Soha sem késő 3.fejezet

A délelőtt további része a megszokott rutinban telt. Reggeli, mosogatás, (iskola nem volt) és persze Yoh kedvence, a henyélés. Az ebédig még minden rendben ment, de aztán kezdődött a cuccok csomagolása és pakolása. Anna teljesen kifordult magából – jobban, mint általában –, és úgy viselkedett Yoh-val, mintha egy csomaghordó inas lenne.
Yoh nem értette, hogy visznek majd el ennyi cuccot. De azt sem, hogy reggel még tök jól beszélgettek Annával, most meg megint felvette az „Én Vagyok Az Úr A Háznál És Azt Teszed Amit Én Akarok!” viselkedést. Ő persze csak a TV-ben nézett valami idétlen sorozatot.
- És ne felejtsd el Yoh, hogy az én ruháimat pirossal, a tiedet pedig narancssárgával csomagold be! – utasította Anna.
Yoh azt hitte megőrül.
- Az előbb még azt mondtad, hogy az enyémeket pirossal és a tiedet narancssárgával! – kiáltott kétségbeesetten Yoh.
- Meggondoltam magam. A pirosat jobban szeretem – közölte nemes egyszerűséggel és visszatért a szappanoperájához.
- Agh…!!! Én esküszöm… - kezdte Yoh, de Amidamaru közbeszólt.
- Szerintem itt állj meg, mert ha Anna meghallja nemcsak a színekkel lesz gondunk.
- De legalább segítene! – sopánkodott az „inas”.
- Már az útra való kaját becsomagoltam – szólt hátra a válla fölött Anna.
- De az csak egy láda!
- Igen, de ezt edzésnek is veheted drágám – mondta a megszeppent Yohnak.
- Kész én feladom – adta meg magát Yoh.
Miután minden a megfelelő helyére került, megérkeztek a többiek is. Úgy volt megbeszélve, hogy elrepülnek a Nyugati Sivatagba és ott Billy felveszi őket, s így hamarabb elérik Doby falut.
- Na, végül is ki takarított ki? – ez volt Trey első kérdése, rögtön ahogy megérkezett.
- Anna – vágta rá Yoh és Morty.
- Tényleg volt abban a kajában valami haver… - jegyezte meg Trey, és azt latolgatta, hogy megérte-e az edzés Pilikával.
- Ez akkor is nevetséges! Engem nem ugráltathat senki! – jelentette ki Len határozottan.
- Len, gyere és rakd be a ládádat hátra! – utasította Jun.
Len nagyot sóhajtott és berakta a cuccát.
- Na, ki ugráltat kit kisnadrág? – gúnyolódott Ryu.
- Ezt testvéri kötelességnek hívják! – mentegetőzött.
- Jó, ebbe most ne menjünk bele fiúk… – próbálkozott Yoh.
- Igen Len, mert úgyis alulmaradnál! – adta meg a kegyelemdöfést Trey.
- … Alul…alul… Á megva… - kezdte Jocó, de rövid úton a földön kötött ki, mert Trey és Len gyorsan kapcsoltak.
- Ez jól esett – mondta Len.
- Nekem is – helyeselt Trey.
- Akkor, hogy túl vagyunk konfliktuson indulhatunk végre? – türelmetlenkedett Lyzerg.
- Szerintem is induljunk, mert még lekéssük a gépet – szólt közbe Faust.
- Akkor indulás!. – mondta ki a végszót Yoh, s elindultak a reptér felé vezető úton.

