Soha sem késő 12.fejezet

Késő este volt. Az Asakura csapat szállásán álmos csend honolt. Mindenki ki volt fáradva és az igazak álmát aludták. Vagyis majdnem mindenki. Valaki lelopózott a lépcsőn és megállt Yoh szobája előtt.
Bekopogott, de mikor nem érkezett rá válasz, beszólt.
- Yoh, ébren vagy? – suttogta Anna – Én vagyok az, Anna.
Semmi válasz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Ez nem tetszett neki, Yoh nem szokta magára zárni az ajtót. Néhány percig még ott állt és hallgatózott, de feladta és visszament aludni. Úgy döntött majd holnap kérdőre vonja Yoht.
Mikor elhaltak a lány léptei, a szobában Amidamaru megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem tudta mire megy ki ez az egész, de megígérte Yohnak hogy fedezi. S ő mindig betartja a szavát.

Yoh úgy érezte kétszeres sebességgel telik az idő. Mintha csak 10 perc telt volna el, mióta megtalálta Zeke-t. Pedig már hajnalodott, s tudta, nem sokára vissza kell mennie. Valószínűleg Zeke is erre gondolt, mert megkérdezte.
- Tudják, hogy eljöttél?
- Hát… nem igazán – ismerte be félénken. – Hamarosan indulok vissza.
- Értem – mondta, azzal felült. – Elkísérnélek, de még van egy kis elintézni valóm.
- Nyugi, visszatalálok egyedül is. De egy kicsit még maradok – mondta, azzal ő is felült.
- Nem fognak örülni, ha rájönnek, hogy velem voltál… - hajtotta le a fejét.
- Nem érdekel, mit gondolnak, mert tévednek veled kapcsolatban – jelentette ki Yoh szilárd meggyőződéssel.
- Miből gondolod, hogy megbízhatsz bennem? – kérdezte hitetlenkedve Zeke.
- Megérzés – válaszolta Yoh és nézte, ahogy fölkel a nap.
Zeke követte a pillantását, de egyszer csak összerándult és előregörnyedt.
- Mi történt? Mi a baj? – térdelt mellé Yoh, de Zeke ellökte magától.
- Semmi bajom, csak… Ááá – még jobban összegörnyedt -… csak menj!
- De…
- MENJ MÁR! – ordított rá, és újra megrázkódott a teste.
Yoh nem akarta sorsára hagyni Zeket, de az ösztönei is menekülésre késztették. Nem, nem fogja csak úgy itt hagyni! Muszáj valahogy segítenie rajta!
Zeke a földre vetette magát és felüvöltött. Látszott hogy küzd a fájdalom ellen. Yoh közelebb mászott hozzá, és segített neki feltérdelni, ami nem volt egyszerű. Zeke egész testében remegett, s mindenegyes szóért meg kellett küzdenie.
- … Kér… kérlek Yoh,… hagyj magamra – nyögte ki nagy nehezen.
- Megőrültél?! Nem hagylak itt! - makacskodott Yoh, s megszorította a vállát.
- Könyörgök, nem … nem akarlak bántani… - suttogta, és könnyek csurogtak le az arcán.
Yoh ledermedt. Zeke sírt. Még sose látta őt ilyen megtört állapotban. Yoh bízott Zeke-ben, mégsem tudott elmozdulni mellőle. De Zeke következő üvöltése észhez térítette. Felállt és futásnak eredt. Útközben átkozta magát, ez volt a legostobább dolog, amit valaha is tett.
A házak közé érve lelassított. Nem akarta hogy valaki meglássa, mert akkor lőttek az alibijének, miszerint végig a szobájában volt. Gyorsan bemászott a szoba ablakán, és leült az ágyára. Vett néhány mély lélegzetet hogy lenyugtassa magát, hanyatt dőlt fekvőhelyén.
- Amidamaru, keresett valaki? – kérdezte szellemét Yoh.
Megjelent a szamuráj és Yoh elé lebegett.
- Csak Anna, de hol voltál ilyen sokáig? – érdeklődött a szellem.
- Végére kellett járnom valaminek – tért ki a válasz elől Yoh.
- Zeke-hez mentél, ugye? – kérdezett rá.
Yoh nagyot sóhajtott.
- Kérlek, ne mond el senkinek. Igen… vele voltam – vallotta be Yoh.
