Egy könnycsepp többet mondd el minden szónál.

Koraest lehetett, a világítás nem rég borította be a Tokyo-i Harajuku állomást. A fiatal sámán épp akkor szállt le beérkező vonatáról. Bőszen nézegette karóráját majd egy gyengéd mozdulattal le emelte csomagjait a járműről. Körbe nézett alig-alig lézengett pár ember. – Nos, megérkeztünk Ren mester.-hallotta szelleme hangját.

A lila hajú nem válaszolt csak hümmögött egyet. Ezzel jelezte, hogy hallotta amit alattvalója mondott.

– Mik a további terveid? Hogyan tovább?-szólalt meg ismét.

– Mindent a maga idejében Bason. – vágta rá hűvösen.

– Értem fiatal mester. – Tehát még maga a mester se tudja miért jöttünk ide.-gondolta.

– Bason! Ismerős ez a nézés.- háborodott fel. Tudom mit csinálok.!Először is szállást kell találnom, majd holnap elmegyek az Asakurához!-ordibálta.

– Miért nem szálunk meg Yoh-dononál? Hisz régóta legjobb barátok vagytok.-közölte.

– Mi csoda?- pirulva kiáltozott. Én meg ő? Még csak barátok se vagyunk!

– Az istenit!-oda lépett hozzá az őr. -Mit ordibálsz itt te kis ficsúr?

– Hogy merészel maga így beszélni velem? – továbbra is csak teli torokból ordibált.

– Eredj a dolgodra kölyök!- megfogta a közel 2 méter magas férfi és egy gyengéd mozdulattal kihajította az állomásról a csomagjaival együtt.

Ren a földet érése után morogva felállt majd leporolta fekete rövidnadrágját.

– Ren mester...- kezdte mondatát a szellemharcos.

– Pofa be Bason!-morgott rá.- Egy fél perc alatt levágtam volna azt az embert. De nem akartam feltűnést kelteni.- mondta és közben az égnek emelte tekintetét.

– Tudom, de mester...

– Különben is hogy merészel így beszélni velem egy egyszerű halandó?-fortyogott.

– Velem aki majd uralkodik mindenki és minden felett.-fényezte magát. A jövendő sámán királlyal.

– Hello Ren! -nagy vigyorral köszönt rá a jég sámán.

A kínai sámán csak kővé dermedve állt és nagy szemekkel nézett.

– Mi volt ez a gagyi duma?-nevetett tisztára úgy beszéltél mint az a flúgos Hao ha-ha.

– A francba!- ökölbe szorította a kezét. – Mért nem szóltál, hogy itt van a közelbe Bason? – Te semmirekellő.

– Elnézést nagyuram én próbáltam, de monológod nem hagyott szóhoz jutni.

– Na nyugi van.-ütögette meg a vállát Horo.- vagy ilyen nagy baj, hogy találkoztunk haver? Csak nem haragszol valamiért?

– Ugyan dehogy.-arrébb lökte sámán társa kezét.- Csak hát...-gondolkozott mint hazudhatna.

– Na mond haver.-türelmetlenkedett.

– Meglepetést akartam Yoh-nak ezért gáz, hogy találkoztunk.-itt ránézett.-mert ugye gondolom elárulod, hogy itt vagyok.

– Nem gáz nem mondom el neki hogy taliztunk -mutatta hüvelyk ujját.- Meg aztán amúgy se megyek ma már át hozzá.- az arckifejezése megváltozott.

– Mert hogy? Azt hittem ott laksz. Vagy lehet tévedek? Áh mégse olyan nincs.-nevetett.

– Na de Ren mester.- „szólt” rá Bason.

– Csak vicceltem. – mondta közben rá nézett Horora aki lehajtott fejjel pásztázta az aszfaltot. – Jó tudom nem a humoromról vagyok híres de azért ennyire nem volt rossz.

– Ja, nem. Igazad van ott lakom.- kapta fel a fejét.

– Hát akkor meg miért nem alszol ott?- értetlenkedett.

– Chh. Mert egy töketlen idiótával nem alszok egy fedél alatt azért. – mutatott a fogadó irányába.

– Ezt bővebben kifejtenéd. – még mindig nem értette.

– Ja tényleg te még nem is tudod. Sztem jobb ha nem tőlem tudod meg.- legyezgettet a levegőbe.

– Na! Nyögd már ki!– türelmetlenkedett.

Horo komolyan nézett a lila hajúra. – Hao visszatért.

Egy pár másodperces csönd után végül Ren megszólalt.

– Az a Hao?-pislogott. Az Asakura?- szájához emelte kezét és gondolkozott.

– Ja. Yoh bátyja más Hao nem igen van.- gúnyolódott.

– Ez most nem segít.-sóhajtott. És pontosan mikor is tért „vissza”?

– Hogy mikor? Nem tudom. Tegnap nagyba mentem haza, erre ott volt az a buzi..bleee.- hangjában undor hallatszott.

