Soha sem késő 9.fejezet

Mindenki megkönnyebbült, hogy a Len csapat nyert, és az esemény tiszteletére "rendes" ételt kaptak vacsorára. Spenót, hússal! De mikor meglátták a Doby híreket a tévében... Mindenhol a parádés győzelmükről volt szó, ráadásul még AZT a képet is mutatták! Ettől kicsit elment az étvágyuk. A hangulatuk egészen másnap reggelig egész jó volt, de akkor...
- A mai program 20 km futás, aztán mentek kondizni és... - sorolta az aznapi tortúra részleteit Anna.
- Hé Yoh! A környéken nyílt egy új büfé! - súgta Trey, Yoh fülébe.
- ... Treynek és Yohnak dupla adagfutás - vetette oda Anna villámló tekintettel.
- Meg se szólaltam! - mentegetőzött Yoh.
- De akartál - mondta Anna. - Mindenki a dolgára!
Yoh nem akarta elhinni, hogy még ebéd sincs, de ő máris összehozott magának egy büntetést. "Ez az én formám..." gondolta, és megsemmisülten sóhajtott.
- Ne izgulj haver, a büfé útba esik! - mondta nevetve Trey, amihez Yoh is csatlakozott
- Akkor avassuk fel az új, és egyben kedvenc sportágunkat, a büfé maratont! - javasolta Yoh.
- Oké, de a vesztes fizet! - alkudozott Trey és máris futásnak eredt.
- Benne vagyok! - mondta Yoh, és ő is elindult utána.
Már kerek egy perce futottak, amikor Trey megállt.
- Hhhh... hhh... - fújta ki magát - Már nincs messze....
- Nem bírod az iramot, Trey? - futott el mellette Yoh.
- Mi az hogy nem bírom?! Tegnap volt egy csatám! - mentegetőzött.
- Ha nem sietsz, üresen marad a pénztárcád! - emlékeztette Yoh.
- Jól van, megyek már! - mondta Trey és Yoh után futott.
A megszokott útvonalon mentek, de csak 20 km-ig tudták az utat.
- Nincs... messze... mi??!!! - támadt rá Yoh.
- Az újságban azt írták a falu végében van! - vágott vissza Trey.
- Opsz...
- Opsz? Mi az hogy opsz?! - kérdezte rosszat sejtve Yoh.
- Hehe... őőő... a falu másik végében van - nyögte ki nagy nehezen Trey.
- MI?! Ezért futottunk ennyit?! A semmiért?!
- Nyugi, fussunk át az erdőn és oda érünk - bíztatta Trey Yoht.
- De ha ez sem jön be, rajtad fogok átfutni! - ígérte Yoh viccelődve.
Elindultak az erdei ösvényen, ami - Trey szerint -, Doby falu másik végénél ér véget. Azonban Yoh egyszer csak megállt és lehajolt.
- Mi az, nem bírod az iramot? - kérdezte hátra pillantva Trey.
- Nagyon vicces - fintorgott Yoh. - Csak a cipőm kötöm meg, menj majd utol érlek.
- Rendben. - hallotta Trey halkuló hangját és lépteit.
Még mindig a cipőjét kötötte, amikor megszólalt a vészcsengő a fejében. Valami nem stimmel. Rossz előérzete volt, és pillanatokon belül rájött, hogy mi. A cipőjétől alig néhány centimérre valami vörös csillogott a földön; vér. Yoh megrémült, mert a vér a bokrokon is látszott. Valaki menekült, méghozzá elég fejvesztve, ha belerohant egy bokorba. Közelebb ment, hogy megnézze a vérnyomokat. Még friss volt, tehát nem lehet messze az illető, segítenie kell rajta. Ekkor összerezzent, mert egy madár raj röppent fel a távolban. Yoh azonnal döntött, bevetette magát a bozótba, és a zaj felé kezdett el rohanni. Minél beljebb ért, annál több vért talált, egy fa tövében különösen nagy tócsát látott, valószínű itt megpihent. De ekkor észre vett még egy tócsát. "Lehet, hogy ketten vannak?" rémült meg még jobban Yoh. Ráadásul még Amidamaru se volt vele, mit kezdene a támadóval? Hirtelen egy kegyetlen, kárörvendő kacajt hallott a közelből. "Jajj ne, ugye nem ő?" kérdezte magában reménykedve. Most már lopakodott, mert ha a megérzése helyes - s a megérzései többnyire jók -, akkor aki után lopakodik az nem nézne jó szemmel rá. Kiért egy kis tisztásra majd meghúzta magát egy fa mögött.
- Ne, kérlek! Nagyon megbántuk!
Tényleg ketten voltak.
- Nem kell az érzelgős duma! - mordult rájuk Zeke.
- Könyörgünk Zeke, megteszünk bármit!
Könyörögtek a sebesültek, de már beszélni is alig tudtak a sok vérveszteségtől.
Ekkor Yoh hirtelen felismerte a két embert. A Zen ikrek! "Ez nem lehet! - gondolta Yoh - Hiszen ők Zeke oldalán állnak!"
De aztán rájött hogy még a 2. kör előtt otthagyták.
- Akkor megúsztátok, de most nem leszek ilyen jó fiú - vicsorgott gonoszul.
- Bátyus, tudsz egy gyászindulót? - kérdezte reménykedve az egyik iker.
- Már rég nem vagyunk sláger listán, hogy tudnék? - sírta vissza.
"Ezek még a halál torkában is képesek a zenére gondolni..." - sóhajtott Yoh magában.
