Save me from my darkness 3. fejezet by: Ichigo Hime

Zürzavar

A nap épp lemenőben van, süvít a szél s lágyan bele kap egy fiú lila hajtincsébe. A tetőn állt és pásztázta a tájat ami előtte volt el merengve gondolataiba.

Néha megcsillant a napnak utolsó sugarai kedvenc fegyvere élén amit mindig magával cipelt a szeretett Kwan Dao-ján.

– Valami itt nincs rendben.- suttogta maga elé.

– Mi a baj Ren mester?- kérdezte mély de tekintély parancsoló hangján szelleme.

– Különös érzésem támadt.

– Mi féle érzés mesterem?

– Még magam sem tudom. De olyan deja vu és rossz előérzet keverék.

– Gondolod mester hogy, egy olyan eset ami rossz és már megtörtént?

– Nem, Bason itt másról van szó, nem egy esetről hanem egy személyről mintha már éreztem volna ezt a furyokut.

– Értem. -válaszolt közömbösen- és mik a következtetéseid?

– Az Asakurának tuti köze van a dologhoz!

– Yoh-dono-nak? Miből gondolod? Túlságosan elvakít a féltékenység.

– Hogy mit mondtál? Egyre szemtelenebb vagy.- mondta s azzal leugrott a tetőről – minden esetre-felnézett- szemmel kell tartanom őt. Bason! Vissza megyünk Tokyo-ba holnap indulunk!

– De Ren mester! Hisz megfogadtad, hogy nem mész vissza az édesanyád miatt. Ráadásul addig nem akartál vissza menni amíg Yoh-dono-nál erősebb nem leszel.

– Hogy merészelsz becsmérelni? Kimondta, hogy nem vagyok nála erősebb!?

– Mester én nem úgy értettem!-mentegetőzött. Tudom, hogy nagyon erős sámán vagy. De az édesanyád akkor is beteg és mellette a helyed. Amúgy is kiiratkoztál az ottani gimnáziumból.

– Kösz a prédikációt de magam is megoldom. Valami húz Tokyo-ba. -elindult be a házba- kérdéseim vannak amikre sürgősen választ akarok.

– Ren mester várj! -utána szállt a szellemharcos.

Japán :Tokyo, Funbari Onsen fogadó.

Meg kell keresnem Anna-sant . De azok után amit műveltem nem szívesen találkoznék vele.-lehajtottam a fejem. Hm, talán Yoh-kun nem haragszik meg amúgy is ő megértő és jószívű. El indultam körbe-körbe lopakodtam a házba, hogy Hao-val és Annával véletlenül se találkozzak össze

de semmi eredmény Yoh-nak se híre se hamva. Sóhajtottam egy nagyot -Biztos edzeni ment. Hát ez szuper Hao meg buggyant, Anna haragszik, Yoh edzeni ment, Horo meg a húgánál van. Na mindegy egy jó darabig nem tudom meg mi történt itt. Bár lehet jobb is így. Azért elég furcsa hogy hiába bujkáltam de nem láttam senkit hova tűnt mindenki? Mi a jó nyavalya történt ameddig én nem voltam magamnál?

A nappaliban a szőke hajú itako lány majszolgatta kedvenc kekszét és közben azon is rágódott, hogy mi lehet Yoh-val. A TV be volt kapcsolva kedvenc Ringo Urami száma ment de valahogy ez se dobta fel annyira. Üveges tekintettel meredt a képernyőre.- Yoh -suttogta.- Próbálta fel idézni magában mi is történt.

– Hao remélem örülsz most magadnak!-kiáltott a fiatalabb Asakura. Szegény Tamao-chan elájult.

– Ne hogy már őt védd! Fel akart pofozni!-szólt közbe Anna.

– Én nem tudom Tamao-ról elképzelni, hogy ilyen erőszakos lenne nem pofozna fel senkit minden ok nélkül de még nyomós okkal se!-dünnyögte.

– Talán csak magából indul ki -súgta oda Hao vigyorogva.

– Te csak fogd be! Örülj, hogy nem dobtalak ki a házamból!

– Úgy érted az ÉN házamból kedvesem.

– AHH! Komolyan mondom egyszer leütöm-kiáltozott az itako lány.

– És még te mondod Tamao-ra hogy erőszakos!-szállt be a kisebbik iker a vitába.

– Te tényleg csak őt tudod védeni?-vonta kérdőre.

– Te meg tényleg nem tudod el fogadni, hogy nincs mindig igazad?-kérdezte a tűz sámán ártatlan fejet erőltetve.

– Na látod Hao is úgy gondolja ahogy én!- mosolyogva fűzte hozzá az öccse.

– Mi van? Te voltál az aki leállítottad jól tudod, hogy igazam van meg akart ütni!