– Ez érdekes... Hm. Tehát ezért volt az a különös érzésem, biztosan az Asakura hatalmas erejét éreztem ahogy visszatér ebbe a világba.-gondolta. Nem csoda, hogy még a vér is meghűlt bennem.-összeszorította fogait.

– Te Ren. Nem kéne valahol szállást foglalni elég későre jár ahhoz a sátánhoz meg vissza nem megyek. Pfuj.-köpött egyet. Ren csak szánakozóan végig mérte.

– Most nézd meg! Leköptem magam! – siránkozott.

– Bizonyára ez is az „ő” hibája. – mondta cinikusan.

– Minden az ő hibája ha egyszer elkapom...

– Na jó gyerünk te együgyű különben aludhatunk a híd alatt.- mondta a kínai sámán és egyik kezével felkapta a csomagjait a másikkal meg Horokeu karját rángatta el.

***

Olyan este fél 11 körül járhatott az idő amikor Hao és én betoppantunk a Funbari Onsen kapuján. Az utóbbi időben Anna nem volt olyan kemény kezű mint a viadal alatt volt. Mármint annyira nem...

– Mégis hol a fenébe voltát ennyi ideig?- rikácsolta.

Jól hallottam vagy tényleg egyes szám második személyben beszél? Mintha itt se lennék micsoda bosszantó egy nő.- gondolta a tűz sámán és jól hallhatóan megköszörülte a torkát. Persze Anna továbbra se méltatta figyelemre.

– Anna-san ne haragudj Horokeu-kun elfelejtette rögtön említeni, hogy haza kéne indulni és nekem is teljesen kiment a fejemből, hogy ma én vagyok a soros. – mondtam közben lassan össze bökdöstem ujjaim.

– Már késő! – vonta meg a vállát. Elkészítettem a vacsorát csak nem képzeled, hogy órákat fogok várni amíg te haza tévedsz!

– Khm.- az idősebb Asakura köhögést imitált. – Már meg bocssás de én is itt volnék.

– Jobban jártál volna ha nem szólalsz meg.-eddig még csak apró pillantást sem vetett felé de most látszólag be telt nála a pohár szúrós tekintettel rá meredt a tűz sámánra.

– Most mi van? -körbe nézett majd ártatlanul hozzá tette.- Valami rosszat mondtam?

– Ugyan dehogy.- vágtam közbe.- Csak Anna-san mostanában nagyon feszült.-magyaráztam

– Igen főleg a mai nap zaklatott fel. Amióta rontod itt a levegőt. – lenézően tekintett az említettre. Hao válaszképp csak nevetett egy sort és hozzá tette:

– Ó Yoh hogy én mennnnyire sajnállak...- megütögette öccse hátát....hogy ilyen menyasszonyod van.- az utolsó szónál Anna szemébe nézett, hogy lássa milyen hatást ért el. Az eredmény túlon túl hatásosra sikeredett.

– Ő Hao...kezdett bele a fiatalabbik. – majd zavartan lesütötte szemeit. Szerintem ezt nem kellet volna.

– Váááh. Hao-sama úgy értette, hogy sajnálja azt hogy neki nincs ilyen menyasszonya. – kiáltottam majd magamba elmondtam egy „Mi atyánkat”. Te jó ég...

– Asakura Hao … -suttogta az itako közben felé sétált.

– Tessék? –hátra lépett egyet. Nem Látszott rajta de a hangjából kivehető volt hogy egy kicsit megrettent.

– Mikor oda ért hozzá egy jól irányzott pofon csattant kedvenc sámánunk arcán ami „szép” nyomot hagyott vonásain. Hao már szólásra nyitotta volna száját de látta, hogy az itako szeméből pár könnycsepp gördül le. A lány próbált nem rá nézni elfutott az idősebbik mellett és kirohant a kapun.

– Anna! -kiáltott utána a fiatalabbik.

– Hagyd! – utasította fivére.

– Ezt most mért kellett?-nézet bátyjára haragosan.

– Mit miért?!- kiáltottam rá. Anna pofozta fel Hao-samát!

– Egyelőre Hao csak egy „vendég” nincs joga itt ilyen stílusba beszélni senkivel akár ki is ő.- mondta komolyan.

– De...- kezdtem bele.

– Yoh-nak igaza van.-szakított félbe Hao. A kérdésedre a válasz...- öccse felé fordult.

– … Azért nem hagytam, hogy utána menj mert én bántottam meg és kötelességem nekem megvigasztalni.

Még hogy megvigasztalni? Ti értitek ezt? Amikor én pofoztam volna fel Annát akkor nem akart „megvigasztalni”. Hihetetlen hogy mennyire oda lehet Annáért. Bár igaz hogy bunkón viselkedik vele szinte mindig de tuti hogy azért mert féltékeny hogy nem őt szereti. – Áhh- sóhajtottam.