Odakint megreccsent a lépcső, majd néhány másodperc múlva bekopogtak az ajtón.
- Yoh, ébren vagy már? – hallotta Anna hangját.
- Már öltözök! – mondta és felpattant az ágyról.
- Ha kész vagy gyere reggelizni! – szólt Anna és elment.
Yoh megkönnyebbült. Azt hitte, meghallotta a beszélgetését Amidamaruval. Gyorsan ellenőrizte hogy minden ruhája a megfelelő helyen van-e, de észre vett valamit. Nem volt rajta a nyaklánca, pedig azt mindig viselni szokta. Nem emlékezett rá hogy levette volna. Feltúrta az egész szobát, de sehol sem találta.
- Amidamaru, nem láttad a … - kezdte Yoh, de megakadt a szeme valamin.
A párnája félig lecsúszott az ágyról, s az alól kandikált ki a lánca.
- Felejtsd el, megvan – mondta, azzal felöltötte magára.
Fogalma sem volt hogy kerülhetett oda, de a lényeg, hogy megtalálta. Ez a nyaklánc egyfajta kabalává vált a számára. Megszokta, hogy mindig vele van. Megnyugodva indult az ajtó felé, de egy furcsa érzés kerítette hatalmába. Visszafordult és végig nézett a szobán. Már nem a nyaklánc járt a fejében. Csak két szó: Deja vu…

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Reggeli a srácokkal, mosogatás, és végül az edzés. Ezúttal Yoh is velük tartott, mivel Anna úgy ítélte meg, hogy a karja nem gátolja meg hogy lábra eddzen. Vagyis amíg a srácok futottak és kondiztak, addig ő Anna mellett állt egy széken, fél lábon, mozdulatlanul. Az elején nem értette a gyakorlat lényegét, de két-három óra után már majdnem összeesett. Azt hitte, ennél már nem lehet rosszabb.
De ekkor Anna olyat mondott, hogy, hogy be kellett ismerni, jó nagyot tévedett.
- Tudom, hol voltál az este – jelentette ki föl se nézve a stopperóráról.
Yoh meglepetésében elvesztette egyensúlyát, és hanyatt esett.
- Te… tessék? - hebegte, miközben feltornázta magát.
- Kerestelek az este, de nem nyitottál ajtót.
- Azért mert aludtam – füllentette.
- Akár fel is adhatod, hallottalak reggel Amidamaruval beszélgetni – adta meg a kegyelemdöfést Anna.
„ Nem hiszem el, hogy Anna előtt nem maradhat titokban semmi…” – sóhajtotta magában.
- Tudod, én csak…- kezdte, de a többiek épp visszaértek a futásból.
- Olyan nehezek a lábaim, mintha… mintha… - törte a fejét Jocó.
- Ne erőlködj. – futott be másodikként Ryu.
- Ahh, istenem legyen már vége! Küldj egy jelet! – fohászkodott Trey.
- Te komolyan azt hiszed, hogy történni fog valami? – húzta fel a szemöldökét Len.
Erre a végszóra megszólalt Yohék orákuluma.
- Holnap meccsünk lesz srácok. – informálta őket Yoh. – A csapat neve pedig… Flipper?! Az nem egy játék?
- Majd holnap kiderül, az edzést mára felfüggesztem – mondta Anna mindenki nagy örömére.
- Ez az, köszönöm! Van isten! – örvendezett Trey.
- Most mit vagy úgy oda? Ez csak véletlen volt. – makacskodott Leny.
- …Véletlenek nincsenek - hallották a jól ismert hangot.
Egy emberként fordultak meg. Zeke állt tőlük nem messze annak a széknek támaszkodva, amin Yoh edzett. Yoh mérhetetlen megkönnyebbülést érzett. Tehát jól van! De csak Yoh volt boldog hogy láthatja.
- Te meg mit keresel itt Zeke? – förmedt rá Lyzerg, és harci állást vett fel.
- Gondoltam szólok, hogy megnézem a holnapi meccseteket Yoh – mondta, és elindult felé.
Yoh nem tudta miért, de volt benne valami furcsa. A mozgása esetlen volt és gyenge… sántított. Yoh ideges lett, azt hitte semmi baja. De miért sántít? Mi történhetett vele?
