Soha sem késő 4.fejezet

Már a Kék Barlang bejáratánál jártak, amikor Billy lefékezett.
- Na, itt a vége srácok – jelentette ki.
- De hát miért nem megyünk tovább? – értetlenkedett Trey.
- Bocs gyerekek, de nem mondhatom meg – mondta sejtelmesen.
- Akkor gyalogunk! Végre! – ujjongott Yoh – Már nem is emlékszem, hogyan kell járni.
- Majd én megtanítalak futni is drágám. Egy csodás edzéstervem van a számodra – csillant fel Anna szeme.
- Jajj neee! Mivel érdemeltem ezt ki?! – nyafogott Yoh.
- Ez van haver – mondta Jocó. – Nekem nem kell ilyesmi miatt aggódnom.
- Nem mondtam még? – kérdezte Anna.
- Mit? – vágta rá Trey ijedten.
- Holnaptól én edzem az egész bandát.
Persze erre mindenki sírva fakadt, de Yoh megértette őket. Ki akarna ANNÁVAL edzeni?
- Ebbe Pilika tuti nem egyezne bele, ugye? – fordult Pilikához a kérdésével.
- Anna megígérte, hogy veled még keményebben fog bánni, ezért örömmel egyeztem bele.
- Ezt nem hiszem el! – szörnyülködött.
- Nyugi már, Trey! Túl fogjuk élni – mondta Len.
- Én nem hiszem… - sóhajtotta Yoh.
- Ezt majd ott megbeszéljük, induljunk már! – türelmetlenkedett Anna.
- De ennyi cuccal hogy úszunk át? – értetlenkedett Jocó.
- Egy másik úton megyünk – mondta Morty.
- Á, értem már! Ott, ahol ti jöttetek be igaz? – kérdezte Yoh.
- Pontosan – mondta Jun, és a baloldalon lévő járatra mutatott.
Mellette egy kis tábla hirdette:
- Doby falu erre – olvasta fel Len.
- Akkor nekünk miért kellett majdnem megfulladnunk? – panaszkodott Trey.
- Hát, talán ha körül néztünk volna… - találgatott Faust.
- A Kívülállókkal is erre jöttünk – jegyezte meg Lyzerg.
- És most mi is erre megyünk. Rajta! – utasította Anna a csapatot.
Elindultak a járatban, ami nagy meglepetésükre ki volt világítva! Alig mentek 50 lépést, már látták is a kijárat fényét.
- Azt hittem hosszabb lesz – lepődött meg Yoh.
- Ez felháborító! Miért nem tudnak egy nagyobb táblát kirakni?! – mordult fel Len.
- Szerintem nem fért ki a költségekből. – találgatott Jocó.
- Nem rossz elképzelés Jocó. Amilyen drága itt minden… - fűzte tovább a gondolatmenetet Ryu.
- Ha megérkezünk első dolgom lesz, hogy… - kezdte Yoh, de a látványtól beleforrott a szó.
Ahogy kiértek a barlangból, az első amit megláttak, az a nagy tömeg volt. Mindenhol díszek lógtak, és mintha az emberek csak rájuk vártak volna, örömujjongásban törtek ki.
- Mi a…?? – értetlenkedett Trey.
Ekkor Goldva kivált az ünneplők közül és így szólt:
- Isten hozta a hős csapatot! – s tapsolni kezdett.
- Miért örülnek ennyire? – kérdezte Jocó.
- Szerintem, mert megmentettük a Lelkek Királyát – találgatott Leny.
- Amiért megóvták a Lelkek Királyát! – folytatta, mire az emberek még hangosabban ujjongtak.
- Ó, hát semmiség volt, tényleg köszi mindenkinek. Ezt igazán nem kellett volna – szerénykedett Trey.
- Ez nagyon figyelemre méltó – hajolt meg Ryu meghatottan.
- Csak a kötelességünket teljesítettük – csatlakozott Leny is.
- És végül szeretnénk megköszönni Yohnak, hogy megszabadított minket Zeketől! – mondta Goldva s fokozódott az öröm.
- Ez… nagyon hízelgő – pirult el Yoh. – De a barátaim nélkül nem sikerült volna. Meg nélkületek sem. – tette hozzá a tömegre pillantva.
- Van még valami! – emelte fel a hangját Goldva, jelezve, hogy csöndet kér.
- A Lelkek Királya annyira hálás neked Yoh, hogy felajánlotta, hogy megkapd a Sámán Király címet.
Yohnak leesett az álla.
- Te… tessék? – kapkodott levegő után.
- Amiért bebizonyítottad, hogy méltó vagy rá. – fejezte be Goldva.