– De Anna-chan ugyan kérlek -ártatlanul rá nézett – menj és pihenj le szerintem rád férne-hessegette az idősebbig. Szerintem valami nem oké a fejével -súgta oda Yoh-nak.

– Hát szerintem se! Anna mi bajod Tamao-val?

Hao csak kuncogott.

– Hát ezt már nem hiszem! Elegem van! Inkább vidd fel a szobájába, addig se hallgatom a faszságaidat!

– Igen, igen. Ez jó ötlet vidd fel őt. Ha én vinném és véletlenül felébredne akkor mérges lenne rám mert miattam ájult el.- ismét ártatlan grimaszt erőltetett.

– Jól van. Igazad van.-megfogta a lányt és felkapta a kezébe.- mindjárt jövök.

Amint látóhatáron kívül volt Yoh az idősebbik Asakura Anna felé fordult.

– Mond, még is mit szeretsz benne? Vagy talán mégis igaz hogy csak azért vagy vele hogy Sámán Királynő lehess?

– Fogd be! Mégis mit tudsz te a szerelemről?

– Jogos a kérdésed. Arról semmit, de még a vak is látja, hogy csak érdekből vagy vele.-megfogta a lány kezét.- de mind hiába mert én leszek a Király.-magához húzta.

– Tehát nem jó szándékból tértél vissza, sejtettem.-közelebb hajolt.

– Mi? Ja! Ugyan szó sincs semmi rossz szándékról. -nevetett.- természetesen azért jöttem ide hogy megváltozzak és becsületesen legyek Király. Ha erőszakkal próbálok uralkodni mások felett akkor nem leszek igazi vezére a sámánoknak. Nem hisznek majd, nem bíznak majd bennem. Tudod rájöttem, hogy nép nélkül nem lehet uralkodni.- mosolygott.

– Ez a válasz meglepett. -Hao szemébe nézett.- de mégsem hiszem el amit mondasz!

– Kérlek higgy nekem!-magához ölelte a lányt.

Yoh lefelé tartott a lépcsőn. De amit látott igazán meglepte. Hao és Anna összeborulva?! Az oké hogy, izé, hogy még ha nem is szeret akkor is az én menyasszonyom.- ez volt az első gondolata. De nem tette szóvá inkább csak bánatosan oda libegett. Furcsa mód Anna nem reagált az ölelésre mármint nem reagált agresszívan.

– Majd meglátjuk mit hoz a sors. – súgta a sámán fülébe.

Hao csak mosolygott. Mi van? A fiatalabb sámán végképp nem értette mi folyik itt. Na jó aszt hiszem ki kell szellőztetnem a fejem mert ennek nem lesz jó vége.

– Amidamaru! Megyünk futni!

– Yoh-dono minden rendben? Hisz ez a szabadnapod.

– Egy kis edzés nem árt.-feltűnően a lányra nézett. Mellesleg kettesben akarom hagyni a turbékoló párocskát.

Nem várta meg a választ kifutott a főbejáraton.

– Yoh!-mindketten utána kiáltottak.

– Most nézd meg mit csináltál!-kiáltott rá a lány.

– Mintha téged érdekelne az öcsém boldogsága.

– Na jó elegem van belőled takarodj látni sem akarlak!

– Egyszer majd csak lenyugodsz. – még egyszer rá pillantott majd köddé vált.

Az az idióta Hao!-gondolta a szőkeség. Ha tudná mit érzek Yoh iránt nem lenne ilyen bunkó.

Mi köze hozzá? Hirtelen beállít miszter tökély és meg akar változni egyik napról a másikra.

Közben meg szét barmolja az életem. -hmp- egy jó nagy darabot leharapott a kekszből. Az ő érdekében remélem, hogy egy darabig nem kerül a szemem elé.

Eközben egy sámán fiú végtelen sebességgel rótta Tokyo csendesebb utcáit. Itt nem volt annyi ember mint a központban, csak egy kettő lézengett azok is csak a saját dolgukkal törődtek.

– Yoh-dono! Ne fuss olyan sebesen még így lebegve is alig tudtalak utol érni.

A fiú nem válaszolt csak lehajtott fejjel futott tovább.

– Yoh-dono! Mi a baj? – hallotta szelleme aggódó hangját.

Az ifjú sámán futott tovább nem méltatta szóra szellemét. Egy kis idő múlva el értek egy parkhoz oda sietett a padhoz és leült s csak bámult maga elé.

– Kezdek aggódni érted. Minden rendben?

– Ne. Szólj. Hozzám. Menj el Amidamaru.

– De...

– Most!- kiáltott rá.

– Rendben van. De szólj ha szükséged van valamire.-s azzal eltűnt.

– Csak egyedül akarok lenni – suttogta maga elé.