Muszáj kitalálnia valamit, különben végük van. De nem akarta elhinni, hogy Zeke tényleg meg fogja ölni őket. A múltkor kedves volt vele, na jó ez kicsit túlzás, de akkor is meglepődött a viselkedésén. Nem akart csalódni benne, nem tudta miért, de félt hogy csalódnia kell Zekeben. Ha megöli őket... itt összeszorult a szíve.
- Most elég sietős a dolgom, szóval viszlát... - suttogta fenyegetően, és a Tűz szelleme keze elindult az ikrek felé.
"Kérlek, ne tedd!" - ordította magában Yoh, és azt kívánta Zeke bárcsak meghallaná, amit mond.
Ekkor Zeke ledermedt, s megállt a keze a levegőben.
- "Te jó ég, lehet hogy tényleg meghallotta?" - kapkodott levegő után Yoh.
Zeke megfordult és pont arra a helyre nézett, ahol Yoh állt a fa mögött. Érdekes, hogy a szelleme csak később kezdett el megfordulni. De Zeke mintha megijedt volna, gyorsan visszafordult az ikrek felé, mielőtt a Tűz szelleme is megfordult volna.
- Tűz szelleme támadj! - adta ki a parancsot Zeke.
A Tűz szelleme visszafordult és egy tűzgolyót küldött az ikrekre.
- Áááá! Neeeeee...!! - ordítottak a lángok tengerében.
Zeke csak állt és nevetett.
Yoh megkövülten bámulta a szerencsétlen Zen ikreket, de az ordításukat már nem hallotta.
"Vége. Tényleg megtette... - döbbent meg Yoh - Nem hiszem el, hogy tehette ezt?"
Zeke őrült kacagása rázta ki a sokkból, szinte már hisztérikusan röhögött, és a nevetés rázta a testét. Ha valaki nem ismeri Zeke-t, az őrültnek nézte volna. De Yoh ismerte, legalább is azt hitte, hogy ismeri. A kacagás egyszer csak megszűnt, de Zeke még mindig háttal állt neki.
- Azt hiszed nem vettem észre hogy itt vagy...? - mondta, majd hirtelen megfordult - ... Yoh!
A lebukott sámán nem félt, még mindig az előbbiek hatása alatt volt. Kilépve a fák közül egyenesen Zeke-kel szemben állt. Nem volt értelme elrejtőznie, hiszem már meglátta.
- Mindig a legjobbkor bukkansz fel - mérte végig sötét tekintettel. - Ezt nem kellett volna látnod...
- ... Miért? - csak ez jött ki Yoh száján - Miért kellett ezt tenned?!
- Árulók voltak, az ilyenek nem érdemelnek könyörületet - itt megint nevetni kezdett .- És te "miért"?
- Mit miért? - értetlenkedett Yoh, mert még mindig forrt benne a düh, és valami más érzés is amit nem tudott azonosítani.
- Miért jöttél ide? - kérdezte egyszerűen Zeke.
- Csak észre vettem a vérnyomokat, a többi már ösztönös volt.
- Akkor sem értem miért az őrszellemed nélkül jöttél - mondta halkan, szinte suttogva. - Ennyire látni akartál?
Yoh most már megértette, mit érez. Ez a csalódás, mélységesen csalódott Zekeben.
- Még nem - mondta és felnézett az égre, de a holdat nem látta.
Pedig már sötétedett, fent kéne lennie.
- Hiába nézed a holdat, újhold van - mondta a választ Yoh következő kérdésére.
Akkor ezért nem látta, újholdkor a hold mindig eltűnik.
- Miért kérdezed, hogy látni akartalak-e? - hitetlenkedett Yoh - Hiszen te mondtad, hogy teliholdkor értem jössz, és akkor találkozunk.
Persze Yoh örült volna ha előbb is találkoznának, de most már nem. Ez túl sok volt neki, egy kis időre volt szüksége hogy lenyugodjon.
Zeke összeráncolta a homlokát.
- Én mondtam, hogy teliholdkor találkozunk? - kérdezte furcsa hangsúllyal, s közben ökölbe szorult a keze - Utálom a teliholdat!
Yoh meglepetten pislogott, nem nézné ki Zekeből hogy feledékeny típus lenne. Akkor meg miért nem emlékszik rá?
- Ne járkálj folyton utánam megértetted?! - kiabált rá Yohra és elkezdett lángolni körülötte a levegő - Szállj le rólam!
- Nem direkt követtelek! - védekezett Yoh.
Fel sem tudta fogni, hogy mi válthatta ki ezt a hirtelen hangulatváltozást Zeke-nél.
- Takarodj innen hallod?! - förmedt rá és meglendítette a kezét, ami csak épp hogy súrolta Yoh fejét.
- Most mi bajod? - hátrált Yoh - Engem is meg akarsz ölni, mint a Zen ikreket?! Hát rajta, gyerünk.
Zeke lehajtotta a fejét és megint nevetni kezdett.
- Legyen, ahogy óhajtod... – mondta, és újra meglendítette a karját.
Yoh teljesen lebénult. Nem tudott mozdulni csak megrökönyödve bámulta Zeke eltorzult arcát. Mintha teljesen kicserélték volna...
Yoh egy lassított felvételként nézte végig, ahogy a Tűz szelleme keze eléri őt, de utána elsötétült előtte a világ.
Nem tudta mennyi időt töltött eszméletlenül, de mikor kinyitotta a szemét egy homályos foltot látott fölé hajolni, és érezte, hogy valami meleg takarja be a testét. Aztán újra a sötét semmibe zuhant...