- Hát én… izé… Nem is tudom … - tétovázott Yoh.
- Mi?! Nehogy már ezen rágd magad! Én gondolkodás nélkül elfogadnám! – bátorította Trey.
Egy örökké valóságnak tűnt mire Yoh kinyögte:
- Nem fogadhatom el – mondta csendesen.
- De hát miért? – értetlenkedett Goldva.
- Mert nem lenne igazságos a többiekkel szemben. Meg aztán szeretném tisztességesen befejezni a Bajnokságot – indokolta Yoh, de magában még hozzá tette: „ Nem úgy mint Zeke…”.
- Biztos hogy így döntöttél? – kérdezte végül Goldva.
- Aha, tutira! – vigyorgott Yoh.
- Ez a beszéd haver! – dicsérte meg Trey.
- Reméltem hogy ezt mondod – mondta Len. – Mert én akarlak kiütni.
- Nyugi Leny, majd kialakul – válaszolta Yoh.
- Viszont, ez bíztatóan hangzik – jegyezte meg Morty.
- Ne feledd édes, hogy a királynődet nem hagyhatod cserben – emlékeztette Anna.
- Nem felejtettem el – mondta Yoh, s Annára mosolygott.
Anna ettől úgy meglepődött, hogy csak késve válaszolt.
- Akkor… jól van – mondta és elfordult.
A meglepett csöndet Goldva törte meg.
- Legalább mondjatok valamit, amit megtehetünk értetek.
- Én tudom is! – nevetett Yoh. – A barátaim és én szeretnénk ingyenes kaja ellátást Silva éttermében! – jelentette ki.
- Ez az haver, végre egy jó ötlet! – lelkendezett Trey.
- De ott nincs kínai! – szólt rá Len.
A vitának Jun vette véget.
- Szerintem, most mennünk kéne – javasolta.
- Jó ötlet – helyeselte Faust is.
- Na jól van, hosszú napunk volt – ásított egy nagyot Yoh. – Ráadásul álmos vagyok.
- Meglepő fejlemény – csóválta a fejét Morty.
- Még egyszer köszönjük a szíves fogadtatást! – mondta Ryu és meghajoltak.
Megfordultak, és elindultak a szállás felé.
- Szerintetek ugyan ott leszünk, ahol az előző körben?- kérdezősködött Trey.
- Ez még a 2. kör Trey, tehát ugyan ott leszünk – következtette ki Len.
- Jó, jó, de váltsunk nevet. Legyünk Trey csapat! – javasolta.
- Len csapat! – szállt vitába Leny is.
- Trey csapat!
- Len csapat!
- Különben sem lehet már nevet változtatni! – mondta Len, és ezzel eldöntötték a kérdést.
Egyszer csak Yoh megtorpant. Megint rossz előérzete támadt és érezte azt a furcsa bizsergést a testében. Hirtelen bíborvörösre váltott körülötte a levegő, de ezt ő már nem érzékelte. Számára megszűnt a külvilág, csak egy hangot hallott a fejében, azt a bizonyos hangot.
- „Yoh… - szólongatta a hang – Nem sokára újra együtt lehetünk. Mint akkor. – Yoh tudta mit jelent az „akkor” – Azt hitted legyőzhetsz? – kárörvendő nevetésbe kezdett – Mindig vissza fogok térni! Én vagyok a Föld végzete! Te sem fogsz tudni megállítani!” – mondta, miközben egyre halkult a nevetés és az izzás is megszűnt.
Yoh a földön térdelt és zihált, mintha kilométereket futott volna.
- Yoh! Jól vagy? – térdelt mellé Anna.
- Hé, haver mondj már valamit! – szólongatta Trey.
- Ne csináld ezt Yoh! – térdelt le Len is.
Yoh nem tudta mit tegyen, ezért csak a földet bámulta és várt, hogy elmúljon a remegése. A többiek csendben nézték őt, amíg össze nem szedte magát. Felállt és az ég felé emelte a fejét.
- Zeke… Zeke…! – ismételte, egyre hangosabban – Zeeeke! – ekkor már ordította a nevét.
- Tudom, hogy itt vagy! – nézett körbe Yoh.
- Yoh mester miket beszélsz? – értetlenkedett Ryu.
- Miért bujkálsz?! Talán félsz? Vagy csak szimplán szégyelled magad?!– a többiek még mindig nem értették, miről beszél Yoh.
Egészen addig, amíg tűzcsóva jelent meg a levegőben, ott ahova Yoh nézett, s Zeke lépett elő belőle.
- Ugyan már Yoh – nevetett. – Miért kéne féljek tőled? Visszatértem és senki nem állhat az utamba! – kárörvendő kacagása szállt az éjszakában.