Megérkezve a reptérre, elkezdték a járműre felpakolni a csomagokat. Már majdnem kész voltak, mikor Yoh-t egy furcsa érzés arra késztette, hogy nézzen balra. Elfordította fejét, és kiestek a szatyrok a kezéből. Ugyanis Zeket látta azon a helyen felvillanni, ahol legelőször találkoztak vele. Nevetés csengett a fülében, kárörvendő nevetés. S megint megrándult a teste, mint akkor este.
- Yoh, Yoh! – szólongatta valaki.
Yoh zavartan a hang irányába nézett.
- Ideadnád azt a szatyrot? – kérdte Lyzerg.
- Mit? – értetlenkedett Yoh.
- A szatyrot! – ismételte meg.
Yoh nem válaszolt, csak visszanézett oda, ahol az emléket látta bevillanni. De már nem látott semmit.
- Yoh mester, mért nézed a kerítést? – kérdezte Ryu.
Nem válaszolt, még mindig megkövülten bámulta azt a helyet. Kezd megőrülni? Ez már több mint sok. Elmélkedett magában, nem törődve a többiek aggódó pillantásaival. Végül arra eszmélt fel, hogy valaki a kezét lengeti az arca előtt.
- Hahó! Föld Yohnak! Hallasz? – kérdezte Anna.
- Persze - pislogott megszeppenten. – Miért ne hallanálak?
- Már vagy 2 perce a semmibe meredsz – jegyezte meg Morty.
- Ja, semmi csak elgondolkoztam – ami részben igaz is volt.
- Ez mostanában elég rossz szokásod lett. Már a gondolkodás, gondolatának a gondolata… vagyis a nem tom mi gondolata is kikészít – bölcselkedett Trey.
- Ne erőlködj hónyuszi, ezt neked lehetetlen elsajátítani – folytatta Len a sort.
- Nicsak ki beszél! – vágott vissza Trey.
- Remélem az ég kegyes lesz hozzám, és te leszel az első ellenfelem – reménykedett Leny.
A vitát a kapitány hangja szakította félbe:
- Beszállás! Mindenki, aki nem jön itt hagyom.
Ezzel nem lehetett ellenkezni. Még Anna is szó nélkül felszállt. Yoh még vetett egy utolsó pillantást arra a bizonyos helyre, majd a gép a levegőbe emelkedett, s így megkezdték az utazást a Nyugati Sivatag felé.

Mikor a Nagy Nyugati Fürdőnél leszállt a gép, Billy már ott várta a kis csapatot.
- Áh… Sokkal kényelmesebb, mint a múltkor - nyújtózkodott Trey.
- Az én gépem ezerszer jobb! – dicsekedett Len.
- Tudjuk Leny, van még egy tucat igaz? - nevetett Yoh, a többiekkel együtt.
- Haha, nagyon szellemes… - morgolódott Len.
- Billy! De jó hogy látlak! – örvendezett Ryu és megölelte barátját.
- Na, beszállás gyerekek! – adta ki az utasítást, amit a többiek meg is tettek.
De Yoh reménykedve Annához fordult.
- Nem maradhatnánk néhány napot? – könyörgött.
- Nem! – jelentette ki - És a következő próbálkozásodra is nem – tette hozzá Anna, mikor látta, hogy Yoh már nyitja a száját, hogy tiltakozzon.
Az úton nem történt semmi említésre méltó, leszámítva azt, amikor elérték a Vörös Folyó Kanyont.
Ugyanis egy kis időre megálltak pihenni. Ezt mindenki örömmel fogadta, főleg Yoh, aki elindult, hogy végre kinyújtóztathassa elgémberedett végtagjait. Már olyan messze került, hogy nem is hallotta a hangjukat.
- Végre egy kis csend! – örvendezett Yoh.
- Már igazán rád fért a pihenés – jegyezte meg Amidamaru.
- Hm? Ezt meg hogy érted? – kérdezte meglepetten Yoh.
- Nagyon nyúzott vagy – állapította meg Amidamaru. – De nem érzek semmi olyat, amit te ne éreznél és nem értem mi a baj.
- Ó… - most már értette – De ne aggódj, minden a legnagyobb rendben!
Nem értette, miért nem mondja el az igazat. Talán azért, mert ez csak az ő problémája. S egyedül kell ezt megoldania.
- Na, azt hiszem indulnunk kéne – fűzte tovább a szót Yoh.
- Egyetértek – mondta a szamuráj.
Felálltak és éppen indultak volna, amikor Yoh hirtelen megtorpant. Megint elfogta az a kellemetlen, rossz előérzet. Gyorsan megfordult és akkor meglátta. Azon a helyen, ahol megtudta, hogy Zeke az ikertestvére, újra bevillant ez a jelenet.
- „Hát nem tudtad? Te meg én két része vagyunk ugyan annak az egésznek… - hallotta Zeke nyugodt hangját.
- Mit mondtál? – hallatszott az ő meglepett ijedt hangja.
- Nem sokára újra találkozunk … - és akkor kimondta a kegyelemdöfést - … Testvérem.”
- Yoh, valami baj van? – hallotta később Amidamaru tompa hangját.
De nem figyelt rá. Mi történik velem?! Ez nem lehet igaz!
Ezek a gondolatok jártak s fejében még akkor is, mikor – nem is emlékezett hogyan szállt be -, már a kocsiban ültek. S folytatták az utat Doby falu felé.