Egy darabig csendben nézte a fák leveleinek mozgását mik a szél apró fuvallataira megmozdultak, aztán át tért a vele szemben lévő szökőkút csillogó fodrozódó vizének tanulmányozásához. Bár saját gondolataitól nem hallotta a víz csobogását se a szél süvítését. Hogy tehette ezt velem? Ide állít mint ha nem történt volna semmi mintha meg sem történt volna az a bizonyos csata a csillagszentélyben. Ráadásul megcsókolja a saját öccsének a menyasszonyát hát ez már több a soknál.

– Miért? Miért teszed ezt Hao? Mi célból vagy itt?-hangosan felkiáltott.

– Ezt próbáltam elmagyarázni kedves öcsém.-hirtelen a semmiből Yoh mellet termett.

– Hogyan? Hát te meg? – értetlenkedett.

– Figyelj Yoh. – leült mellé a padra.

– Én figyelek. –közölte unottan ásítást imitálva. De térj a lényegre mert nem érek rá.-ránézett- csak

úgy megsúgom hozzá tennék a mondtad végére egy „D” betűt is de túl jó fej vagyok.

– Most meg mi a bajod? Az oké, hogy letaglózott a jelenlétem de hogy ennyire?-csodálkozott.

– Az nem kifejezés.-szúrós tekintettel nézte tovább. Sőt még a hátam közepére se kívánnálak.

– Ne nézz már így rám kibaszott idegesítő. És mi ez a flegma stílus? Válogasd meg a szavaidat.

Yoh csak megvonta a vállát. Hát jó. -felpattant a padról. Próbáltam kiszedni belőled szép szóval, kedvesen hogy mi a bajod.

– Hát nem hatott meg.- vágta rá.

– Spirit of Fire!- kiáltotta majd kard formájában öccsére szegezte. – Akkor kiszedem belőled erőszakkal!

– Legyen! -felpattant ő is ülő helyéről. Amidamaru- szólította. A kardba!

Pár régióval messzebb Ren épp közölni akarja, hogy vissza fog utazni Tokyo-ba. Igen ez sok mindenkinek egyszerű lenne elintézni egy „ cső majd jövök-kel”. De Ren nem szívesen hagyja itt otthonát pláne úgy hogy az édesanyja beteg. Csak ült a kedvenc selyemmel borított székében és azon rágódott vajon hogy is vethetné fel a témát Jun-nak. Gondolat menetét a doshi lány zavarta meg.

– Hé Ren! Hoztam neked sütit. Wagashinak nevezik-letette elé az asztalra.-eredeti Japán recept alapján készítettem,-mosolygott-

– Remek.-elfordult.

A lány arcáról lehervadt a mosoly. – Ren, mi a baj?

– Nincs semmi.-mondta komoran.

– De, hát...

– Mégis miből gondolod, hogy bajom van? – ránézett a lányra.

– Olyan morcos képet vágsz.

– Ilyen a fejem.- mondta unottan.

– Csak aggódtam érted, tudom, hogy mindig ilyen morcos vagy, főleg amióta félbe szakadt a sámán bajnokság.-összekulcsolta két kezét. Ráadásul anya is...

– Anyánk betegsége nem ide tartozik!

– Tudom, hogy erős vagy Ren, de néha könnyebb ha valakivel megosztod a problémáid.

– Nincs szükségem gardedámra, hogy megoldjam a gondjaim.

– Én nem is azt mondtam, hogy fogadj fel őrséget! Csak azt hogy legalább a nővéreddel legyél őszinte!

– Őszinte voltam! Nincs semmi bajom. Vagyis...baj nincs de van egy dolog amit el kéne neked mondanom de fogalmam sincs, hogy kezdjek bele.- lenézett maga elé.

– Ren, a nővéred vagyok igazán megbízhatnál bennem! Mondd el kérlek!

– Ahj, félre érted semmi „olyan”. Nem kerültem bajba ha azt hiszed.-kinézett az ablakon- csak egy időre el kell utaznom.

– El utazni? Mégis hová?-értetlenkedett az idősebbik Tao.

– Vissza Japánba pontosabban Tokyo-ba.

– De hát minek? A bajnokság félbe szakadt semmi keresnivalód Japánba.

– Ez meg magyarázhatatlan de muszáj mennem. Kérlek vigyázz anyára!

– Én is veled megyek!

– Azt már nem!

– Ren mester elnézést, hogy közbe szólok de nem kéne ilyen hangnemben beszélnie az idősebbik családtagjával.- a lányhoz fordul- Miss Jun kérem nézze el neki, csak azt akarta mondani, hogy jelenleg ön a legerősebb doshi lány a családban és másra nem szívesen bízná az édesanyját.

– Értem. Jó. Ha ennyire fontos akkor nem tartalak vissza de kérlek siess haza.-mosolygott.

– Reméltem hogy megérted – kis pír jelent meg az arcán. Holnap indulunk!