Zeke mellé ért és a fülébe suttogta:
- Figyelni foglak… - majd egy sejtelmes kuncogás és egy lángcsóva kíséretében köddé vált.
Yohnak valamiért az a furcsa érzése támadt, hogy ez a mondat nem a holnapi csatájukra vonatkozik…

Az út vissza a szállásra csendesen és eseménytelenül telt. Mindenkit meglepte Zeke váratlan felbukkanása, de főleg Yoht. Nem az lepte meg, hogy hozta a szokásos stílusát, sokkal inkább az, hogy így jelent meg. Még a vak is láthatja hogy le volt gyengülve. Így mutatkozni… Ez nem vall rá. Ráadásul a meccsükön is ott lesz! Mondjuk, régebben is eljött, de sose jelentette be. Készül valamire…
Ezek a gondolatok nem hagyták nyugodni. Még vacsora közben sem, amit elég zajosan fogyasztottak, ugyanis megint kínait ettek.
- Ó, ember! Ilyen nincs! – bökdöste a pálcikájával a rizsszemeit Trey.
Nem fért a fejébe hogyan lehet pálcikákkal rizst enni.
- Nyugi, van villa is. – mondta Yoh és átnyújtott neki egyet.
Neki valahogy nem volt étvágya. Összeszedte a tányérját és felállt. Úgy nézett ki, hogy Anna is befejezte, mert ő is felállt az asztaltól. Yoh mit sem sejtve indult el a mosogató felé, de megbotlott Ryu székében. Az hagyján hogy elesett, de szerencsétlenségére magával rántotta Annát is, aki így Yoh alá került. Először fel sem fogták a helyzet kínosságát, csak bámultak egymásra.
Annának jött meg előbb a hangja.
- …Y… Yoh… - suttogta elhalóan.
- I… igen? – nyelt egyet Yoh, de a szemét nem vette le a lányról.
- Le… leszállnál rólam? – mondta és elpirult, de még mindig egymást nézték.
Yoh lassan kapcsolt. Végig nézett magukon, és ő is elpirult.
- …Ah …aha, persze. – állt fel gyorsan és felsegítette Annát.
Egy ideig még a másikat kémlelték, majd Anna zavartan lesütötte a szemét.
- Megye… megyek mosogatni. – mondta, és gyorsan összeszedte a tányérját, de még mindig zavarban volt.
Mikor Yoh meghallotta a vízcsobogást, felocsúdott zavarából és körül nézett.
Mindenki kivétel nélkül őket bámulta. Trey szájából még az étel is félig kilógott, de látszott hogy ez most nem zavarja. A kínos csendnek Jocó vetett véget.
- Ez meg mi volt? – döbbent meg.
- Én is ugyan ezt akartam kérdezni barátom – fűzte tovább Ryu.
- Nem értem miről beszéltek… - hajolt le Yoh az elejtett dolgokért.
- Mi volt ez a nézés? – faggatta Morty.
- Milyen nézés? – értetlenkedett Yoh, de közben a feje már rákvörös volt.
- Ez a „totál beléd vagyok zúgva” nézés – folytatta Leny, mire a többiek nagyot néztek. – Most mi van?!
- Honnan tudod Lenyboy? – nézett rá huncut vigyorral Trey.
Len köpni, nyelni nem tudott.
- Eltértünk a tárgytól! – vonta karba a kezét és egy kis pír jelent meg az arcán.
- Nem értem mi ebben a furcsa. Elvégre jegyesek. – jegyezte meg Faust, és átkarolta kedvesét.
- Csak akkor kell elvennem, ha megnyerem a Bajnokságot! – mentegetőzött Yoh.
- Látod Yoh, szívességet teszek neked, ha én leszek a Sámán Király! – szerénykedett Leny.
- Úgy érted ÉN teszek neki szívességet! – szállt vitába Trey.
- Ez most lényegtelen. Csak érdekből akar hozzád menni? – döbbent meg Faust.
Yoh ettől a kérdéstől kicsit zavarba jött. Mégis honnan kéne tudnia?
- Hát… ő… honnan tudjam? Csak barátok vagyunk… - pirult el még jobban, ha ez egyáltalán még lehetséges.
