú. Mi van vele?

– Ott hagytam a boltba egyedül és nálam van a bevásárló lista fele.

– Ha-ha úgy kell neki.- láthatólag jól szórakozott.- De téged mért érdekel ennyire?-fintorodott el.

– Mert Anna meg fog ölni. Főleg ha megtudja KI miatt nem lesz ebéd.-célozgattam.

– Hát ebéd az már biztos nem. Legfeljebb vacsora mert már délután 6 óra bőven elmúlt.

– Mi???? – Az hogy lehet neeem.-hisztiztem- De joggal mert ha haza megyek azt hiszem kapni fogok.

– Gyorsan repül az idő. -mosolygott-

– Örülök, hogy ilyen jól szórakozol. Talán minket is vissza repíthetnél vagy teleportálhatnál vagy tudom is én mit csináltál.

– Tér idő ugrásnak hívják. Legalábbis nekem jobban tetszik ez a kifejezés.

– Akkor kérlek tér idő ugorjunk!-sietettem-

– Jól van már! S.O.F. Nélkül elég nehéz.

Tényleg ma még nem is láttam a védőszellemét. Különös. Amíg én a gondolataimmal voltam elfoglalva ő csettintett egyet és megint fényesség majd környezet változás.

– Nos, itt volnánk-állapította meg Hao.

– Hála...

– Szerinted Anna mérges rám? Mit mondjak neki? Hogy viselkedjek vele?- kapkodott a levegőbe.

– Miért érdekel téged ennyire Anna?-Hát ezt nem hiszem el másra tényleg nem tud gondolni?

– Nos, magam sem tudom. – mondta miközben az állára tette a kezét.

– Sejtettem.- sóhajtottam. -Dehogy nem tudja csak nem fogja az orromra kötni.

– Na, induljunk.- mondta majd megfogta a kezem és odahúzott a bejárati ajtóhoz.-kopogott-

– Yoh!-Nyisd ki!-kiáltott rá.

– Anna ne már! Mért mindig én- sóhajtott.

Hallottam a baljós lépteket már előre is féltem de azért kíváncsi is voltam Anna és Yoh arcára.