– Jó menj utána de ha elszúrod...

– Hm. Öcsi amióta „legyőztél”- fintorodott el.- nagyon nagy lett a szád. Tudd, hogy hiába győztél le a bátyád vagyok tehát a tisztelet kijár.

– Hao ebben igazad van.-nézett rá. De nem viselkedsz testvéremként. Épp ezért ne várd el hogy úgy is kezeljelek. Az idősebbik Asakura megszeppenve mérte fel helyzetét. Úgy tűnt erre nem tud mit mondani teljesen igaza volt Yoh kun-nak.

– Akkor mi lesz Anna san-nal?-tettem fel az egyszerű kérdést.

– Megyek és jóvá teszem azt amit elkövettem.- szólalt meg végül az idősebbik. Szerinted hova ment? – fordult oda Yoh-hoz.

– Hát nem tudom.- vakargatta a fejét.

– Mindegy. Sietek vissza.- összezárta a poncsóját és elindult.

***

A komoran sétálgató fiú már több mint félórája kereste Annát. Először a Parkokban nézte meg majd olyan helyeken ahol jó pár ember barangolt. Hiába ódzkodott a sok embertől kénytelen volt néhánytól megkérdezni nem e láttak egy szőke piros sálas fekete ruhás lányt. Sajnos ez nem sokat segített. De szerencséjére a tűz szelleme is segédkezett neki. Körbe repülte a várost és meglátta a lányt egy kis tavacskánál. Hao-nak elújságolta az infót és azon nyomban követte szellemét aki mutatta az utat.

Az itako annál a tónál volt ahol először került közel Yoh-hoz. Amikor először voltak őszinték egymáshoz és beszélgettek normálisan. Ott állt a tó előtt és elmélyült gondolataiban – Talán Hao-nak igaza van.-gondolta.

Lehet Yoh is ugyan azt gondolja rólam mint ő. Talán csak az ígéret miatt nem dobott még ki. – sóhajtott. Egyáltalán nem vagyunk olyanok mint egy pár. Még csak meg sem csókolt soha. Eddig még nem is közeledett „úgy” felém. Talán nem is szeret, ha szeret akkor is csak barátként. Pedig én tényleg igyekszem...- gondolta de hirtelen föl eszmélt amint érezte, hogy valaki hátulról átöleli.

– Anna...-suttogta a fülébe.

Egyből felismerte az idegen hangját.– Hao! Eressz el!-kapálózott, próbált szabadulni az ölelésből de a fiú nem engedte.

– Nyugodj meg. – simított végig az oldalán. Csak bocsánatot akartam kérni tőled.

– Nem kell a bocsánatod, teszek a véleményedre!

– Ne hazudj!-utasította. Nagyon jól láttam, hogy érdekel a véleményem.-szorosabbra fogta az ölelést.

– Miből láttad?-szeppent meg.

– A könnyeidből. – mondta halkan és közben végig húzta mutató ujját azon a ponton ahol nem rég még Anna könnycseppjei folytak végig.

– Hao! Ne érj hozzám!- kiabálta és kimenekült a fiú karjai közül.

– Nem értem mi a bajod.-nézett a szemébe. Yoh-ba vagy szerelmes de elutasítasz engem aki szinte úgy néz ki mint ő. A lány végig nézett rajta.

– Nálam a belső fontosabb mint a külső! Nem járnék sose egy gyil...-gyorsan a szájára tette a kezét amint meglátta Hao arckifejezését.-Szóval...

– Félre érted a helyzetet.-összeráncolta a homlokát.- Nem akarok veled „járni”. Nem azért jöttem utánad hogy elnyerjem a szíved a nagylelkűségemmel. -elégedetten mosolygott majd folytatta.- Csupán el akarom nyerni a bizalmad.

– Az nem lesz egyszerű.-végig mérte a fiút. – Én nem bízok benned, nem vagyok olyan naiv mint Yoh.

– Majd meglátod kedves Anna hogy nincs okod a bizalmatlanságra.-mosolygott.

– Töröld már le azt a bárgyú ál-vigyort a képedről! Irritál.

– Látom jobban vagy.-komorodott el.

– Mit ácsorogsz itt sok még a teendő!-A fogadó nem takarítja ki önmagát.- mondta szokásos hangnemében.

– Hát akkor induljunk.

– Nem nem és nem! Veled nem sétálok vigyél haza a tűz szellemével!-utasította.

– Még követelőzöl is? Feleségül ne vegyelek?-nevetett.

– Te sosem adod fel mi?-halványan elmosolyodott majd megfogta Hao karját és elindult a fogadó irányába. A tűz sámán meglepődött a kedves gesztuson de nem zavartatta magát hagyta, hogy Anna vezesse. Pont azért mert ez az első de lehet, hogy az utolsó is hogy normálisan viselkedik vele szemben.