A fiúk hümmögése közben tűnt fel neki, hogy megszűnt a mosogatás hangja. Majd hallotta, hogy valaki mögött becsukódik az ajtó. Yoh már Anna után készült menni, amikor Morty megszólította.
- Utána néztem ennek a Flipper csapatnak, és a nevük roppant találó – újságolta Yohnak.
- Valóban? – kérdezte szórakozottan, ugyanis most nem nagyon érdekelte a csata.
- Mindegyik médiuma egy golyó, amit a flipper gépeknél használnak. – magyarázta.
- Tényleg? – ezt már komolyan kérdezte, ugyanis enyhén szólva furcsán hangzott.
- És ráadásul a szellemeik is híres flipper játékosok voltak! – mondta lenézően Morty.
- Az Óceán trió csapatnál nem lehetnek szerencsétlenebbek. – mondta Ryu az előző harcukra utalva.
- Ne becsüld alá őket Ryu. Rossz előérzetem van, asszem lefekszem – mondta, és elköszönt a többiektől.
A folyosón menet még hallotta Trey hangját:
- Na Leny, mi van ezzel a nézéssel?
Yoh megmosolyogta a falat, majd megrázta a fejét és tovább indult. Nem a szobája felé vette az útját, hanem úgy döntött beugrik Annához. Tisztázni akarta ezt a… balesetet? És volt még valami…
Mikor odaért az ajtaja elé, megállt és bekopogott.
- Szabad! – szólt ki Anna.
Yoh benyitott. Anna az ágyán ült.
- Szia – köszönt félénken. – Én csak, bocsánatot akartam kérni amiatt, ami az ebédlőben történt.
- Semmi baj, én sem figyeltem. – ismerte be a lány.
Yoh egy ideig csöndben állt, majd Anna intett neki hogy üljön mellé.
- Csak ezért vagy itt? – kérdezte.
- Nem, nem csak ezért – kapta el a pillantását Annáról. – Tudod, amit a konyhában mondtam, azt komolyan gondoltam.
Mikor Anna keze megrándult hozzá tette:
- Az elsőre gondolok. – erre Anna ránézett.
- Ha így van, akkor nincs mit mondanom. – mondta, és felállt, de nem tudta elrejteni a fájdalmat ami kiült az arcára.
- De…
- Feküdj le korán! – emelte fel a hangját – Holnap a meccs után tarthatsz egy kis bulit.
- Miért? – értetlenkedett Yoh.
- Május 12. lesz – emlékeztette. – Gondoltam megszeretnéd ünnepelni a szülinapodat.
- Tényleg! – csapott a homlokára Yoh – Köszi, rendes tőled.
Azzal felállt és elindult kifele az ajtón. Kicsit csalódott volt, hogy nem kapott választ a kérdésére.
- És Yoh… - szólt utána Anna, mire Yoh megtorpant – Nagyon szeretném ha te lennél a Sámán Király..
Yoh visszafordult, és látta hogy Anna félénken mosolyog. Visszamosolygott rá és becsukta maga mögött az ajtót.
Boldogan indult a szobája felé, ugyanis Anna tulajdonképpen megválaszolta a kérdését. Úgy érezte ez lesz a legjobb szülinapja.
A szobájába érve átöltözött és az ablakhoz sétált.
- Remélem, találkozunk holnap. – nézett ki az ablakon Yoh – Hogy boldog szülinapot kívánhassak neked… Zeke.

Zeke hallva a lépteket, gyorsan kimászott az ablakon és meghúzta magát alatta. Yoh pont ekkor nyitott be, és semmi sem mutatta, hogy észre vette volna hívatlan vendégét.
A zajokból ítélve átöltözött, majd az ablakhoz sétált.
Így Zeke tisztán hallotta minden szavát:
- Remélem, találkozunk holnap. Hogy boldog szülinapot kívánhassak neked… Zeke.
Zekenek megremegett a lába, s döbbenten bámult maga elé. Kellett néhány másodperc mire felfogta amit hallott. Lassan fátyol borult a szemére, de nem törődött vele. Meg akarta mondani neki, de tudta hogy ez lehetetlen. A fájdalom és a boldogság könnyeitől fuldokolva azt suttogta:
- … Én is neked. – s köddé vált.
Yoh összerezzent és lenézett, de nem látott senkit. Különös, de… megesküdött volna rá, hogy az előbb Zeke hangját hallotta.